Észak-Magyarország

Lyukóvölgy - Új üzletág kezd kibontakozni Miskolc "legdinamikusabb" településrészén, Lyukóvölgyben.Úgy hírlik, egyesek azzal tesznek szert csekély, de folyamatos jövedelemre, hogy az elhagyatott telkeken kalyibákat eszkábálnak össze, és ide olyan szegény cigány családokat költöztetnek be, akik valamilyen okból jobban érzik magukat a nagyváros árnyékában, mint szülőfalujukban. Úgy tudjuk, Felsőgagyról és a szomszédos Csenyétéről is számos család költözött Lyukóvölgybe, ahol ideiglenesen be is jelentkeznek – állandó lakcímüket viszont megtartják. Havonta csak egyszer-kétszer térnek haza, hogy "kifacsarják az önkormányzatból, amit lehet", és miután felvették "ellátmányukat", újra elutaznak – mondta Bogoly János, Felsőgagy polgármestere, amikor a jelenségről és annak okairól érdeklődtünk tőle.Kevés ház, sok ember Bogoly János ebben látja az elvándorlás legfőbb okát. Eddig sokan Baktakéken – a kéki oldalon – igyekeztek fedelet biztosítani családjuknak, de a legtöbben ma miskolci ismerőseikhez, rokonaikhoz költöznek albérletbe, ott keresik a boldogulásukat, tudtuk meg a polgármestertől.


Miskolc favellája: Lyukóvölgy

Lyukóvölgy alacsonyabban fekvő részein még több-kevesebb sikerrel téliesített házak állnak a rendezett portákon, de feljebb már csak düledező viskók sorakoznak a járhatatlanná szűkülő, sáros-murvás utak mentén. Míg néhány évtizeddel ezelőtt az erdő illatát lehetett itt érezni, amit néha meg-megbolondított a parázs fölött sülő szalonna vagy a bográcsban lassan rotyogó halászlé illata, addig ma a nyersfa csípős füstjét keveri a szél az izzó rongy szagával.

Több telken frissen felhúzott épületek bizonyítják a szegény ember leleményességét. Az építőanyagok eklektikájában egyedül származásuk lehet közös, a téglák és a gerendák valószínűleg mind "csak úgy kerültek" valahonnan, jellemző módon a szomszédos porták valamelyikéről, ahol elfeledett sírkövekként a gaz között megbújt, mohalepte alapok árulkodnak a szebb napokról. A vityillók falát sokhelyütt a panelprogram során "feleslegessé vált" hungarocelltáblák borítják. OSB-lapokból frissen összedobott házikókat is látni, ezek is termelik a hasznot a bérbeadóiknak – akik csak ritkán azonosak a telek tulajdonosával.

Jobb itt, mint otthon
Lyukóvölgyi sétánk során összefutottunk a mezőőri szolgálat két munkatársával, Takács Péterrel és Valentin Norberttel. Köztisztasági ellenőrzést tartottak éppen, miután előkurjongatták az aprócska házakban élők valamelyikét, vallatóra fogták: van-e a bérlőnek, tulajdonosnak szemétszállítási szerződése? Ilyen nem láttunk, kukát viszont annál többet. Az egyik házikóból egy fiatalasszony jött elő: kiderült, Rásonysápberencsről költözött Miskolcra. Állítása szerint nem a kalyibában lakik, csak a gyerekre vigyáz ott. Arra a kérdésünkre, miért jött el hazulról, azt válaszolta: személyes okokból, amikről nem szívesen beszél. – Jobb itt? – kérdeztük, mire bólintott: – Jobb –, de hogy miért, azt már nem árulta el.

Az egyik utcácska derekán, túl a latyakóperencián, egy népes família gyűlik a kerítéshez, néhány barátságos szót váltanak velük a mezőőrök és továbbmennek. A portán viszonylagos rend van azóta, hogy egyszer felszólították az itt élőket az udvaron felhalmozott szeméthalom eltüntetésére. Az udvaron a roggyant falú házikóval szemközt egy fészer áll, ebből is füst gomolyog elő a deszkafalba vágott, kormos szélű lyukon keresztül, bizonyságul, hogy azt is lakják. Csenyétei vagy felsőgagyi cigányokat az itt élők nem ismernek, szerintük a Bábonyi-bércen kell keresni őket – persze az is lehet, hogy csak a kérdezősködő idegentől akarnak mielőbb szabadulni.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com