Észak-Alföld

Észak-Alföld

 

Hideg idő – Debrecenben melegedők és állandó orvosi ellátás várja a rászorulókat
 

Debrecen, 2012. február 1., szerda (MTI) – Debrecenben háromszáznál több embert tudnak fogadni az éjjeli menedékek és melegedők, emellett napi 24 órás orvosi ellátást is biztosítanak a rászorulóknak – mondta el Szemerédy Zsolt, a városi hajléktalanellátásért felelős Refomix Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-nek.

Közlése szerint a mostani hideg időjárás ellenére sem kellett rendkívüli intézkedéseket hozniuk, “a szokásos téli üzemmódban működik az ellátás”. Debrecenben 320 férőhely van a hajléktalanszállókon, fűthető konténerekben pedig további 20 ágyat tudnak biztosítani. A szállásokon 80 helyet külön a családosoknak alakítottak ki – tájékoztatott Szemerédy Zsolt. Hozzáfűzte: ha az időjárás a mostaninál is zordabbra fordulna, további 20-30 férőhelyet tudnának megnyitni. A vállalat 55 munkatársa naponta többször is indít “teajáratot”: felkeresik az utcán élőket, forró teát és ételt osztanak nekik. A 35 férőhelyes egészségügyi centrumukban 18 orvos és 12 ápoló folyamatosan biztosítja az orvosi ellátást is.
Kiemelte, hogy a kapacitásuk elég a város hajléktalanjainak ellátására, de szükség esetén további matracokkal és újabb termek megnyitásával is szorítanak helyet. “Senkit nem hagyunk az utcán” – tette hozzá. Az ügyvezető felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy bár éjjel-nappal működő ügyfélszolgálatuk van, ha bárki magatehetetlen embert az utcán fekve lát, azonnal hívja a mentőket, hiszen a kemény fagyban néhány perc alatt is kihűlhet az ember.
Dobos Zita, a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a Magyar Református Szeretetszolgálat is indított teajáratot Debrecenben. Munkatársaik és önkéntesek a rászorulóknak szendvicset, forró teát, C-vitamint és édességet osztanak Debrecen több pontján.

htzs \ blz
MTI

Észak-Alföld

Debrecen – Teltház van a hajléktalanellátó intézményekben, de helyhiány miatt nem utasítunk el senkit – hangsúlyozta Szemerédy Zsolt, a ReFoMix NKft. ügyvezetője, amikor a hideg idő beállta kapcsán kérdeztük.

Az éjjeli menedékhelyeken szükség esetén matracot vagy legalább egy széket tudnak adni minden rászorulónak, hogy ne kelljen az utcán éjszakázniuk. A beteg, ellátásra szoruló embereket szintén fogadják a teljes kihasználtság fölött is a Dobozi utcai Egészségügyi Központban – részletezte az ügyvezető.
Szolidaritás



– Ezen a télen eddig kegyes volt hozzánk az időjárás. Az utóbbi évekhez hasonlóan most sem történt fagyhalál, mely a legjobb szándék és a legaktívabb gondoskodás ellenére is előfordulhat. Sajnos, az ország más részein, különösen a fővárosban igen magas az ilyen esetek száma – mondta Szemerédy Zsolt, megjegyezve, hogy nálunk szolidárisabbak az emberek, sok lakossági bejelentés érkezik a ReFoMix forródrótján utcán fekvő személyekről. Egyébként az enyhe tél ellenére a hajléktalanellátást végzők munkája ugyanolyan feszes, mint máskor.A szakember beszámolt arról, hogy rövid távú terveikben férőhelybővítés szerepel.– 2010-ben 133, 2011-ben 68 új ügyfél jelentkezett be hozzánk. A változás hullámzó, de az látszik, hogy a rászorulók száma, sajnos, folyamatosan nő. Közülük nem mindenki hajléktalan, van, aki csak étkezést vagy egészségügyi ellátást kér. Most hat intézményben összesen 320 főre van méretezve a kapacitásunk, ez előbb-utóbb nem lesz elég. Kilakoltatott családdal még nem találkoztunk, azonban a szociális helyzet várható alakulása indokolja a felkészülést.
Többen lesznek

Szemerédy Zsolt mintegy 30 százalékra becsüli azoknak a hajléktalanoknak a számát, akik vidékről kerültek Debrecenbe. Országszerte jellemző a fedél nélküliek megyeszékhelyekre történő áramlása; oka, hogy a kisebb városokban nincs ellátórendszer.Az önkormányzati és a szociális törvény módosításai azonban megpróbálják majd a rászorulókat „helyben tartani”.– A jogszabályi változások a településeket ellátási kötelezettségük betartására kényszerítik. Ha a hajléktalanokat egy helyre koncentráljuk, az egyrészt elkényelmesíti az ellátásban részt nem vevő önkormányzatokat, másrészt megbélyegzi ezeket a szerencsétlen sorsú embereket. A szociális ellátó intézmény az utolsó stádium, innen már nagyon nehéz az integráció. Arra, hogy visszavezessük a fedél nélkülieket a társadalomba, kisebb közössségekben sokkal több esély van. Ott, ahol még lehet kapaszkodójuk, családtagjaik, ismerőseik ˜– magyarázza a szakember. HBN-SzT


Intézkedések a téli időszakra
- Étkeztetés közterületen november 1-től április 30-ig- Fokozott utcai jelenlét (minden este 22 óráig) november 1-től április 30-ig - Időszakos férőhelyek a Dobozi és a Wesselényi utcai intézményben- Krízisautó szolgáltatás november 1-től április 30-ig, napi 24 órában- Az engedélyezett férőhelyeken túl is ellátja a Refomix a tőle segítséget kérőket(Aki segíteni szeretné a fedél nélkül maradtakat, a www.refomix.hu címen tájékozódhat.)

Észak-Alföld

A Bige Holding csoport nevében a Nitrogénművek Zrt. a Szolnok városban élő rászorultak és hajléktalanok részére hat napon keresztül napi ezer adag étel elkészítéséhez szükséges nyersanyag költségeinek biztosítását vállalta.

Az ételeket december 21., 22. és 23-án, valamint 27., 28. és 29-én 12.30 és 14.30 közötti időszakban osztják ki a megyeszékhelyen azok között, akik regisztráltak, valamint a helyi szakmai szervezetek látókörében vannak. A szervezetek mintegy hatszáz, nehéz körülmények között élő idős, fogyatékos, hajléktalan, nagycsaládos, tartósan munkanélküli, pszichiátriai és szenvedélybeteg részére biztosítják az étel eljuttatását. Akik nem kaptak külön értesítést, azokat a Kőrösi iskolába, illetve a Karczag L. úti Zöld Ház udvarára várják az említett napokon, ahol további közel 200-200 adag ételt osztanak ki.

Az ételeket december 21., 22. és 23-án, valamint 27., 28. és 29-én 12.30 és 14.30 közötti időszakban osztják ki a megyeszékhelyen azok között, akik regisztráltak, valamint a helyi szakmai szervezetek látókörében vannak. A szervezetek mintegy hatszáz, nehéz körülmények között élő idős, fogyatékos, hajléktalan, nagycsaládos, tartósan munkanélküli, pszichiátriai és szenvedélybeteg részére biztosítják az étel eljuttatását. Akik nem kaptak külön értesítést, azokat a Kőrösi iskolába, illetve a Karczag L. úti Zöld Ház udvarára várják az említett napokon, ahol további közel 200-200 adag ételt osztanak ki.


Az akcióban az Önkéntes Centrum munkatársai és szolnoki diákok vesznek részt. Az akcióhoz 2011. december 23-án csatlakozik az Európa étterem is, akik ezen a napon további kétszáz adag ételre tettek felajánlást, melyet el is készítenek. Az ételosztásban helyi önkormányzati képviselők (dr. Póta Sándor, Szabó István, Szerencsés Sándor, Tasnádi Zoltán, Bagdi Sándorné, Ferenczné Teleky Éva és Szalay Ferenc is segédkeznek).

Észak-Alföld

A minisztérium ismeri a problémát, de az arra adott válaszuk homályos.

„A minisztérium ismeri a felmerült nehézségeket. A szolgáltatást fontosnak tartjuk, ezért szeretnénk, ha fennmaradna. Célunk, hogy segítsünk ebben.” A kérdések két héten át tartó tologatása után (nem egyértelmű, hogy ki illetékes a válaszadásra, mondták) ennyit felelt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a debreceni Caritasműködési nehézségei kapcsán megfogalmazott felvetéseinkre.

 Még nem biztos, hogy lesz mit enni

Ez a baj

Novemberben már beszámoltunk arról, a naponta mintegy 200 hajléktalan meleg ételéről, nappali melegedőjéről gondoskodó Szent Anna utcai Caritas-nál teljes a bizonytalanság egy olyan 18 milliós tartozás következtében, ami miatt nem érzik magukat hibásnak. Mint írtuk, a 2007-es költségvetési törvényből érthetetlen okból kimaradt, hogy az étkeztetés is beletartozik abba a körbe, amely után a hajléktalan-ellátást (is) végző szervezetek állami normatívára jogosultak. A hiányosságot sokan jelezték, és a következő költségvetési törvényben a jogalkotók orvosolták a hibát. AMagyar Államkincstár azonban 2008-ban a törvényre hivatkozva igényt tartott a szerintük jogalap nélkül felvett normatíva visszafizetésére. Jelen esetben ez az a 18 millió, amit vissza kellene adni, s ami nélkül nem képzelhető el az étkeztetés a debreceni szervezetnél.

A túlélés a tét

A Napló arra kereste a választ a minisztériumnál, hogy az említett probléma vajon mennyire általános és mekkora az az összeg, ami országosan hiányozhat emiatt a hajléktalanellátásból. Természetesen arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy az állam tesz-e lépéseket a helyzet kezelése érdekében.

Azért a helyi Caritas vezetője, Makó Ibolya pénteki érdeklődésünkre elárulta: a minisztérium időközben megkereste őket egy pályázati lehetőséggel, mely pozitív elbírálása esetén január másodikától május végéig 119 főnek továbbra is meleg ételt tudnak adni hétköznaponként. A szakember tájékoztatása szerint saját működésükön spórolva és egyéb pályázati lehetőségeket megragadva most azon vannak, hogy továbbra is jusson mindenkinek, aki megszokta, hogy náluk jut ebédhez. – Az ellátás egészét tekintve az étkeztetés a legfontosabb. A velünk kapcsolatban lévő hajléktalanok esetében azt látjuk, hogy egyre inkább romlik az egészségi állapotuk, így a napi meleg étel kulcskérdés számukra a túlélés szempontjából – hangsúlyozta.

HBN-RaL


Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Videók

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com