Észak-Magyarország

A szakemberek szerint nemcsak a hajléktalanokat veszélyezteti a hideg időjárás, hanem az egyedülálló, idős, beteg embereket is. Ezen a télen már öten

hajléktalan

fagytak meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A szakemberek szerint nemcsak a hajléktalanokat veszélyezteti a hideg időjárás, hanem az egyedülálló, idős, beteg embereket is. A szomszédok, ismerősök is sokat tehetnek azért, hogy a telet biztonságosan átvészeljék az idősek.
 
„Nagyon úgy néz ki, hogy mindenki magába van zárkózva. Mindenki a saját bajával, problémájával van elfoglalva. Pedig apró jelekből is lehet következtetni, hogy baj van" – mondta Surjánszki Miklósné.
 
Ilyen jel lehet, ha hosszabb ideig mondjuk a megszokott időben az idős nem mutat életjelet, nem nyit ajtót.
 
Néhány településen 24 órás jelzőrendszert is működtetnek, ez biztonságérzetet nyújt az időseknek.
 
„Kifejezetten egyedül élő beteg, olyan ellátottaknak tesszük ki, akiknek vagy nincs a településen gyereke, vagy nincs hozzátartozója, és nem tudja ellátni magát" – nyilatkozta Aleva Mihályné, a sajószentpéteri szociális központ vezetője.

A hajléktalanok fókuszban vannak
 
Miskolcon most is telt ház van a hajléktalan szállón, de az utcán élőkre is odafigyelnek. A teajárat folyamatosan járja a várost.
  „Hétköznaponként 125 adag tea és zsíroskenyér kerül ki az utcán élő hajléktalanok közé" – közölte a hajléktalanokat gondozó központ vezetője, Kreffly Gábor.   Az időjárási előrejelzések szerint ismét kemény fagyok várhatóak. A szakemberek azt kérik, ha valaki földön fekvő emberrel találkozik, ne hagyják magára, hanem értesítsék a mentőket, vagy a vöröskereszt hajléktalan ellátással foglalkozó munkatársait.

 

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com