Dél-Alföld

Belépőkártyája van a bécsi Vinzi Port hajléktalanszállóra Pásztor Györgynek. A borospincéből kialakított szállón közép-kelet európaiak laknak, naponta egy eurót kell fizetni, ezért ételt, tiszta ágyneműt is kapnak. A 70 ágyas intézményben hatkor van ébresztő, és innen mennek az emberek munkába vagy munkát keresni. Este 18-22 óra között kell elfoglalni a szállást, a részegeket viszont kiszűrik. Az élet perifériájára szorult emberek élnek itt, a napi megélhetés az egyetlen céljuk.

— Jól beszélem a német nyelvet, 2007-ben dolgoztam is már Bajorországban egy tehenészeti telepen — magyarázta Pásztor György. — Havi hétszáz eurót fizettek egy hónapra, de amikor elvállaltam a munkát, nem mondták, hogy harmincból harminc napot kell dolgozni, és hajnali háromnegyed négytől este kilencig tart a munkaidő. Az erdő közepén egy lakókonténerben éltünk. Ha nem fejtünk, javítottuk a gépeket, etettük a jószágokat, trágyáztunk alóluk. Az egyetlen örömünk lényegében az volt, hogy naponta kaptunk a gazdától egy üveg sört. 

Pásztor György hazajött, de itthon nem talált munkát, ezért Ausztriát szemelte ki. Regisztrálta magát az osztrák munkaügyi központ honlapján, európai mintájú önéletrajzot készített, és feltüntette azt is, hol, milyen munkát vállalna. Elsősorban gondokként ténykedne szállodában. 

— Volt, hogy egy hetet dolgoztam egy hotelben, elégedettek voltak velem, kifizettek, azt mondták, majd értesítenek — ecsetelte az eredeti szakmáját tekintve rádió- és tévéműszerész. — Udvariasan elutasítottak, mert jelentkezett egy osztrák is, és ő elsőbbséget élvezett. Máshol is jártam ugyanígy, annyi különbséggel, hogy a próbaidőt ki sem fizették. Ott álltam három euróval a zsebemben, még jó, hogy ráakadtam a hajléktalanszállóra. 

Az utazás nem akadály számára, ha nincs elég pénze tömegközlekedésre, gyalogol. Hatvan kilométer futással vegyített gyaloglás egyhuzamban meg sem kottyan neki. 

— A gerincműtétem után, ötvenéves koromban kezdtem el futni, az orvos azt mondta, erősítsek — hangsúlyozta a magát magányos, makacs maratonistának nevező férfi. — A füvön kocogtam, és jólesett mezítláb futkorászni, talpmasszőrre sem kellett költeni. Annyira beleszerettem a futásba, hogy háromszor teljesítettem a félmaratont, majd négyszer mezítláb, aszfalton a maratoni távot. 

Miként a maratont, úgy az álláskeresést sem adja fel Pásztor György. Optimista, mert Ausztriában rengeteg álláslehetőség van, valamelyik majd csak bejön. Ezer, ezerkétszáz eurós fizetéseket kínálnak, idén május elsejétől már foglalkoztatási engedély nélkül is munkát vállalhat bárki a „sógoróknál”, azaz az osztrákoknál, valamint Németországban.

Mint megtudtuk, legkönnyebben megyénkből szakácsok, hentesek, felszolgálók, konyhai kisegítők, autószerelők és épületgépészeti szakmunkások, ápolónők helyezkednek el Ausztriában és Németországban. A magyarok mellett hét ország — Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia — állampolgárai előtt nyílt meg teljesen a német és az osztrák munkaerőpiac. A felmérések szerint mindkét országban a magyarokat látják a legszívesebben. 

Németország és Ausztria az Európai Unió 2004-es bővítésekor 5+2 éves halasztást kért a munkaerő-piaci nyitásra, és ez 2011. május 1-jével járt le. Ausztriában 18 százalék tette a magyar munkavállalókat az első helyre, majd a szlovének következnek 17 és a horvátok 15 százalékkal. A németeknél 27 százalékot kaptak honfitársaink, illetve a lengyelek. A magyarokban a sokoldalúságot, a megbízhatóságot, a megoldókészséget szeretik leginkább.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com