Dél-Dunántúl

Kaposvár, lakcím nélküli – ez került a rendezett körülmények között élő fiatal családfő okmányába. A fiatalember felháborodva beszélte el történetét szerkesztőségünkben. Esete nem egyedi, sok ezer albérletben élőt érinthet.

Mik ezek?

- Rendezett körülmények között élek a családommal, az egyetlen

"bűnünk", hogy albérletben lakunk. Az okmányirodán ugyanakkor nem voltak hajlandóan ezt rávezetni a lakcímkártyámra, csak azt, hogy lakcím nélküli. Papíron tehát hajléktalanná váltam. - Sok fiatal - egyedül élő és családos - kénytelen albérletben kezdeni az életét - mondta a férfi -, és a lakástulajdonosok legtöbbje csak ideiglenes lakcímként engedi meg feltüntetni a lakását a bérlő okmányaiban. Nálunk ezzel eddig nem is volt gond, mert az állandó lakcímem a szüleimnél volt, de nemrég ők is albérletbe mentek. A kaposvári okmányirodán nemrég közölték

velem: ha nincs állandó lakcímem, akkor ideiglenest sem kaphatok. Csak azt írhatják rá a kártyámra, hogy lakcím nélküli, azaz hajléktalan.

Mondanom se kell, ez rengeteg kellemetlenséget jelenthet a munkahelyemen, az adózásban. Felmondhatja a bank a hitelemet, sőt még akár a gyerekeimet is elvehetik, hiszen papíron hajléktalan lettem. Hiába élünk rendezett körülmények között, hiába van munkám nekem is, a páromnak is, ott a bélyeg az okmányon, hogy hajléktalan. Kinek jó az, hogy mi és még több ezer albérletben lakó eltűnik a rendszerből, vagy hazudni kénytelen a lakcíméről? Ahelyett, hogy egyszerűbb lenne a hivatali eljárás, mára minden nehézkesebb lett.

Szerkesztőségünket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya egyebek mellett arról tájékoztatta: az okmányiroda a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el a lakcím-bejelentési ügyben. A sérelmezett élethelyzet feltételezhetően az ingatlan tulajdonosának magatartása miatt alakult ki. A bérbeadó valószínűsíthetően az állandó lakóhely bejelentéséhez nem, csak a tartózkodási hely létesítéséhez járult hozzá. A helyzet rendezése érdekében az édesapa és az édesanya kérheti a bíróságtól, hogy ítéletével pótolja a tulajdonos jognyilatkozatát.

– A bérlakásban élők lakcímbejelentési problémáit várhatóan orvosolja az a Magyary Egyszerűsítési Program keretében készült, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat, amelynek elfogadása esetén 2013. március 1-jétől a lakcímbejelentő lapon szereplő szállásadói aláírásra nem lesz szükséges abban az esetben, ha a lakcímbejelentésre kötelezett olyan érvényes magánokirattal vagy közokirattal rendelkezik, amely a lakás használatára feljogosítja – olvasható a szaktárca lapunkhoz eljuttatott tájékoztatójában. Azt is közölték: a szállásadó által aláírt szerződés (pl. bérleti szerződés) vagy általa egyéb, a feltételeknek megfelelő okiratba foglalt nyilatkozata ez esetben pótolja a bejelentő lap aláírását.

A bejelentő települési szintű lakcímbejelentést kapott. A települési szintű lakcímbejelentés az ideiglenes szálláshellyel sem rendelkező hajléktalan személyek lakóhelyének bejelentésére szolgál.

– Amennyiben a polgár ténylegesen ott lakik a lakásban bérleti szerződés alapján és a lakás tulajdonosa a lakcímbejelentéshez nem járul hozzá, törvénybe ütköző magatartást tanúsít, joggal való visszaélés valósul meg – közölte többek közt a szaktárca. A Polgári Törvénykönyvre hivatkozva azt is jelezték: bírósághoz fordulhat és kérheti a bíróságtól, hogy ítéletével pótolja a tulajdonos jognyilatkozatát.

– Egyfajta bizalmatlanságot kelthet az ilyen szituáció – utalt a család problémájára Szabó János kaposvári szociológus, aki szerint a hivatal a jogszabályoknak megfelelően járt el. Rámutatott: a szakemberek az érvényben lévő előírásokat tartották be, melyek némelyike időnként valóban életszerűtlen helyzetet teremthet. A szakember szerint számos lakástulajdonos – okulva egyes kellemetlen történetek miatt – még mindig tart az albérlő állandó bejelentésétől. Nyugat-Európában egészen más a gyakorlat. Már csak azért is, mivel a lakosság nagyjából 60 százaléka bérlakásban él, így a külföldi szabályozás gyakran rugalmasabb, jobban követi a társadalmi változásokat.


– Amúgyis nehéz anyagi helyzetben van idehaza sok ember, egyre nehezebben élnek meg – utalt az előírások változtatásának fontosságára a szakember. Kiemelte: a válság és számos kormányzati intézkedés következtében épp a leginkább támogatásra, segítségre szoruló réteg él nehezebben, míg a felső-közép osztály jókora anyagi segítségben részesül. A fiatalok lakáshoz jutási esélyére célozva aláhúzta: szülői, családi segítség nélkül ez szinte reménytelen. Pláne akkor, ha a fiatal pár egyik tagja munkanélküli: ebben az esetben szinte kilátástalan az esély arra, hogy belátható időn belül fedélhez jusson a családalapításra készülő ifjú pár.



Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com