Dél-Alföld

December 1-jén hatályba lép a hajléktalanok elzárásáról szóló törvény, amely szerint százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal vagy elzárással sújthatja a bíróság azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert az utcán élnek. A törvénymódosítás ellen több tüntetést is szerveztek, de ezek nem hatották meg a törvényalkotókat. Mi arra voltunk kíváncsiak, mit szólnak a rendelethez a kecskeméti hajléktalanok, egyáltalán tudnak-e arról, hogy mi várhat rájuk.

Kecskeméten jelenleg mintegy 300 hajléktalant tartanak nyilván - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Rigóné Kiss Éva, a Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának vezetője.

A hideg mellett a fogdától is rettegnek a kecskeméti hajléktalanok. Fotók: Nagy László
A hideg mellett a fogdától is rettegnek a kecskeméti hajléktalanok. Fotók: Nagy László

- A városban 200 főnek tudnak éjszakai szállást biztosítani a különböző intézmények, de nagy hideg esetén több helyiséget is megnyitunk a rászorulóknak. A szóban forgó törvénymódosítással kapcsolatban kifejeztük azon véleményünket, hogy mi sem támogatjuk, hogy valaki az utcán éljen, de a tervezett szankciók sem biztos, hogy megfelelnek a célok eléréséhez. Az utcai szociális munka megerősítése lenne fontos, éppen ezért nálunk rendszeresen felkeressük az utcán élőket, és próbáljuk őket becsábítani a hajléktalanszállóra. Ilyen esetekben felhívjuk a figyelmet az új törvényre is. Hétfő este például hat utcán élő ember döntött úgy, hogy bejön a szociális munkással a hideg idő, és más veszélyek elől. A belvárosi részönkormányzattal közösen rendre felkeressük azokat a külvárosi területeket, ahol a hajléktalanok élnek. Igyekszünk mindenkit bevonni a szociális ellátásba - mondta az intézményvezető.

Kíváncsiak voltunk természetesen arra is, hogy mit szólnak az új törvényhez a leginkább érintettek, maguk a hajléktalanok. A város területén leginkább a vasúti pályaudvar előtti parkban, vagy épp az állomáson lehet leginkább hajléktalanokkal találkozni, ezért utunk elsőként ide vezetett. Nem is kellett sokáig várni, a nappali -1 fokos hidegben feltűnt egy padon falatozó, többszörös kabátrétegbe bújó szakállas férfi, aki mint kiderült, csak koldulni jár be Kecskemétre.

- Én csak nappal járok be Kecskemétre egy jótevőmtől kapott biciklivel, hátha akad valami alkalmi munka, ha pedig nem, akkor az állomásokon próbálok kérni némi alamizsnát - mondta Bácsi Tamás, aki korábban egy banki tartozás fejében vesztette el miklóstelepi tanyáját. - Erről a törvényről, amit említ, már hallottam a rádióban, de hogy ezt már most bevezetik, ez új hír nekem. Nem is értem, hogy fognak majd igazoltatni, meg mit jelent az utcán élés. Ha egy részeg fiatal kifekszik nyáron egy padra, őt is beviszik? Vagy csak azokat, aki nem tetszenek? Nem csodálkozom én már semmin, ha feleslegesek vagyunk, miért nem lőnek  inkább le? - kérdezte ingerülten a pontos korát elárulni nem akaró, de látszatra 60-70 év közötti férfi.

A hideg mellett a fogdától is rettegnek a kecskeméti hajléktalanok. Fotók: Nagy László
A hideg mellett a fogdától is retteghetnek a kecskeméti hajléktalanok. Fotók: Nagy László

A vasúti pályaudvar, illetve egy hírhedt hunyadivárosi „hajléktalan övezet" körül tett körutunk is azt bizonyította, Kecskemétet nem lepik el a hajléktalanok, így utunk a hetényi út felé vettük, hátha sikerül pár guberálóval összefutni.

Tippünk bevált, Aranyosi Imre épp a csütörtök reggelre kitett kukákban kutakodott, amikor megkérdeztük, ő rendelkezik-e lakóhellyel, illetve mit szól az új törvényhez? - Megmondom őszintén én ezt öntől hallom először, de elhinni nehezemre esik. Még hogy becsukják, aki kint alszik az utcán? Szóhoz sem nagyon jutok. Jó lenne, ha ez a pár nagyokos megpróbálni télen csak egy fél napot kibírni az utcán. Egyébként meg hová menjek? A régi hajléktalanszállón mindennaposak voltak a verekedések, a lopások, ahogy hallom az újban is azok az emberek vannak, én oda be nem teszem a lábam. Próbálom a kartonokból összetákolt erdei kuckómban kihúzni a telet, hátha sikerül. Sokszor azt gondolom, feladom és már megváltás lenne a fagyhalál, de a túlélési ösztön nagyobb bennem. Inni sem iszok soha, inkább kiflire meg teára gyűjtögetek, hogy ne haljak éhen-szomjan. Ha valakit már ezzel is zavarok, akkor jogos, vigyenek be – mondta könnyes szemmel a korábban villanyszerelőként dolgozó, de 8 éve munkanélküli férfi, aki felesége halála után elvesztette lakásukat, azóta hol befogadják, hol az utcán él. 

Sokan csak legyintenek a hajléktalan szó hallatán, pedig aki csak egyszer is beszélgetett az utcán élő emberekkel, az hamar rájöhet: nagy részük pont olyan hétköznapi ember, mint bárki más, mindössze annyi a bűnük, hogy nincstelenek.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Videók

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com