Dél-Dunántúl

KAPOSVÁR | A szabadban hét fok, a kaposvári Nostra melletti fabarakkban valamivel hidegebb, meg aztán nyirkos minden, ennek ellenére Kurucz Ferenc egy szál pólóban ül le az ágy szélére.

– Ezen a télen is túlvagyunk – jelenti ki egykedvűen az 56 éves férfi, s a hőmérő felé int, mely öt fokot mutat. – Az idei keményebb lett, mint vártam, volt három hét, melyet nem volt egyszerű átvészelni. Össze is költöztünk egy helyre, könnyebb volt fűteni.
Aztán hozzáteszi, azért a legendás 1987-es telet nem sikerült überelni a mostani mínusz húszakkal, igaz, fiatalon könnyebb alkalmazkodni. Elhihetjük neki, hiszen Kurucz Ferenc több mint negyed százada él a kaposvári utcákon. Nagyjából, amióta leszerelt a katonaságtól – a kevéssé boldog jubileumot persze nem ünnepelte anno...
– Amikor berántottak, a színházzal szemben laktunk – meséli –, aztán a fater összeveszett a muterral, szétköltöztek, a tanács visszavette a lakást, s mire egy egyenruhás országjáró turné, Csongrád, Baja, Szeged, Szombathely után 1981-ben levettem az angyalbőrt, nem volt hová mennem.

 

Színházban dolgozó apjával maradt, a fonodában melózó mama kikerült a családi körből. A papával a Búzavirág-lakótelep feletti kiserdőbe húzódtak fel sátrazni néhány csöves társaságában, megcáfolva a szocializmusban milliószor hangoztatott tételt, mely szerint a rendszer mindenkinek tetőt ad a feje fölé.
– Jöttek is rendszeresen a tanácstól, ilyenkor össze kellett pakolnunk – emlékszik vissza. – Igazából nem érdekelte őket, hová megyünk, a lényeg annyi volt: el onnan. Így hát átcihelődtünk máshová.
A rendszerváltásig jónéhányszor körbevándorolták a várost, hogy aztán az apjával beköltözzenek az első hajléktalanszállóra a 67-es úti felüljáró alá. Közben persze időnként rendes lakásban is élt, sőt, asszonyt is szerzett maga mellé, igaz, a románc nem sokáig tartott. Három gyerek azért így is összejött.
– Egy haveromat bevágták hat évre börtönbe – magyarázza –, beköltözhettünk a lakásába. Úgy tűnt, végre normális életet élhetünk, hiszen jöttek a gyerekek.

 

 Az utca embere harmadik évtizedeAz utca embere harmadik évtizede

 

Csakhogy Kurucz Ferencet a munkája minden héten öt napra vidékre szólította: hétfőn hajnalban bepakolt a táskájába, s csak péntek este tért haza. A Vízkutató Vállalatnál dolgozott, kutakat fúrtak szerte az országban, s a rendszeres távollét miatt nem vette észre, lassan szétesik a família.
– Egyik hétvégén arra értem haza, hogy a szomszédok mondták, a gyermekvédelem elvitte a gyerekeket Nagyszakácsiba – sóhajt fel. – Kiderült, az asszony nem foglalkozott velük, így állami gondozásba kerültek.
A fiú és a két lány nélkül elvesztették jogosultságukat a lakásra, ismét utcára került, a feleségével akkor szakadt meg a kapcsolata, noha mindketten a városban maradtak. A gyerekeket viszont rendszeresen látogatta, s ma is tud róluk, csak éppen nem akarja zavarni őket a nyomorával.
– A fiam esztergályos Szegeden, a lányok Kecskeméten laknak – lágyul el a cserzett arc. – A fiam többször is mondta már, költözzek hozzá, segít, de nem akarok a terhére lenni. Meg aztán már nem is bírnám egy lakótelepen, megszoktam a szabadságot. Harminc év után nehéz lenne új életet kezdeni.

Noha a mostani cseppet sem irigylésreméltó. Havi 25 600 forint előnyugdíjat kap, ezt kell beosztani, ami, ugye, nincs ezer forint naponta.
– Egy albérlet persze kifutná belőle, legalábbis egy szoba rezsivel – ismeri el – csak éppen akkor maradna nyolc-tízezer forintom, amiből szó szerint éhenhalnék. Így hát megszoktam az utcát, tudomásul vettem, ezt az életet dobta a gép. Mindennap kimegyek a teajárathoz, a drogambulanciára is bejárhatunk, kapunk teát, zsíros kenyeret, sőt, fürdeni is lehet naponta, legalábbis hétköznap.
Nyáron a tisztálkodást megoldja otthon, van egy kis kádja, vizet a szomszédos benzinkútról kap. Igaz, ennek ellenére nem szereti a meleget, egy hajléktalan számára a harmincöt-negyven fokot ugyanannyira nehéz átvészelni, mint az ordas mínuszokat. Sőt, talán még nehezebb is, hiszen a hideg ellen felöltözik az ember, a melegben viszont egy idő után nincs mit levenni. – Az lenne az ideális, ha mindig tavasz lenne – ábrándozik el. – A városban nagyon meleg van nyáron, a Balatonra pedig nem megy le egy hajléktalan, hiszen minek keresni a bajt...

Régebben amúgy a nyár a legjobb pénzkereseti időszaknak számított, legalábbis amíg megvolt a Zsigulija. Éppen húsz éve vette, öt évig dinnyézett vele, annyi pénzt keresett, hogy néhány hónapra mindig be tudott húzódni valamilyen olcsóbb albérletbe. Járta a falvakat, csak aztán egyre többen kezdtek dinnyét árulni az út mentén, nem volt szükség az utazó árusra. A kocsi a hajléktalanszálló melletti parkolóba került, végül aztán, ha nehéz szívvel is, de eladta. Egy újabb kötél szakadt el, mely a normál élethez-társadalomhoz kötötte.
– Azóta jobbára gameszolok – avat be a pénzkereseti lehetőségekbe. – Szemetet szedek, virágot ültetek a városgondnokságnak. Mivel a jogsim még megvan, egy ideig eljártam a tollas cigányokhoz sofőrködni, de rendre átvertek, amikor a fizetésre került a sor, kiröhögtek, hogy nem is dolgoztam náluk. Amíg apám élt, öt éve halt meg az öreg, gyógynövényeztünk is, ismerte mindet, meg aztán kapott nyugdíjat, így ketten elvegetáltunk belőle. Mostanság sörös dobozt gyűjtök, meg üvegezem, abból összejön a pénz a napi dohányra.

 

 Aki egyszer egy évnél tovább fedél nélkül marad, örökre itt ragad: ez az utca törvénye...Aki egyszer egy évnél tovább fedél nélkül marad, örökre itt ragad: ez az utca törvénye...

 

A bagózás nagyjából az egyetlen állandó élvezetet jelenti, a kistévé és a rádió csak akkor működik, ha éppen sikerül feltöltenie az autóakkumulátort, melyekre rákötötte őket. Mostanság éppen szünetel az elektromos híráramlás, ugyanis a benzinkúton fordítva kötötték rá töltésnél az akksit, s leégett.
– Néha megiszom valami piát – teszi hozzá –, minek is tagadnám, úgysem hinné el senki, hogy akadnak olyan hajléktalanok, akik nem piálnak. Pedig nem mindenki alkoholista közülünk, de absztinens sem akad. 
Azt mondják róla, játékgépezni is szokott, amikor szóba kerül, elneveti magát: persze, néha bedobál egy-két százast a gépbe, de miből futná neki ilyen szenvedélyre.
– A cigi mellett az egyetlen gyengém az órák – mutat körbe a szobában, ahol három kakukkos óra mellett még legalább tucatnyi szerkezet ketyeg össze-vissza –, nem tudok ellenállni nekik. Ha találok egyet valahol, hazahozom, kipofozom. S amikor nincs tévé vagy rádió, hallgatom a ketyegésüket. Este kifejezetten megnyugtató.
Nehéz elképzelni, hogy a nyirkos szobában bármi meg tudna nyugtatni egy átlagembert, már a gondolat is borzongató, hogy valaki fűtés nélkül képes itt ágyba bújni.

– Ha okos az ember, nem fázik éjjel – legyint Kurucz Ferenc. – Amikor hazajövök, ruhástól befekszem a takarók alá. Amikor jól átmelegedtem, meg az ágy is, elkezdek levetkőzni, s végül csupaszon alszom el. Ha ruhában tenném, izzadnék és megfáznék.
Elraktározzuk a jó tanácsot, remélhetőleg sosem kell hasznosítanunk. Kurucz Ferenc viszont éppen a normál élettel kapcsolatban mondott már le a reményről.
– Álmodozom, persze, hogy álmodozom – ismeri el. – Sőt, lottózom is, hátha... Ha nyernék először ennék egy óriási adag cigánypecsenyét, majd vennék egy tanyát. Szárnyasokat tartanék, kutyákat és lovakat.
Utóbbiak a gyengéi, ifjúként zsokénak készült, Pesten az Ügetőre járt iskolába, lovásznak képezték. Egyszer azonban megrúgta egy ló, műteni kellett a hasát, s eltanácsolták az istállók környékéről.

– Azt hiszem, akkor tört meg valami az életemben – mereng el. – Haza kellett jönnöm, behívtak katonának, s amikor leszereltem... De ezt már elmeséltem... Amikor az első éjjel megpróbáltam elaludni a kiserdőben, úgy éreztem, ez nem történhetett meg velem, csak egy rossz álom, mindjárt elmúlik. Még hónapok múlva is ebben reménykedtem. Aztán a sokadik próbálkozás után, mert higgye el, eleinte mindenki megpróbál innen kitörni, rájöttem, sosem fog sikerülni. Aki egyszer egy évnél tovább fedél nélkül marad, örökre itt ragad: ez az utca törvénye...

Gázpalackkal a városházára    

Legendákat hallani Kurucz Ferencről szerte a városban. Sokan összeférhetetlen, nem ritkán balhés egyénnek írják le, s mondják, nem véletlen, hogy nem lakik a hajléktalanszállón. Állítólag egyszer Szita Károly polgármesterre is rárontott egy gázpalackkal, s fenyegetőzött, ha nem teljesítik a kérését, felrobbantja a városházát.
Ha így lett volna, börtönben ülnék – legyint Kurucz Ferenc. – Csak annyi történt, hogy éppen albérletben laktam, s lefogyott otthon a gázpalack. Elmentem kicserélni, de eszembe jutott, hogy be kell mennem a családgondozóba. A palackot viszont nem hagyhattam az utcán, a portás sem vállaLt érte felelősséget, hát a vállamon felvittem a hivatalba. Persze riadalom támadt, amikor beléptem, de nem akartam balhét, eszembe sem jutott fenyegetőzni...

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com