Észak-Alföld

Debrecen – Évek óta szoros együttműködésben dolgozik a német és a cívis hajléktalanellátó szervezet.

Nem először járt a ReFoMix Bégány utcai központjában Johannes Bracke, a paderborni SKM hajléktalanellátó vezetője. Csütörtökön azzal a céllal érkezett Debrecen németországi testvérvárosából a szakember, hogy átnyújtson kollégáinak egy 150 ezer forintos csekket. Az adományt a katolikus segélyszervezet gyűjtötte.


Mint Szemerédy Zsolttól, a cívisvárosi hajléktalanellátó vezetőjétől megtudtuk, az összeget a téli krízisellátásra, azon belül is az utcán maradók étkeztetésére fordítják majd. Megjegyezte: sajnos egyre kevesebb támogatást kapnak hazai szervezetektől, ezért is van szimbolikus értéke ennek a mostani adománynak.

A két szervezet együttműködése azonban túlmutat az anyagi segítségnyújtáson, tanulmányutak és szakembercserék alkalmával ugyanis többször alkalmuk nyílt a másik lehetőségeinek és módszereinek alaposabb megismerésére.


HBN

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com