Dél-Alföld

Dél-Alföld

Hajlamosak vagyunk a híradások miatt azt hinni, hogy hajléktalanprobléma csak a fővárosban létezik. Kecskeméten hivatalosan mintegy négyszáz fedél nélkülit tartanak számon. Egyes becslések szerint azonban ezernél is többen vannak olyanok, akiknek „megcsúszott” az életük vagy várhatóan a közeljövőben kerülnek végérvényesen utcára. Elég riasztó számok ezek egy százezres nagyvárosban.


Előre tudjuk, nem lesz szórakoztató a szombat esténk. Este nyolckor csatlakozunk a Kecskeméti Jóléti Egyesület (KEJE) munkatársaihoz, akikkel hajléktalanok nyomába szegődünk. Gyakran róják hétvégén is a város utcáit, jól ismerik már a rejtekhelyeket. Forró teát, friss péksüteményt visznek a fedél nélkülieknek. Akinek nincs hol töltenie az éjszakát, azt beszállítják a krízisszállóra.

A főtéren szinte mindig találni hajléktalanokat. Szokott helyükön napközben is bandáznak, és ugyanitt várják a menetrendszerű segítséget az éjjeli őrjáratban. Pillanatok alatt kisbuszunk köré sereglenek. Horváth Zoltán a legbeszédesebb, noha alig tudja megfogni a teáspoharat, annyira remeg a keze.

– Két nadrág van rajtam, mégis fázom – mondja az elvált fiatalember. – El kell hagynom a lakást, ahol ideiglenesen tartózkodom. A múltkor összevesztem a lakótársammal, napokig a kukatárolóban aludtam.

Zolinak nem sok esélye van, hogy belátható időn belül újra fedél legyen a feje fölött. Albérletet nem tudna fizetni, mivel nincs jövedelme, segélyt sem kap. Munkáról hiába álmodozik, pedig regisztrálták a munkaügyi központban. Szobafestő a szakmája, de már bármit elvállalna.

Mi is kezdünk cidrizni, úgyhogy megyünk tovább, a földhöz lapuló törpetujákig. A KEJE utcai szociális munkása, Tóth Anikó mutatja a nagytemplomtól karnyújtásnyira burjánzó növénytársulást, néhány hajléktalan itt szokta magát meghúzni. Mások elhagyott kórházépületet, üres lakásokat, gazdátlan raktárhelyiségeket foglalnak el. Napközben kocsmákban, bevásárlóközpontokban, pályaudvarokon tengetik az életüket, páran beülnek a könyvtárba olvasgatni, egyikük már internetezni is megtanult.

– Kéne egy kis pénz borra – szólít le bennünket Hegylakó, vagyis Németh Gábor következő helyszínünkön, az autóbusz-pályaudvar melletti parkolóban. – Kétszáz forintom van, az ital meg négyszázba kerül. Nem tagadom, alkoholfüggő vagyok. Hozzászokott a szervezetem a piához, ha rövid időn belül nem jutok hozzá, itt fogok kiterülni.
– Mindjárt megoldjuk…
– Komolyan, tetszik adni? De csak kölcsönbe fogadom el!

Gábor ötvenegy esztendős, suttogva beszél. Állítása szerint a hidegtől ment el a hangja, pedig az évek során már hozzászokott a kültéri viszonyokhoz. Az apja gégerákban halt meg, nem tartja kizártnak, hogy rá is hasonló sors vár.

– Miért csúfolják Hegylakónak?
– A kinézetem miatt. Mintha most jöttem volna a nem létező kecskeméti hegyekből…
Megvan a hiányzó kétszáz forint, irány a közeli üzlet. Ott viszont éppen akkor fordítja el a kulcsot a zárban a biztonsági őr, amikor Gábor megjelenik a bejáratnál. Nem sikerül az akció. Gábor próbálja megoldani a bor nélküli helyzetet. Felajánljuk neki, hogy portyánk során útba ejtjük az egyik bevásárlóközpontot, veszünk egy kétliteres koccintóst és visszahozzuk neki. Csak várjon türelemmel a vasútállomásnál.

Már indulunk is. A furgon volánjánál Kalló Julianna, a Kecskeméti Jóléti Egyesület vezetője, aki útközben történeteket mesél.
Arról például, hogyan emelt ki a hajléktalanságból egy jobb sorsra érdemes nőt. Önkormányzati lakást intézett neki, főiskolát végzett szociális munkást „faragott” belőle. Aztán a hölgy beleszeretett egy hajléktalan férfiba, hozzá is ment feleségül, hiába tiltja az etikai kódex. Véget is ért gondozói pályafutása, összeférhetetlenség miatt meg kellett válni tőle.
Ennél megrázóbb volt, amikor elhagyott helyen bukkant rá a négytagú családra. Mint kiderült, Zircről jöttek. Az anyuka találomra szállt fel három gyerekével a kecskeméti buszjáratra. Nyomorból menekültek nyomorba. Julika közbenjárásával sikerült őket elhelyezni átmeneti otthonban, majd az apróságok nevelőszülőkhöz kerültek.

Másik kísérőnk, Tóth Anikó korábban a KEJE támogató szolgálatának csapatát erősítette, októbertől „utcázik”. Mindennap terepen van. Krízisidőszakban megszaporodnak az egészségügyi problémák, leginkább fagyott sebekre kell gyógyírt adnia. Persze nem könnyű a hajléktalanoknak segítő kezet nyújtani, mivel többségük elég makacs. Ha nem úgy van, ahogyan ők akarják, agresszívvé válnak.

– Nem tudunk mindig adományt osztani – mondja Anikó. – Megesett, hogy ilyenkor szembeköptek bennünket.
Közben megvettük Gábornak az „életmentő” bort, de várnia kell még egy kicsit, hogy belekortyolhasson. Előbb ugyanis leparkolunk a valamikori bútorraktárnál. Félelmetes sötétség, zseblámpa nélkül nehéz lenne tájékozódni. Az épület romokban, a nyílászárókat régen ellopták. Bebújunk az ajtónyi résen. Hangosan köszöngetünk, válasz nem érkezik. A szétdobált kenyérdarabok, üres palackok, vizeletfoltok arról tanúskodnak, hogy itt emberek laknak. A sarokban kartonpapíron szakadt paplan, gyűrött párna. A plafonon hatalmas lyuk tátong, látni a csillagokat.

A város legnagyobb lakótelepén, a református temető mellett álmából verjük fel Fekete Istvánt, akit ismerősként üdvözölnek kísérőink. Pár méternyire „lakik” a járdától, ahol emberek sokasága halad el reggeltől estig – és senki nem látja, még csak nem is sejti, hogy a közelben fagyoskodik egy félresiklott sorsú férfi. Tizenkét éve éli ezt az életet. A válás döntötte nyomorba, gyerektartás fejében hagyta feleségére a lakást. Felnőtt fiaitól, lányaitól nem fogadna el segítséget. Ahogy mondja, büszkeség is van a világon. Huszonötezer forint szociális segélyből tengődik. Valaha kőműves volt, de ma már alkalmi munkát is nehezen kap.

Hamarosan tíz óra, ideje célba juttatnunk a borral teli palackot. Gábor hórihorgas alakja és kócos ősz haja messziről feltűnik, hát mégis megvárt bennünket. Nem sokkal utánunk mentőautó gördül be az állomás elé. Pár perc múlva visznek is egy részeg nőt, aki annyit ivott, hogy megszűnt számára a külvilág, maga alá piszkított. Ezt az estét a detoxikálóban tölti.

– És maga hol alszik? – kérdezzük Gábortól.
– Azt még nem tudom…

Kalló Julika már hívja is a máltaiak nemrég átadott szupermodern intézményét, hátha van náluk hely éjszakára. Szerencsére fogadóképesek. Beülünk a kisbuszba, csend telepszik közénk. Gábor egyszer csak előveszi a borospalackot, meghúzza.

– Tizenhárom korty, másfél deci – süllyeszti a szatyor mélyére. A szállón úgyis elveszik tőle, alkoholt nem szabad bevinnie. Sőt elvileg ittasan sem léphetné át a küszöböt, de odabenn majd elkülönítik a többiektől, ahogy szokták ilyenkor. Az italt reggel visszakapja, amikor távoznia kell.

Elsuttogott mondatokat hallunk, Gábor „régi életéről” beszél a zümmögő járműben. Becsületesen dolgozott, eltartotta a családját. A válás azonban mindent felborított nála is. Régen nem találkozott a fiával.

– Szégyelleném magam előtte… De majd rendbe szedem magam, és megkeresem, bárhol is legyen a világban. Nincs annál nagyobb vágyam, mint hogy még egyszer láthassam az életben.

Gábort „átadjuk” a biztonsági őrnek. Záródik a kapu. A mi hangunk is halkul. Nem sok kedvünk van beszélgetni. Egy ilyen este után tényleg jobb a csend, a nyugalom.
Másnap úgyis kezdődik minden elölről. A szociális munkásokat várják a hajléktalanok, akiket immár súlyos pénzbüntetéssel vagy elzárással is sújthatnak utcalétük miatt.
Ha túlélik a fagyos éjszakákat.
SEGÍTSÉG! A „hírös városban” a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyebek mellett népkonyhát, átmeneti otthont, krízisautó-, háziorvosi szolgálatot tart fenn hajléktalanoknak. Rajtuk kívül a Silenció Hitközösség alapítványi formában fogad be fedél nélkülieket nappali melegedőjükben, átmeneti szállásukon és éjjeli menedékhelyükön. A Kecskeméti Jóléti Egyesület támogató szolgálatot és utcai szociális munkát végez az elesettek érdekében, a Wojtyla Barátság Központban pedig naponta száz rászorultnak osztanak meleg ebédet.

Dél-Alföld

Debrecen – 100 százalékos a kihasználtság a Dobozi utcai hajléktalanszállón és a debreceni menedékhelyeken is. Idén még nem volt áldozata a télnek. A tapasztalatok szerint azonban a kritikus időszak általában a január második fele és a február. A ReFoMix Kft. munkatársai arra számítanak, hogy a következő hetekben a menedékhelyek és az orvosi rendelő forgalma is jelentősen emelkedik.

 

Hónapok óta tartó panaszokkal kereste fel a Dobozi utcai rendelőt Meszesánné Erdős Eszter. Ő jelenleg hajléktalan, de azt mondja: ha meggyógyul, szeretne változtatni az életén. Házi gondozást vállalna.

- November óta elég sűrűn betegeskedek, ezért nem tudok elhelyezkedni, viszont várnak itt rám, bíznak abban, ha meggyógyulok tudok dolgozni – hallhattuk az asszonyt.

A Dobozi utcai hajléktalanszállón harmincöten próbálják átvészelni a hideg téli napokat. Vogyis László egy Franciaországból kapott hálózsákkal melegíti magát, amikor a szabadban éjszakázik. Évek óta hajléktalan.

- Az asszony meghalt, hazugság nélkül válaszolok, alkoholista lett belőlem – mondta Vogyis László.

A ReFoMix Kft. munkatársai abban bíznak, hogy a hajléktalanok állapota a hideg ellenére nem romlik, az elmúlt három évhez hasonlóan idén sem lesz áldozata a télnek Debrecenben. A ReFoMix Kft. a 100 százalékos kihasználtság ellenére eddig mindenkinek tudott szállást adni.

- Eddig megúsztuk a nagyon nagy hidegeket, de ez nem jelenti azt, hogy februárban nem lesz még mínusz 10-20 fok. Reménykedünk abban, hogy továbbra is tudjuk állni a sarat, és mindenkit el tudunk helyezni, aki jelentkezik a szálláshelyekre – tájékoztatott Hosszú Zoltán, a ReFoMix Kft. utcai szolgálatvezetője.

Debrecenben a hajléktalanszállón és menedékhelyeken több mint 300 embernek jut férőhely, de 100-120 ember a leghidegebb időben is a szabad ég alatt, vagy fűtetlen kunyhóban tölti az éjszakát.

Dehir – Megteltek a hideg miatt a hajléktalanszállók

Dél-Alföld

Amióta megnyílt, ágy még nem maradt üresen az új máltais hajléktalanszálló éjszakai menedékhelyén, Kecskeméten. Az esti beléptetéskor senkit nem küldenek el, ha más nem, matrac vagy szék mindenkinek jut.

A Kecskeméti Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Matkói úti rechabilitációs központban az éjjeli menedékhelyet veszik legtöbben igénybe, a 39 férőhely május óta szinte minden éjszaka megtelt. Befogadó kapacitásuk november 1. és március 31. között 20 krízis férőhellyel bővül, amire szükség is van. A napközben az utcákat járó hajléktalanok este fél hatkor gyülekeznek a bejáratnál, ekkor kezdődik a beléptetés. Első körben a nők léphetnek a meleg aulába, majd a betegek és az idősek. A hidegben toporgó életerős fiatalemberek hiába méltatlankodnak, nincs mese, a kötelező "procedúrán" mindenkinek át kell esnie. Ennek része a szállást kérők regisztrálása, a szondáztatás, a kiadagolt tusfürdő, tiszta törölköző, a saját szekrény kulcsának átvétele, a személyes holmik elhelyezése. Fennakadás nincs, aki hangoskodik azzal hamar szót értenek a munkatársak, ha ez sem hatásos, a biztonsági őr hűti a kedélyeket.

- Agresszió, alkoholos befolyásoltság nehezíti a dolgunkat, ami télidőben fokozottan jelentkezik. A hideg miatt zömmel a nappali melegedőben töltik idejüket a hajléktalanok, a kényszerű összezártság sok konfliktust szül közöttük - magyarázza Patai Edit szakmai vezető. - A zéró tolerancia itt nem alkalmazható, 8 ezrelékig toleráljuk a vér alkoholszintjét. Akinél magasabbat mutat a szonda, azt az üvegfalú elkülönítőben kap éjszakára helyet.

Vannak, akik nehezményezik a "szigorúságot". - Ez rosszabb, minta börtön. Minden este szondáztatnak, kötelező fürödni, tiltják a hangoskodást - sorolja sérelmeit egy fiatalember. Társai úgy tudják, pszichésen beteg, így sok mindent elnéznek neki. Ketten-hárman összefognak, vigyáznak egymásra, az éjszakai szállón is egymás közelében alszanak. Akinek nem jut szoba és ágy, a kápolnában, matracokon töltik az éjszakát.

Egy "női" szobában egészen más kép fogadja az embert: rend és tisztaság, a levegőben parfüm illat. - Engedélyt kaptunk rá, hogy mindig ugyanebben a szobában éjszakázhassunk, a ruháinkat is itt hagyjuk napközben - mutat holmijára egy hölgy. Fia, lánya, nyolc unokája van, korábban élettársával élt albérletben. Szégyelli, hogy hajléktalan, a szállónak örül, amióta megnyílt, állandó lakója. Úgy véli, a sok szabályt és kötöttséget nehéz leginkább elviselni, és azok hangoskodását, akiket éjszaka szednek össze az utcán. 

 A szondáztatás mindenkinek kötelező az éjjeli menedékhelyenA szondáztatás mindenkinek kötelező az éjjeli menedékhelyen

Az éjjeli menedékhely mellett átmeneti szállás, a végleges ellátásra szorulók részére szociális otthon is működik a fiatal intézményben. Valamint egy rehabilitációs részleg, ahol jelenleg 21-en laknak. Ők legtöbbször a közösségi teremben töltik estéiket. Szerdán jó hangulatú készülődés folyt ott, a lakók álarcot varrtak, ragasztottak a közelgő farsangi mulattságra. - A közös foglalkozások több szempontból is nagyon hasznosak - veszi át a szót ismét az intézményvezető. - Az ellátottjaink itt tanulnak meg újra megnyílni egymás iránt, megtapasztalják az egymásra utaltságot. Amikor bekerülnek, nagyfokú a bizalomvesztettségük, kell egy kis idő, amíg visszamosolyognak ránk és megtanulnak kérni, illetve nem riadnak meg egy ölelésre emelt kéztől. 

A rehabilitáció célja az önálló életre szoktatás, itt már a lakók tartják rendben a szobáikat, e mellett aktív munkakeresők. Van közöttük két diplomás kertészmérnök, varrónő, fafaragó, úszómester, festőművész. Állást szerezniük még nehezebb, hiszen az előítéletekkel is meg kell küzdeniük. Vannak azért sikersztorik. Két férfi tavaly elvégezte egy kecskeméti gyár tanfolyamát, és január elsejétől alkalmazták őket. Velük együtt jelenleg öt lakónak van munkahelye. 
A közös programok az ismerkedésre is lehetőséget nyújtanak, tartós kapcsolatok alakulhatnak ki. - Nyár óta három pár hagyta el úgy az intézetet, hogy albérletbe költöztek, munkát találtak - mondja büszkén Gaál Judit, a rehabilitációs részleg munkatársa. - Két pár tavasszal tervezi ugyanezt. Többen elsajátították az alapfokú számítástechnikai ismereteket és interneten újra felveszik a kapcsolatot családtagjaikkal, régi ismerőseikkel. A közösségi portálokon való fórumozás olyan jól sikerült egy huszonéves fiatalembernek, hogy karácsony előtt visszaköltözött a családjához.

 Napközben dolgoznak vagy munkát keresnek, esténként közös programokon vesznek részt az állandó lakók. Őket visszasegítik az önálló életbe.Napközben dolgoznak vagy munkát keresnek, esténként közös programokon vesznek részt az állandó lakók. Őket visszasegítik az önálló életbe.

A szociális otthonként működő részlegen leginkább idősek laknak, akiknek esténként a tévézés jelenti a szórakozást. Kivétel itt is van, a 68 éves István bácsi "magányos farkas" őt könyvel a kezében találjuk. Hasfelmetsző Jack történetét olvassa, azt mondja, fiatalkorában volt utoljára a kezében. Az ellátással elégedett, legtöbbre a nyugalmat, a tisztaságot értékeli és a könyvtárat. 

Dél-Alföld

Veszélybe került az utcai szociális szolgáltatás a Körös-szögi kistérségben. Pályázatukat elutasították, így nincs anyagi forrásuk. Idén Orosháza sem kapott pályázati pénzt az utcán élők megsegítésére.

Panyik Tóth Ferenccel nap mint nap találkozhatnak a szarvasiak. Kutyája társaságában, kopott ruhában, vállán hátizsákkal rója az utcákat. „Varázsbotjával” a hulladékgyűjtő konténerekben üvegeket keres, azok visszaváltásából jut némi pénzhez.

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com