Dél-Dunántúl

 

Májusban ünnepelte egy éves fennállását a pécsi kertvárosi plébánia hajléktalanmelegedője. Az első egy évről beszélgettünk a plébánossal és az igazgatóval, megkóstoltuk az ebédet, és szóba elegyedtünk több hajléktalannal is. 

Nagy adag levest és rizibizis tokányt eszegettek Pécsett, a Remény Házában, a Pécs-kertvárosi Szent Erzsébet-plébánia egy éve alapított hajléktalanmelegedőjében, miközben odakint naphosszat esik az eső. Arra számítottam, egy iskolai menzán megszokott mennyiséget kapok majd, de nem, az ebéd végével nehezen küzdök meg. Mint az igazgató mondja: a hajléktalanok bármennyit megesznek. 

– Ez az intézmény mindenképp nagy hiányt pótol – szögezi le az egyik „őslakos”. – Minden segítséget megkapunk, még az ügyes-bajos dolgaink intézésében is. Pedig már az is nagy szó, hogy fedél van a fejünk felett. Nem is gondolná az ember, hogy milyen kevés választja el a jómódot a hajléktalanságtól.

– Nyolc éve vagyok az utcán. Akkor halt meg a fiam, a nejem is kezeim közt hunyt el, de nem akarok erről beszélni. Amikor először idekerültünk, kívülállónak éreztük magunkat. De ma, ha valaki nem jön, rákérdezünk, hogy hol van, miért nincs itt – mondja Józsi, egy másik hajléktalan. – Az idő összekovácsolt bennünket. Pedig az elején azt mondtam a főnök úrnak, hogy lehet, hogy majd csak hébe-hóba jövök be. Aki itt van egész nap, az egy nagy család.

Az igazgató, Gibizer István hozzáteszi: Józsi volt az egyik „élharcosa” az egyházmegyei máriagyűdi zarándoklatnak. A Remény Háza csináltatott egyenpólót, és tizen-egynéhányan a vendégei közül végiggyalogolták a zarándoklatot.

Drogfüggők, alkoholisták, egyetemi tanárok

A Remény Háza, avagy Domus Spei májusban ünnepelte fennállásának első évfordulóját, az ünnepségen részt vett Csizi Péter pécsi alpolgármester és Udvardy György püspök is. A házba, ami 2011. május 14-én nyitotta meg kapuit, elsősorban férfiak járnak, alig három-négy nő van köztük. A legtöbben válás miatt veszítették el otthonukat és csúsztak le. Akik frissen lettek hajléktalanok, azokban még van motiváció, hogy visszakerüljenek a „normális életbe”, mások időnként fellelkesülnek, majd visszasüppednek; sokan pedig már belenyugodtak helyzetükbe, és elfogadták ezt az életformát: nekik az a lényeg, hogy meglegyen a melegedőjük, az ételük és a tisztálkodási helyük, s ennyivel megelégszenek. Van köztük olyan volt egyetemi tanár, aki három nyelven beszél. Olyan is akad, aki kapja a százezer forint feletti nyugdíját, amiből a fiát támogatja, és ezért nincs miből lakást bérelnie. 

Van olyan drogfüggőnk, aki román állampolgár, és kilenc éves kora óta nem tudjuk elintézni neki, hogy megjöjjön az anyakönyvi kivonata – mondja a ház mentálhigiénés szakembere, Gyöngyi néni, Gibizer István felesége. – Ő a kertvárosi iskolában a tanítványom volt, amikor még tanítottam. Keserű élmény volt itt találkozni vele. Emellett még a halálesetek azok, amelyek összeszorítják az ember szívét. Már három-négy ismerősünk hunyt el a télen. Általában a város temeti el őket. 

A fiatalok közül 14 százalék 20 és 30 éves kora közt van. 10 százalék a 30 és 40 közti, ők kapnak a legtöbbször munkát, így ők jönnek a legkevesebbet. A legtöbben 40 és 60 közt vannak, de csak három-négyen vannak hatvan felett. És van egy öreg mama is, aki 73 éves. 

– A legtöbbjük viszont sokkal idősebbnek néz ki, mint amennyi, de a viselkedésük viszont olyan, mint a gyerekeké. Olyan dolgokkal is motiválhatóak – például dicsőségtáblával. Képesek rá, hogy ha az egyik haragszik a másikra, letörli a nevét a tábláról. De nagyon hálásak minden törődésért, s mi törekszünk is a személyességre. De ha valaki nem jön három-négy napig, utánanéznek, hogy miért nem jött. Viszont a betyárbecsület is működik: fedezik egymást a piálásban. Olyan érzésem van, mint amikor osztályfőnök voltam – meséli Gyöngyi néni.

Megjegyzi azt is: sokaknak van pszichés betegsége. Kevesen vállalják fel, hogy konfrontálódjanak az alkoholizmus problémájával. Nagyon nehéz felemelni őket. A délutáni foglalkozásokkal próbálnak motiválni, megmozgatni az agyukat. Sokszor előfordul, hogy a hajléktalanok nem tudnak mit kezdeni az érzéseikkel, felkavarják őket bizonyos dolgok, többségük ráadásul masszív alkoholista. Már nagy eredmény, hogy a házba józanul mennek, mert különben nem engedik be őket, és bent tilos inni. Olyan visszajelzések érkeznek, hogy a kertvárosi utcákról eltűntek a hajléktalanok, de jönnek ide, a Remény Házába a város más részeiről is. 

De hogy indult mindez?

– Jött egy hajléktalan Máté Péter bácsihoz, az akkori pálos atyához tizenöt évvel ezelőtt, hogy „atya, éhes vagyok”. Az atyának nem volt más, csak zsíroskenyere. Innen indult a Caritas. Egyre többen jöttek, és odáig jutott a dolog, hogy sorban álltak a hajléktalanok és a szegények a plébánia előtt. Idővel vettünk egy házat a Caritasnak, ott etettük a hajléktalanokat. A pécsi központi Caritastól időnként kaptunk segélyt. Egy emberünk a piacon elkérte a kidobott zöldséget az árusoktól, azt az asszonyok megpucolták. Éveken keresztül így etettük a rászorulókat, de idővel már nem bírták energiával az asszonyok – vázolta a plébános a Remény Házának előzményeit a kertvárosi templom plébániáján. 

A plébánia amúgy hozzáépült a szentélyhez, mivel amikor a hetvenes években a templomot építették, plébániaépítésre nem kaptak engedélyt a hívek, így ez a megoldás jutott eszükbe. Miközben mesél, telefonon intézkedik a plébános, Pavlekovics Ferenc, mert bezárt egy szálló a városban, és diszkontáron kínálják megvételre evőeszközeiket, székeiket, asztalaikat. A plébános kifejti: fémevőeszközre nem tartanak igényt, inkább műanyagra, a tányér és a székek érdeklik, az asztal drága. Rögtön értesíti is a Remény Háza igazgatóját. Ezután megérkezik az építész, akivel az intézmény bővítéséről értekeznek.

– Szinte hihetetlen volt a budapesti hajléktalanosok számára is, amikor telket kerestünk a melegedőnek, hogy a kinézett telek a város közepén van, és mégis el van szeparálva – idézi fel Pavlekovics a kezdeteket. – Összesen egy szomszédunk van. Amikor a Caritas-házat akartuk bővíteni, akkor a környék lakói összefogtak az ellen, mert nem akartak sok hajléktalant látni. Láttuk, hogy ebből polgárháború lesz, zátonyra futunk. 

Így találtak rá a Tüskésréti útra, a telekre haszonbérleti szerződést kötöttek a várossal, és nyertek 13 millió forint támogatást is a Hajléktalan Közalapítványtól. Az alapítványosok azért lejöttek megnézni a terepet, mivel azt szokták meg, hogy ha a város ad telket, akkor az messze, a városon kívül található. A romos épületet, amiben többen „laktak”, „gatyába rázták”, és végül 2011. május 23-án indult el az étkeztetés, valamint a melegedő. Ugyanakkor problémát okozott, hogy számos hatóság nem tudott mit kezdeni a plébániával mint jogi személlyel, és mindig az egyházmegyét vélték fenntartónak.

A Remény Házának először ötven főre kértek engedélyt, ami hamarost kevésnek bizonyult. Viszont akkor még a szociális törvény engedélyezte, hogy 300 százalékon üzemeljen egy étkeztető, azaz több embernek tudtak ebédet adni, akár 150 hajléktalant is elláttak volna. Január óta azonban ezt a felére, 150 százalékra csökkentették, de azóta 75 főre módosították a Remény Háza működési engedélyét. Így ma naponta 80–90 embert étkeztetnek, vannak, akik reggelit is kapnak. Emellett lehetőség van mosásra, fürdésre is, és programokat is szerveznek nekik. Télen, ha tehették, önkéntes felügyelők segítségével éjszakára is beengedték a hajléktalanokat, s hol adtak ehhez vacsorát, hol gyümölcsöt vagy valami mást.

Ez nem egy vájú,

nem egy etető, itt foglalkozások is vannak, személyre szólóan foglalkozunk az emberekkel – mondja Pavlekovics atya, aki hangsúlyozza: semmi distinkció nincs, bárki jöhet, aki hajléktalan. Házszabály azért van, amit kötelesek betartani a vendégek.  

– A hajléktalanok azért máról holnapra élnek. De ha látják, hogy tudunk nekik segíteni, és így felvázolunk előttük egy tartós jövőképet, akkor sok mindenre képesek – mondja az igazgató a ház irodájában. Hozzáteszi: van, aki vállalja azt, hogy ha három-négy liter folyadékot biztosítanak neki alkohol helyett, akkor a tervezett bővítések, építkezések alatt nem iszik, csak majd utána, este. Ez nagy szó attól, aki folyamatosan alkoholizál. Olyan is volt, aki februárban egyik napról a másikra leszokott, amikor bekerült a téli szállásra. Voltak elvonási tünetei, de kőkeményen kitartott az illető. 

– Ezek azok a visszajelzések, amelyek azt bizonyítják, hogy jó úton járunk – mondja Gibizer. – Hitvallásunk volt indulástól kezdve, hogy családi modellt szeretnénk megvalósítani. A hajléktalanok közül néhányan elneveztek minket anyának és apának.

A házaspár korábban is hasonló területen dolgozott. Ők, amikor már volt szó róla, hogy létrejön a Remény Háza, akkor kijártak Pécsen a Szent Erzsébet utcába, ahol úgyszintén volt hajléktalan-ellátás, de bezárásra ítélték. Felajánlották az ottani vendégeknek, hogy ha kedvük van, akkor járjanak a Remény Házába. Ha valaki itt akar étkezni, melegedni, akkor előtte le kell ülnie egy beszélgetésre a vezetőkkel, ahol felmérik az igényeit, ismertetik a szabályzatot. Ha az illetőnek tetszik ez így, akkor regisztrálják, és állandó vendég lehet. 

– Volt olyan, aki azt mondta: köszöni szépen, de akkor máshova megy, de ez a ritkább eset – mondja az igazgató. – Már annyi a jelentkező, hogy igyekszünk szelektálni. 

Mára kialakult egy negyven-ötven fős csoport, akik az egész napjukat bent töltik. Velük lehet igazán együtt dolgozni az igazgató szerint. Ők ismerik egymást, amikor pedig szóba került a bővítés, szóltak az ismeretségükben egy-két embernek, akit idehoztak. 

– Nyugodtan mondhatom, hogy közösség alakult ki. Ez nagy segítség nekünk is, mivel formálják egymást. Akik régebb óta itt vannak, rászólnak másokra, hogy például itt nem illik káromkodni, vagy hogy takarítsák ki a fürdőt maguk után. Így nem azt érzik, hogy felsőbb utasítás jön, hanem megoldják ezeket a problémákat egymás közt. Bizony, olyan is volt, hogy valakit kiközösítettek – vázolja az igazgató. 

Eleinte állandóan tévéztek a vendégek. Hogy ne csak ez töltse ki a mindennapokat, többféle foglalkozást találtak ki nekik, ráadásul 11-től egyig tilos a tévézés. Minden program önkéntes alapon működik. Ha valaki először nem is megy el ezekre, ha látja, hogy négyen-öten részt vesznek valamin, akkor azért felébred az érdeklődése. Heti egy bibliaóra van hétfőnként, ahol a résztvevők mindennapi életére próbálják lebontani a Szentírás üzenetét. Emellett van filmklub, meg is beszélik a látottakat; minden csütörtökön olvasókört tartanak, de akit érdekel, kézműves foglalkozáson is részt vehet. Azon még a plébános szerint erősíteni kell, hogy kitűnjék: egyházi intézményről van szó, a heti egy (fakultatív) hittanóra kevés. 

A telken egyébként építési tilalom van, amíg ezt fel nem oldják, felesleges nekikezdeni az egyébként tervezett bővítésnek. Hisz ha építkeznének, egy esetleges bontásért a jelenlegi szerződés szerint nem kérhetnek kártérítést. Bővíteni viszont kellene, mivel ha kilencven ember eszik, akkor is csak ötven tud leülni, így a nappali melegedő lenne az első, amit megtoldanának. De beadták a kérelmet az illetékes kormányhivatalhoz az éjszakai melegedő létrehozásához is. Amíg eligazodnak a bürokrácia útvesztőjében, addig is a szivacsokat már beszerezték, és készülődnek, hogy ha egyszer kinyithat az éjjeli menedékhely, ne kelljen késlekedni. Mindenesetre a hajléktalanok lelkesen ajánlják fel segítségüket, mivel tisztában vannak vele: nekik épül, ami épül. A fenntartó foglalkoztatót, valamint bérelhető lakásokat szeretne építeni, ahova az esetleg tartós munkát találó hajléktalanok idővel beköltözhetnek. 

– Sok jó szándékú ember verbuválódott a Remény Háza köré, nagyon sokan segítenek. Bevallom, én azt hittem, hogy teljesen magunkra leszünk hagyva. Elhagyott gyerekeket felkarolni hálás dolog, őket lehet szeretni, sajnálni, mindenhol hírt adnak róla, kinyílik az emberek pénztárcája. De azzal a hajléktalannal, aki büdös, szemtelen, esetleg részeg, hogy vele mit lehet kezdeni… mégis rengeteg ember együtt érez velük – szögezi le a plébános.

Az egyik őslakos pedig azt kéri: „Isten segítse az intézményt sokáig”. Hozzáteszi: még kettő ilyen kellene a városban. 

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com