Észak-Magyarország

Miskolc - Autószerelőként dolgozott, később rendőr lett, majd egy budapesti cégnél dolgozott. Kilenc éve viszont az utcán él a miskolcszerte ismert hajléktalan. Állítja: büszkesége miatt került az utcára.

A kiürült sétálón száguldok vasárnap. Bár a napsugarak melegítenek, az idő csípős, ezért meglepődöm, mikor a Pátriánál bepillantva meglátok két hajléktalant úgy berendezkedve, mint akik nem mennek el onnan még jó sokáig, mintha nem is a tél közeledne. Rájuk ismerek, ez a törzshelyük évek óta. Közelebb megyek, az egyikük éppen bort vesz elő a háta mögül, majd gyorsan vissza is dugja, mikor észrevesz. Aprótól dudorodó zsebembe nyúlok, odaadom nekik, közben kérdezem: miért vannak még mindig kint, este fagyos az idő, nem lenne jobb a Vöröskereszthez menni? - Nem lesz nekünk itt semmi bajunk - mondják egyöntetűen. Vackukat a szebb napokat is látott, jelenleg a B52 feliratot viselő épület bejáratánál rendezték be. A szórakozóhely jó ideje bezárt, nem zavarnak itt senkit. Az egyik férfi a hideg lépcsőn ücsörög összehúzva magát, a másik színes ágyneműkből létrehozott kis vackán gubbaszt, mögötte összegöngyölt pokrócokból párnák tornyosulnak. Utóbbi láthatóan nagyon szeret beszélni, és később kiderül, ezzel is összefügg, hogy nem hajlandó elmenni az utcáról, pedig lenne lehetősége rá. Mikor megkérdezem, hogyan kerültek ide, azt mondja mosolyogva: jó gyorsan. Majd mesélni kezd.
Jól indult az élete

Sulyok Tibor Zoltánnak hívják és persze nem hajléktalanként indult az élete, úgy kezdte mint bárki más abban az időben. '67-ben végzett az elemiben, majd munka mellett a Földes Ferenc Gimnáziumban tanult, akárcsak a hat testvére. Eleinte autószerelőként dolgozott, de olajallergiát kapott, később több átképzéssel számos munkahelye volt: dolgozott a BÁÉV-nél, szakszervezeti főbizalmi volt, majd vájár lett, utána 8 évig rendőrként szolgált, végül egy pesti cégnél vállalt munkát. Ez volt a legutolsó munkahelye, vagyis... 3 hónapig dolgozott egy dunaújvárosi cégnél, de ennek a történetnek csúnya vége lett, ugyanis az akkor már hajléktalan férfit berántották egy hitelbe. De ne szaladjuk ennyire előre.

- Egész életemben dolgoztam, hozzá vagyok szokva a kemény munkához és igen hajszoltam a jó létet. Négy saját házam volt, ma egy sincs. Hogy jutottam ide? Kétszer 15 évnyi házassággal... - mondja viccelődve. - Az első házasságom '85-ben bomlott fel. Görömbölyön laktunk, de az asszony városiasodni akart, ezért beköltöztünk az akkori Oszik István utcára, ez a ház válás után megmaradt az ex-feleségemnek és két gyerekünknek. Hazaköltöztem 1,5 évre a szüleimhez a Csabai kapuba. Később született még egy gyerekem egy barátnőmtől, majd 35 éves fejjel megismerkedtem egy 18 éves lánnyal. Ő lett a második feleségem. Négy gyerekem született ebből a házasságból - mondja, majd arckifejezésemet látva huncut mosollyal felemeli a kezét és maga mögé a falra mutatva közölte: "igen, már gondoltam is rá, hogy egy táblára kiteszem, hogy Sulyok Tibor Zoltán gyerekgyártó kisiparos." Cigire gyújt, úgy mesél tovább. - Hol is tartottam? - kérdezi, majd félbe is szakítja magát, kéri hajléktalantársát, tegyen közelebb egy félbevágott műanyag flakont. A vízzel félig töltött "hamus"-ban tucatszám úsznak a csikkek, "nem szemetelünk" teszi hozzá magyarázatképpen. Nem tudom nem észrevenni, hogy a mesélő otthontalan szépen, érthetően, jól fogalmazva beszél. Szavaiban nincsen düh, tényeket állapít meg, amit itt-ott humorral fűszerezve ad elő.

- Hol is... ? - kezdi újra. - Igen! A második feleségemmel először albérletben laktunk az Árpád utcán, később a lakás a miénk lett, eltartási szerződést kötöttem a tulajdonos nénivel. Pont abban az időben volt egy négyesem a lottón, abból tudtam kifizetni a szükséges összeget, amivel végleg a miénk lett a ház a néni halála után. Ebben az időben dolgoztam rendőrként még a Rudason. A második nejem rábeszélt, hogy költözzünk Kázsmárkra, így eladtuk az Árpád utcai lakást és kiköltöztünk '94-ben. Majd arra is rábeszéltek, hogy vegyek egy telket Halmajon. Itt építkezni kezdtünk, 2,2 millió hitelt vettem fel, lett egy két szintes ház, garázzsal, ami kell. Már ide született meg a negyedik gyerekünk. Majd a feleségem közölte, hogy kinézett egy házat Ináncson költözzünk át oda. Akkor már híddarú-vezetőként dolgoztam egy pesti cégnél. Ináncsra költöztünk, ezt követően történt, hogy az asszony megismerkedett egy másik férfival, akivel összeszűrte a levet. Megtudtam, kiadtam az útját. Később a házat eladtuk - ami egyébként a négy gyerek nevén volt, mi haszonélvezők voltunk - én a hatodrészét kaptam meg a pénznek. A budapesti munkát otthagytam és a Lyukón néztem ki egy víkendházat, amit a házból kapott kis pénzből leelőlegeztem. Nemsokkal korábban apám is meghalt és négy, még élő nővérem lemondott a javamra az örökségéről, de testvérbátyám azt mondta: kell a fiának a ház. Meg is egyeztünk, hogy kifizet, abból rendeztem volna a lyukói ház teljes vételárát. De nem kaptam meg tőle az ígért pénzt, a Lyukóról pedig el kellett jönnöm. Ez 2001-ben történt - mesélte a férfi.
Hova ment? - kérdeztük.

- Ide - mutat körbe - az utcára. Majd arról kérdeztük, miért nem ment valamelyik testvéréhez, miért nem kért valakitől segítségét? "Nekem is van büszkeségem" - válaszolta határozottan Sulyok Tibor Zoltán.

- A testvérbátyám felajánlotta, hogy menjek idősek otthonába - meséli tovább. - El is mentem megnézni. Komolyan mondom olyan mint a Hilton. De nem akarok odamenni. Egész életemben emberek között voltam, jöttem-mentem, ahogyan akartam. Ráadásul le akarják vágni mind a két lábamat. Nézze meg! - majd mutatja is. Nadrágja szárát felhúzta egy darabon, hogy láthatóvá váljon a kékesfeketére színeződött bőrfelület. Mélyvénás trombózis és érszűkület - mondja a diagnózist miközben visszarendezgeti nadrágját. Nem nagyon tudok járni - emeli meg az elhasználódott kék színű botot - most, hogy leállt a villamos, sehova sem tudok eljutni. Pedig járni kellene az orvoshoz. De a bárium kenőcsöt sem tudom kiváltani és a kötést sem tudom minden nap cserélni.

Beszélgetésünk alatt többször is félbeszakítottak, kiderült ebből, hogy a két hajléktalan férfi komoly társadalmi életet él. Más, arra járó hajléktalanok állnak meg egy-két szót váltani, de a szemetet levivő lakókat is messziről név szerint köszönti Sulyok Tibor Zoltán. Majd azt magyarázza nekem: az ittlakók, és a környékbeli boltosok közül többen segítenek nekik ezzel-azzal. Abból a pénzből nem igazán tudna megélni, amit rokkantnyugdíjasként kap. Állítása szerint 44.800 forint a nyugdíj, amiből három éve havi 17 ezer forintot vonnak, ugyanis egy dunaújvárosi munka reményében "üzletemberek" belerángatták egy autóhitelezésbe.


- Az ügyvéd mindent elrendezett, meglett a nevemre az autó, amit hamarosan el is adott a tényleges tulajdonos, én azóta is ezt nyögöm. Három hónapig dolgoztam is a férfinek, de összesen 30 ezer forintot kaptam, csak azért mai napig tartozik nekem 510 ezerrel. A gyógyszereim 23 ezerbe kerülnek, ugyanis a közgyógyigényemet visszautasították. Ha ezeket mind kiváltom egy forintom se maradna - mondja tényszerűen sorolva az életében bekövetkezett további katasztrófákat. Majd lemondóan hozzáteszi, 9 éve van az utcán és valószínűleg már itt is marad.

Kérdésünkre elmeséli, néhány gyereke időnként meglátogatja, akiknek mind jó állása van, illetve két lánya a jogon tanul, az egyik pedig még kiskorú, utána még gyerektartást fizet. Elmesélte azt is: mind a két ex-felesége hívta már, hogy menjen vissza hozzájuk, segítenek talpra állni. Mikor rákérdezünk, hogy miért nem megy, csak visszakérdez a lábára mutatva: "Nyűgnek?"

A történetet a másik férfi, aki csak annyit árult el, hogy Gábornak hívják és 13 éve él az utcán szinte teljesen csendben hallgatja végig, csak néhány hitetlenkedő megnyilvánulásomra kezd el bólogatni, jelezve, hogy a másik férfi minden elhangzott szava igaz. Időközben a hallgatóság létszáma is megnőtt, további 3 hajléktalan csatlakozott a kis társasághoz. Szavaikból kiderült, kivétel nélkül egy rosszul végződött házasság és 1-2 kudarc után jutottak az utcára.
Bemegy majd, ha tud a hajléktalanszállóra

Az árnyékos helyen állva lassan, de biztosan kúszott fel a hideg a talpamon keresztül. Ezért visszatérek a legelső kérdésemre. Miért nem mennek be legalább éjszakára a hajléktalanszállóra.

"Háromszor annyian vagyunk, mint amennyi hely lenne." "Nem engednek be, ha ittunk." "Mert pofára osztályoznak" - felelik kórusban. Majd újra Sulyok Tibor Zoltán veszi át a szót: „ha egy kicsi alkoholt ittunk, nem engednek be. A bejáratnál szondáztatnak minket. Viszont egész nap az utcán vagyunk, a bor pedig melegít. Ráadásul túl sok a jelentkező és kevés a férőhely. Szóval majd bemegyünk, ha tudunk”...néhány szó után, elköszönök, elindulok, összébbhúzom magamon a kabátot, mert egyre hidegebb van...

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com