Dél-Alföld

Hajlamosak vagyunk a híradások miatt azt hinni, hogy hajléktalanprobléma csak a fővárosban létezik. Kecskeméten hivatalosan mintegy négyszáz fedél nélkülit tartanak számon. Egyes becslések szerint azonban ezernél is többen vannak olyanok, akiknek „megcsúszott” az életük vagy várhatóan a közeljövőben kerülnek végérvényesen utcára. Elég riasztó számok ezek egy százezres nagyvárosban.


Előre tudjuk, nem lesz szórakoztató a szombat esténk. Este nyolckor csatlakozunk a Kecskeméti Jóléti Egyesület (KEJE) munkatársaihoz, akikkel hajléktalanok nyomába szegődünk. Gyakran róják hétvégén is a város utcáit, jól ismerik már a rejtekhelyeket. Forró teát, friss péksüteményt visznek a fedél nélkülieknek. Akinek nincs hol töltenie az éjszakát, azt beszállítják a krízisszállóra.

A főtéren szinte mindig találni hajléktalanokat. Szokott helyükön napközben is bandáznak, és ugyanitt várják a menetrendszerű segítséget az éjjeli őrjáratban. Pillanatok alatt kisbuszunk köré sereglenek. Horváth Zoltán a legbeszédesebb, noha alig tudja megfogni a teáspoharat, annyira remeg a keze.

– Két nadrág van rajtam, mégis fázom – mondja az elvált fiatalember. – El kell hagynom a lakást, ahol ideiglenesen tartózkodom. A múltkor összevesztem a lakótársammal, napokig a kukatárolóban aludtam.

Zolinak nem sok esélye van, hogy belátható időn belül újra fedél legyen a feje fölött. Albérletet nem tudna fizetni, mivel nincs jövedelme, segélyt sem kap. Munkáról hiába álmodozik, pedig regisztrálták a munkaügyi központban. Szobafestő a szakmája, de már bármit elvállalna.

Mi is kezdünk cidrizni, úgyhogy megyünk tovább, a földhöz lapuló törpetujákig. A KEJE utcai szociális munkása, Tóth Anikó mutatja a nagytemplomtól karnyújtásnyira burjánzó növénytársulást, néhány hajléktalan itt szokta magát meghúzni. Mások elhagyott kórházépületet, üres lakásokat, gazdátlan raktárhelyiségeket foglalnak el. Napközben kocsmákban, bevásárlóközpontokban, pályaudvarokon tengetik az életüket, páran beülnek a könyvtárba olvasgatni, egyikük már internetezni is megtanult.

– Kéne egy kis pénz borra – szólít le bennünket Hegylakó, vagyis Németh Gábor következő helyszínünkön, az autóbusz-pályaudvar melletti parkolóban. – Kétszáz forintom van, az ital meg négyszázba kerül. Nem tagadom, alkoholfüggő vagyok. Hozzászokott a szervezetem a piához, ha rövid időn belül nem jutok hozzá, itt fogok kiterülni.
– Mindjárt megoldjuk…
– Komolyan, tetszik adni? De csak kölcsönbe fogadom el!

Gábor ötvenegy esztendős, suttogva beszél. Állítása szerint a hidegtől ment el a hangja, pedig az évek során már hozzászokott a kültéri viszonyokhoz. Az apja gégerákban halt meg, nem tartja kizártnak, hogy rá is hasonló sors vár.

– Miért csúfolják Hegylakónak?
– A kinézetem miatt. Mintha most jöttem volna a nem létező kecskeméti hegyekből…
Megvan a hiányzó kétszáz forint, irány a közeli üzlet. Ott viszont éppen akkor fordítja el a kulcsot a zárban a biztonsági őr, amikor Gábor megjelenik a bejáratnál. Nem sikerül az akció. Gábor próbálja megoldani a bor nélküli helyzetet. Felajánljuk neki, hogy portyánk során útba ejtjük az egyik bevásárlóközpontot, veszünk egy kétliteres koccintóst és visszahozzuk neki. Csak várjon türelemmel a vasútállomásnál.

Már indulunk is. A furgon volánjánál Kalló Julianna, a Kecskeméti Jóléti Egyesület vezetője, aki útközben történeteket mesél.
Arról például, hogyan emelt ki a hajléktalanságból egy jobb sorsra érdemes nőt. Önkormányzati lakást intézett neki, főiskolát végzett szociális munkást „faragott” belőle. Aztán a hölgy beleszeretett egy hajléktalan férfiba, hozzá is ment feleségül, hiába tiltja az etikai kódex. Véget is ért gondozói pályafutása, összeférhetetlenség miatt meg kellett válni tőle.
Ennél megrázóbb volt, amikor elhagyott helyen bukkant rá a négytagú családra. Mint kiderült, Zircről jöttek. Az anyuka találomra szállt fel három gyerekével a kecskeméti buszjáratra. Nyomorból menekültek nyomorba. Julika közbenjárásával sikerült őket elhelyezni átmeneti otthonban, majd az apróságok nevelőszülőkhöz kerültek.

Másik kísérőnk, Tóth Anikó korábban a KEJE támogató szolgálatának csapatát erősítette, októbertől „utcázik”. Mindennap terepen van. Krízisidőszakban megszaporodnak az egészségügyi problémák, leginkább fagyott sebekre kell gyógyírt adnia. Persze nem könnyű a hajléktalanoknak segítő kezet nyújtani, mivel többségük elég makacs. Ha nem úgy van, ahogyan ők akarják, agresszívvé válnak.

– Nem tudunk mindig adományt osztani – mondja Anikó. – Megesett, hogy ilyenkor szembeköptek bennünket.
Közben megvettük Gábornak az „életmentő” bort, de várnia kell még egy kicsit, hogy belekortyolhasson. Előbb ugyanis leparkolunk a valamikori bútorraktárnál. Félelmetes sötétség, zseblámpa nélkül nehéz lenne tájékozódni. Az épület romokban, a nyílászárókat régen ellopták. Bebújunk az ajtónyi résen. Hangosan köszöngetünk, válasz nem érkezik. A szétdobált kenyérdarabok, üres palackok, vizeletfoltok arról tanúskodnak, hogy itt emberek laknak. A sarokban kartonpapíron szakadt paplan, gyűrött párna. A plafonon hatalmas lyuk tátong, látni a csillagokat.

A város legnagyobb lakótelepén, a református temető mellett álmából verjük fel Fekete Istvánt, akit ismerősként üdvözölnek kísérőink. Pár méternyire „lakik” a járdától, ahol emberek sokasága halad el reggeltől estig – és senki nem látja, még csak nem is sejti, hogy a közelben fagyoskodik egy félresiklott sorsú férfi. Tizenkét éve éli ezt az életet. A válás döntötte nyomorba, gyerektartás fejében hagyta feleségére a lakást. Felnőtt fiaitól, lányaitól nem fogadna el segítséget. Ahogy mondja, büszkeség is van a világon. Huszonötezer forint szociális segélyből tengődik. Valaha kőműves volt, de ma már alkalmi munkát is nehezen kap.

Hamarosan tíz óra, ideje célba juttatnunk a borral teli palackot. Gábor hórihorgas alakja és kócos ősz haja messziről feltűnik, hát mégis megvárt bennünket. Nem sokkal utánunk mentőautó gördül be az állomás elé. Pár perc múlva visznek is egy részeg nőt, aki annyit ivott, hogy megszűnt számára a külvilág, maga alá piszkított. Ezt az estét a detoxikálóban tölti.

– És maga hol alszik? – kérdezzük Gábortól.
– Azt még nem tudom…

Kalló Julika már hívja is a máltaiak nemrég átadott szupermodern intézményét, hátha van náluk hely éjszakára. Szerencsére fogadóképesek. Beülünk a kisbuszba, csend telepszik közénk. Gábor egyszer csak előveszi a borospalackot, meghúzza.

– Tizenhárom korty, másfél deci – süllyeszti a szatyor mélyére. A szállón úgyis elveszik tőle, alkoholt nem szabad bevinnie. Sőt elvileg ittasan sem léphetné át a küszöböt, de odabenn majd elkülönítik a többiektől, ahogy szokták ilyenkor. Az italt reggel visszakapja, amikor távoznia kell.

Elsuttogott mondatokat hallunk, Gábor „régi életéről” beszél a zümmögő járműben. Becsületesen dolgozott, eltartotta a családját. A válás azonban mindent felborított nála is. Régen nem találkozott a fiával.

– Szégyelleném magam előtte… De majd rendbe szedem magam, és megkeresem, bárhol is legyen a világban. Nincs annál nagyobb vágyam, mint hogy még egyszer láthassam az életben.

Gábort „átadjuk” a biztonsági őrnek. Záródik a kapu. A mi hangunk is halkul. Nem sok kedvünk van beszélgetni. Egy ilyen este után tényleg jobb a csend, a nyugalom.
Másnap úgyis kezdődik minden elölről. A szociális munkásokat várják a hajléktalanok, akiket immár súlyos pénzbüntetéssel vagy elzárással is sújthatnak utcalétük miatt.
Ha túlélik a fagyos éjszakákat.
SEGÍTSÉG! A „hírös városban” a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyebek mellett népkonyhát, átmeneti otthont, krízisautó-, háziorvosi szolgálatot tart fenn hajléktalanoknak. Rajtuk kívül a Silenció Hitközösség alapítványi formában fogad be fedél nélkülieket nappali melegedőjükben, átmeneti szállásukon és éjjeli menedékhelyükön. A Kecskeméti Jóléti Egyesület támogató szolgálatot és utcai szociális munkát végez az elesettek érdekében, a Wojtyla Barátság Központban pedig naponta száz rászorultnak osztanak meleg ebédet.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com