Észak-Alföld

 

Biztosított Nyíregyházán a hajléktalanellátás, a Periféria Egyesület év végéig biztosan el tudja látni a fedél nélkülieket. Az önkormányzat évente tízmillió forinttal támogatja az egyesület feladatellátását, a krízisautó és a diszpécserszolgálat működtetése pályázati forrásból történik. Az önkormányzat tavaly további hatszázezer forinttal segítette a Periféria Egyesületet.

Nyíregyházán 3-400-ra tehető a hajléktalanok száma, ebből körülbelül negyven ember az, aki rendszeresen az utcán él. A városban az elmúlt években kiépültek a hajléktalan-ellátás intézményei és szolgáltatásai: a bentlakásos és átmeneti elhelyezésért, valamint a népkonyhás étkeztetésért az Oltalom Szeretetszolgálat felel, az intézményt a Magyarországi Evangélikus Egyház tartja fenn. 
Az utcán élőket két utcai szolgálat segíti, ezeket a Periféria Egyesület működteti, ők is ellátási szerződés keretében végzik a feladatot. Az egyesület munkáját az önkormányzat is évi tízmillió forinttal támogatja, állami támogatást pedig 14 millió forintot kapnak.

– Az utcai szolgálat elsősorban a fedél nélkül élők felkutatását jelenti, de ettől kicsit szélesebb a Periféria Egyesület ellátotti köre: már a hajléktalansággal veszélyeztetetteket is megpróbálja felkutatni és szükség esetén segítséget nyújtani – mondta el dr. Krizsai Anita, a polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetője.

A krízisautó- és a diszpécserszolgálatot az egyesület pályázati forrásból tartja fenn. A késedelmes kiírás esetén az önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan idén is további hatszázezer forinttal támogatja a szervezetet a szolgáltatás zavartalan működtetéséhez.

A két szolgálat működésének fenntartásához egyrészt az államtól kapunk támogatást, éves működési költséget, és Nyíregyháza Megyei Jogú Város is segíti az egyesületet, évi tízmillió forinttal támogatja a fedél nélkülieknek nyújtott szolgáltatást – tette hozzá dr. Szoboszlai Katalin, a Periféria Egyesület elnöke.



 


 

 

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com