Észak-Magyarország

Észak-Magyarország

A kazincbarcikai városvezetés nemcsak az idősekre, nagycsaládosokra, nehéz helyzetben élőkre, hanem a fedélnélküliekre is gondol a közelgő karácsonyi ünnepek kapcsán.

A legfrissebb statisztikák szerint országszerte akár több tízezer is lehet azoknak a száma, akik fedél nélkül töltik az ünnepeket. Nekik a karácsony mást jelent, mint a családban élőknek.
A „szeretet ünnepe” a nappali melegedőkben, az éjjeli menedékhelyeken, vagy sok esetben a rideg, hideg utcán, kapualjakban olyan mély sebeket tép fel, mely még nehezebbé teszi az amúgy sem könnyű hétköznapokat.

Kazincbarcikán ismét teljes kapacitással üzemel az otthontalanok ellátására szakosodott szociális intézmény, hetek óta szinte folyamatosan 70-80-an hajléktalan tartózkodik benn.
- Szinte állandósult a 80 fő körüli létszám, ami azt jelenti, hogy a fedélnélküliek közül egyre többen választanak valamilyen ellátási formát nálunk - mondta István Zsolt, az Éjjeli Menedékhely vezetője. - Ez részben az utcai ellátás hatékonyságát mutatja, hiszen ilyenkor mindig felhívjuk az ellátottak figyelmét arra, hogy nálunk meleget, ágyat és fedelet is kaphatnak.
Részben viszont arra a szomorú jelenségre hívja fel a figyelmet, hogy egyre többen kerülnek ki az utcára. A legnagyobb veszélyben a „friss” hajléktalanok vannak, hiszen ők még nem rendelkeznek olyan túlélési stratégiákkal, amelyek átsegíthetnék őket a legnagyobb nehézségeken.
Sajnos egyre több nő kerül az utcákra, néhány éve szinte még nem is volt a városban, mára azonban nálunk is jó néhányan vannak – mondta István Zsolt.

A város önkormányzata az előző évekhez hasonlóan idén is felkereste az Éjjeli Menedékhelyet és valamennyi ott tartózkodónak ünnepi csomagot nyújtott át Klimon István alpolgármester Csősz Béláné igazgató társaságában.
- Nem tehetünk úgy, mintha ez a jelenség nem létezne és figyelnünk kell azon embertársainkra is, akik gyakran önhibájukon kívül kerültek ebbe a nehéz helyzetbe. Sokuk élete sajnos nem vett jobb irányt az elmúlt 3-4 évben sem, ezért is fontosnak tartjuk ezen szociális ellátási forma folyamatos biztosítását és a személyes odafigyelést a hajléktalanokra – mondta az alpolgármester.             

A kazincbarcikai Nappali Melegedő és Éjjeli Menedékhely az ünnepekre külön készül. Pályázati pénzből és jó szándékú vállalkozók, magánemberek adományából minden ünnepnapon közös főzéseket tartanak, december 22-én pedig egy karitatív szervezet tart ételosztást a fedélnélküliek között. Így a karácsony a hajléktalanok számára is ünnep lesz, csak egy kicsit más, mint azoknak, akik családjukkal, szeretetben, meghitten tölthetik ezeket a napokat.

Észak-Magyarország

A hidegre fordult időjárás következtében a megyénkben regisztrált több száz hajléktalant ismételten fenyegeti a kihűlés veszélye. A rendőrség az idei évben is megfelelő szociális érzékenységgel próbál közreműködni a probléma megoldásában.

Az intézkedő rendőri állomány nagyobb figyelmet fordít a közterületen, elhagyott területeken, az időjárási viszontagságok elől menedéket kereső személyek megsegítésére.

Megyénk rendőrei fokozottan segítik az időjárási viszonyokból eredő megpróbáltatások elviselésében a hajléktalanokat, és minden arra rászorulót!

A rendőrség ügyeletei és a hajléktalanokat ellátó intézmények diszpécser központjai közötti kapcsolat lehetővé teszi a veszélyeztetett emberek gyors krízisellátásban részesítését.

E tevékenység ellátása során a rendőrség együttműködik a Közterület Felügyelet, Természetvédelmi Őrszolgálat és a társ-rendvédelmi szervek dolgozóival, valamint számít a polgárőrség támogatására is.

Az intézkedő rendőrök elsősorban felvilágosítást adnak, megteszik a szükséges intézkedéseket annak megelőzésére, hogy a hajléktalanok sérelmére bűncselekményt kövessenek el. Ha indokolt gondoskodnak a mentővel vagy krízisautóval történő elszállításra is.

Szükség esetén megfelelő gondossággal, körültekintéssel eljárva a veszélyeztetett személyekről és tartózkodási helyükről haladéktalanul értesítik a hajléktalanokat ellátó orvosi rendelőt, vagy a szociális ellátó helyet, illetve valamely, a megyében működő karitatív szervezetet. Segítik a veszélyeztetettek megfelelő biztonságot nyújtó helyre szállítását, amennyiben a hajléktalan sérült, rosszullétre panaszkodik, haladéktalanul értesítik a mentőszolgálatot.

Információs háttér:

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a Hajléktalanellátás Észak-Magyarországi Regionális Diszpécserszolgálatának információja alapján mintegy 1400-1600 főre tehető a hajléktalan személyek száma. Közülük 1000-1100 fő Miskolcon, a további 400-500 hajléktalan a megye többi nagyobb városában él. Kisebb településeken a jelenség gyakorlatilag ismeretlen.

Az elmúlt télen rendőreink 87 alkalommal intézkedtek rászoruló hajléktalan személy mentővel való elszállíttatására, 9 alkalommal értesítették a „krízisautót” és 19 esetben adtak számukra felvilágosítást.

Megyénkben az elmúlt évben tudomásunkra jutott adatok alapján 5 esetben követtek el bűncselekményt hajléktalanok sérelmére, ebből 2 esetben csoportosan elkövetett rablás, 1 esetben rablást, 1 esetben garázdaságot, 1 esetben súlyos testi sértést. Az említett cselekmények a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén történtek.

Az előző évben megyénkben 2 hajléktalan személy elhalálozásáról szereztünk tudomást, ebből 1 fő esetében baleset (lépcsőről leesett), 1 fő halálát kihűlés okozta.

Sajnos meg kell említenünk azt a szomorú tényt is, hogy sok esetben a környezetünkben lakó idős, egyedülálló, rossz szociális körülmények között élő, esetlegesen alkoholista életmódot folytató személyek szintén potenciálisan veszélyeztetettek. Az ilyen típusú tragédiák megelőzése elsősorban nem a rendőrség feladata, de lehetőségeinkhez mérten jelzéssel élünk az illetékes szociális intézmények felé.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Észak-Magyarország

Miskolc - A megyében még nem kutatnak az otthontalan-kolóniák után.

Csepelen, egy hajléktalanok által használt erdei tanya közelében négy, feltehetőleg élve elásott ember maradványait találták meg a napokban. A rendőrség szerint mind az áldozatok, mind a gyilkosaik hajléktalanok lehettek, ezért Orbán Viktor kormányfő utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a rendőrség ellenőrizze az otthontalanok által lakott területeket.
Országos hajléktalan-akció

Dobi Tamástól, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársától úgy tudjuk, a megye rendőrei folyamatos kapcsolatban állnak a hajléktalan-ellátó szervezetekkel. A kapcsolat a téli időszakban szorosabb – ennek köszönhetően csak ritkán hal meg fedél nélkül élő ember kihűlés miatt megyékben –, de az információáramlás más időszakokban is folyamatos. A rendőrök eddig is szemmel tartották a különböző kolóniákban együtt élő hajléktalan-közösségeket is, és ha szükségesnek ítélték, intézkedtek velük szemben. Az országos hajléktalan-akcióról Dobi Tamás nem nyilatkozhatott.

Más forrásból úgy értesültünk, hogy a megyei rendőrök is csak a sajtóból értesültek még az országos hajléktalan-akcióról, utasítást ezzel kapcsolatban még nem kaptak. Éppen ezért nem sikerült megtudnunk, mit remél a hatóság az otthontalan-közösségek feltérképezésétől.

ÉM-SZP

Észak-Magyarország

Messziről úgy tűnt, egy család vert itt tanyát. Ruhák száradtak a szárítókötélen, a kartondobozból készült fekhelyek pléddel gondosan leterítve. Kedd délelőtt meglátogattuk a híd alatt élőket. Kiderült, idősebb és fiatalabb férfiak tengetik itt életüket, összesen öten. Eddig bokrokban, lépcsőházakban húzták meg magukat, most ez a híd alatti, Szinva melletti, keskeny, kavicsos partszakasz jelenti számukra az otthont.

A köveken át

 Amikor Hornyák Zoltán, az egyik híd alatt lakó megtudja, kik vagyunk és miért jöttünk, éleset füttyent. Társainak jelez így, hogy jöjjenek át a túlsó partra. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Az átkelést a patakba dobott, méretes kövek biztosítják, a járdára pedig a járókelők számára észrevehetetlen, szürke vaslétrán lehet feljutni.

Vékony László bukkan elő a patak támfala mögül. Vállalja a nyilvánosságot, nem zavarja a fotózás sem. Ruhája tiszta, rendezett, nem tűnik hajléktalannak, kissé szabadkozik, hogy a nadrágja alja vizes lett, amikor átegyensúlyozott a köveken. Rögtön azzal kezdi, hogy jutott ebbe a helyzetbe.

– Röviden úgy fogalmaznék, hogy munkahelyi és családi problémák miatt. De ha regényt tetszik írni, elmesélhetem hosszabban is.

Kisemmizték


Tisztázzuk, hogy nem regény lesz, majd kiderül, László 36 éves, és négy szakmája is van, munkahelye viszont egy se. Dolgozhatna bútorasztalosként, kárpitosként, fényezőként és műanyagnyílászáró-gyártó és -beépítőként is, de nem dolgozik.

– Amikor valahol megtudják, hogy hajléktalan vagyok, csak legyintenek, hogy ilyen ember nem kell – magyarázza, aztán elmeséli, hogyan semmizték ki őt a rokonai, hogyan lett földönfutó. Szó szerint, hiszen a havi bevétele nulla forint. Többnyire sörös dobozok visszaváltásából és kukázásból élnek társaival, tegnap épp egy MP4 lejátszót talált a szemétben. László nem látja fényesen a jövőt, úgy gondolja, semmi reménye nincs arra, hogy sorsa jobbra forduljon. Pedig nem kíván túl sokat az élettől.

– Egy szoba kellene, egy ágy, egy tévé és munkahely – sorolja a rövid listát.


- ÉM-HE -

Börtön után még nehezebb

Hornyák Zoltán szerint az ő helyzete még Lászlóénál is kilátástalanabb.

– Munkát vállalni csak erkölcsi bizonyítvánnyal és állandó lakcímmel lehet. Én pedig börtönben voltam, 2008-ban szabadultam. Verekedés, betörés, garázdaság. Hogy miért? Csak is azért, hogy el tudjam magam tartani – menti fel magát Zoltán, aztán mutatja teletetovált bal alkarját – a tetoválások miatt sem alkalmaznak sehol, mert a munkahelyeken nem szeretik az ilyet.

Zoltánnak is van két szakmája: esztergályos, valamint gyorsétkeztető-eladó, de hosszan sorolja, hogy ő miért nem kerülhet be az önkormányzatok közmunkaprogramjába sem. És hogy mi lesz, ha megemelkedik a Szinva vízszintje, vagy ha jön a tél? Zoltán széttárja a karját. Itt leszek akkor is.

– Ha mínusz 25 foknál nem lesz hidegebb, én kibírom.

Észak-Magyarország

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság kedden azt a férfit, aki két társával együtt az utcán bántalmazott, majd kirabolt egy hajléktalant Nyíregyházán.

A 19 éves Ádám Attilát csoportosan elkövetett rablás és testi sértés bűntettében találta bűnösnek.

2010. július 5-én a férfi két másik, fiatalkorú és gyermekkorú társával a Szegfű utcában észrevett egy hajléktalant, majd elhatározták, hogy elveszik a pénzét. Mindhárman odamentek hozzá, egyikük pénzt követelt a hajléktalantól, aki nem adott, és a konfliktus elkerülése érdekében átment a hipermarket melletti buszmegállóhoz. A vádlottak a sértett után mentek, bántalmazták, majd elvették tőle a nála lévő száz forintot. A megvert férfi nyolc napon túli sérüléseket szenvedett, bal lába eltört.

Ádám Attila a bírósági eljárásban tagadta bűnösségét. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi az ítélet kihirdetése előtt az utolsó szó jogán azt mondta: elege van a börtönből, már megjavult, s szeretne dolgozni. Védője elsősorban felmentésre, másodsorban enyhítésre irányuló fellebbezést terjesztett elő.

A szabolcsi bíróság azonban megalapozottnak ítélte az elsőfokú ítéletet, megállapítása szerint a lefolytatott eljárás törvényesen zajlott le, a bizonyítás során pedig fontos bizonyítékot beszereztek.

A fiatalkorú D. Ferenc vádlott esetében jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet; őt csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettében mint bűnsegédet mondta ki a bíróság bűnösnek, és két évre elrendelte javítóintézeti nevelését. A harmadik elkövető, a gyermekkorú M. Csaba az életkora miatt nem büntethető.

Észak-Magyarország

Miskolc. Karácsony előestéjén a keresztény világ lakói – függetlenül attól, hívők-e vagy sem –, ha tehetik, otthonaikban, szeretteikkel együtt körülülik az ünnepi asztalt, és a gyertyák meleg fényében elfogyasztják vacsorájukat.

Azonban egyre több olyan embertársunk él közöttünk, akinek ezek közül egyik sem adatott meg: sem otthona, sem szerettei nincsenek, és már az is ünneplésre ad okot, ha étel kerül az asztalra. A megyében több száz ember él fedél nélkül – s ilyenkor, karácsonykor nem számít, hogy a saját hibás döntéseik mennyiben járult ehhez hozzá. A szeretet ünnepén nekik is jár egy tányér meleg étel, egy mosoly, néhány biztató szó.

Miskolconminden évben megrendezik a „Mindenki karácsonyát” – mondta el munkatársunknak Duberné Dunaveczki Éva, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hajléktalan Gondozó Központ intézményvezetője. Idén december 21-én tartották a hajléktalanok karácsonyi lakomáját, háromszáz adag ünnepi menüt osztottak szét az otthontalanok között. A menü Stefánia-szelet volt petrezselymes burgonyával és savanyúsággal, utána alma és szaloncukor. Az ünnepi ebédet követően a gondozóközpontban élő ellátottak műsorral szórakoztatták a jelenlévőket, majd bejglivel koronázták meg a karácsonyukat.
Karácsony másnapján nem üzemelt a konyha, ezért a fedél nélküliek konzervet kaptak

 


Az ezt követő napokban a vöröskereszt más szervezetekkel együttműködve osztott ételt: 23-án segítettek a Rotary Club tagjainak az általuk előállított kétszáz adag meleg étel célba juttatásában, szenteste pedig a Semmelweis kórházban főzött ötszáz adag étel felét juttatták el a rászorultaknak. Karácsony másnapján nem üzemelt a konyha, ezért a fedél nélküliek konzervet kaptak.

Mint Duberné Dunaveczki Éva hangsúlyozta, más napokon sem hagyják magukra az utcán élőket, munkatársai hétfőtől péntekig három helyszínen vannak jelen a „teajárattal” – ahol zsíros kenyeret és forró teát kaphatnak a hajléktalanok –, míg hétvégeken az Advent közösség végzi ezt a feladatot.

ÉM-SZP

Észak-Magyarország

Tiszaújváros - A hideg idő beálltával a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ teajáratokat indít a város környékén élő hajléktalanoknak. Meleg ruhákkal, takarókkal próbálják enyhíteni a mínuszokat.

Egy-két plüssmaci, az éjjeliszekrényen gondosan elhelyezett fénykép emlékeztet már csak a családra, az egykori otthonra. A hajléktalanszállón rend, tisztaság és hatalmas csend uralkodik. Lassan 10 éve már, hogy Busku Albert a szálló lakója.
- Én már a régi szállón is laktam. Amikor felépült az új átköltöztünk. Mindig családszerető ember voltam. Nem ittam, és állásom is volt. A kohászatban dolgoztam. A baj akkor kezdődött, amikor megszűnt a munkahelyem. Sok évvel ezelőtt a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiztem és még sem találtam munkát. Elváltam és nem volt más lehetőségem. A gyerekeimmel ritkán találkozom, pedig van már 4 unokám. Aki ide bekerül az nem tud kitörni. Vannak, akik dolgoznak, én nyugdíjas vagyok. Sokan azért nem jönnek be a szállóra, mert nem bírják a kötöttségeket a szabályokat. Akiknek nincs jövedelmük azok rendelkezésre állási támogatást kapnak. Minden nap 8 órakor el kell hagyni a szállót. Csak délbe jöhetünk vissza. Ilyenkor buszmegállókba, vasúti váróteremben vagy borozóban húzzuk meg magunkat. Az idén kirándulni is voltak a lakók - mondta Busku Albert.

A kívülállónak nagyon rendezettnek tűnik a szálló. Külön női és férfi háló van fürdőszobával. Orvosi vizsgáló, betegszoba, társalgó, ahol tv-t nézhetnek és számítógépet is használhatnak. A szállólakók azonban megkeseredett emberek, akik nem látják a jövőt. A nagy hidegben sokat fáznak azok a hajléktalanok, akik nem mennek be a szállóra. A város környéki erdőkben viskókban tengetik mindennapjaikat. Ők nagyobb odafigyelést igényelnek az intézménytől, mint a szállón lakó társaik. Poropatich Péter a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ vezetője így nyilatkozik:
- az önkormányzat 1990 óta tart fent hajléktalan szállót. A jelenlegi 17 férőhelyes. Sajnos telt ház van. A múlt héttől már várakozó listánk is van. Nem csak a szállón élnek hajléktalanok, hanem a város környékén az erdőkben is. 30-40 ilyen fedél nélküliről tudunk. Ragaszkodunk ahhoz, hogy aki bekerül a szállóra, előbb utóbb valamilyen jövedelemre tegyen szert, ugyanis térítésmentes elhelyezésre nincs mód. A térítési díj nagyon alacsony. Úgy gondoljuk, hogy mindenféleképpen oktató, nevelő hatása van annak, hogy az elhelyezésért fizetni kell. Kedvezményesen lehet szociális étkeztetésben részesülni. A hajléktalan szállónk átmeneti szálló. Ez azt jelenti, hogy 8-12-ig mindenkinek el kell hagynia a szállást. Ez azért van, hogy mindenki tudja intézni az ügyeit, próbáljon munkát szerezni. Télen a nagy hidegben nem kell elhagyni a szállást. November 1-től, amikor megkezdődik a téli időszámítás minden héten közterületi járatokat szervezünk, ami azt jelenti, hogy a hajléktalan ellátással foglalkozó kollégák bejárják a közterületeket illetve a város környékét. Oda figyelnek a hajléktalanokra, a gondjaikra, a problémáikra. Folyamatosan gyűjtjük az adományokat. Ilyenkor ruhákat, meleg takarókat viszünk számukra. Ha nagy hideg van elindítjuk a teajáratot is. A hajléktalan ellátásban együttműködünk a város szociális ellátórendszerével és a rendőrséggel - mondta Poropatich Péter.
- F. Bacsó Bea -

Észak-Magyarország

Miskolc - Általában nem a hajléktalanok, hanem a magányos, idős emberek hűlnek ki. Bár az idei őszi-téli szezon első miskolci áldozata egy 45 esztendős hajléktalan férfi volt, az elmúlt évek rendőrségi tapasztalatai azt mutatják, mégsem az otthontalanokat fenyegeti elsősorban a kihűléses halál veszélye, hanem azokat a magányos, idős embereket, akiknek nincs tüzelőjük, és fűtetlen otthonukban töltik az éjszakákat, vagy pedig elesnek a fagyos-havas udvarukon, s ott, a földön fekve éri őket a halál – erősítette meg Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa. Mint a szóvivő kifejtette: a rendőrök szorosan együttműködnek és kapcsolatban állnak a társzervekkel, szociális intézményekkel, tudják, hová kell szállítani azokat a hajléktalanokat, akiket a cudar idő ellenére az utcán találnak, és mivel tisztában vannak vele, hogy a hajlék nélkülieket ki vannak szolgáltatva az elemek hatásának, fokozottabban oda is figyelnek rájuk.

A vöröskereszt miskolci hajléktalanszállóján ötven férőhely van a nappali melegedőben, 80 hajléktalan találhat itt éjszakai szállást, 100 átmeneti, 36 idős otthoni és 20 rehabilitációs férőhely van, de november elsejétől április végéig újabb 35 főnek tudnak elhelyezést biztosítani – tudtuk meg Duberné Dunaveczki Évától, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hajléktalan Gondozó Központ intézményvezetőjétől. Mint Dunaveczki Éva elmondta, a hajléktalanok közül egyre többen jönnek rá, hogy a hajléktalanszállók nyújtotta lehetőségekkel érdemes élniük, de négy utcai szociális munkás is folyamatosan járja a várost, és ha olyan fedél nélkülivel találkoznak, aki nem veszi igénybe a hajléktalangongozás lehetőségeit, megpróbálják „rábeszélni” őket. Az intézmény működtet még egy diszpécserszolgálatot is, ide bárki telefonálhat, ha bajba jutott hajléktalant lát – akkor egy órán belül ott vannak a szociális munkások, és megpróbálnak segíteni, már ha arra valóban szükség van.

Észak-Magyarország

Ózd - A hideg éjszakai időjárásnak köszönhetően ismét benépesült a hajléktalanoknak biztos helyet nyújtó József Attila úti épület Ózdon.
A nappali melegedő és az éjjeli menedékhely 100, az átmeneti szállás 98 százalékos kihasználtsággal működik. Az intézmény – saját költségvetéséből – napi egyszeri étkezést tud biztosítani a rászorulóknak.
Zsíros kenyeret és meleg teát kapnak a fedél nélkül élő ózdiak. Hétköznaponként reggel 8 órakor több, mint 50 rászoruló áll sorban reggelire várva. Többeknek évek óta ez jelenti a biztos táplálékot. Jene András részlegvezető megjegyezte: az elmúlt hetek újból feltöltötték a rendszert. Az átmeneti szálláson csupán két-három férőhely van, de hamarosan ez is meg fog telni. A nappali melegedő 50, az éjjeli menedékhely 16 főnek tud helyet biztosítani. Az átmeneti szálláson szintén ötvenen férnek el. A zsíros kenyeret és a meleg teát idén először október közepén fogyaszthatták el a rászorulók. Egy pályázati forrásnak köszönhetően decembertől ez délutánonként kiegészül két darab szendviccsel és újabb pohár teával is.
Jene András azt is hozzátette, hogy van egy másik pályázati forrás is, ami azt teszi lehetővé, hogy az utcán, közterületen illetve nem lakás céljára szolgáló helységekben élőket felderítse, segítse, és vissza integrálja őket az intézményi rendszerbe.
Tavaly négyen fagytak meg

Borsodban tavaly télen 15, az Ózdi Rendőrkapitányság illetékességi területén négy hajléktalan fagyott meg közterületen vagy fűtetlen lakásban. A legfiatalabb áldozat egy 37 éves miskolci férfi volt, a legidősebb egy 86 éves borsodnádasdi asszony. Bár az idei tél még nem kezdődött el, az elmúlt napokban már 3 fagyhalál is történt megyénkben.

Észak-Magyarország

A police.hu tájékoztatása szerint egy középkorú férfi veszítette életét Miskolcon. A 45 éves férfi halálát az elsődleges adatok szerint kihűlés okozta, a megyében ez a második ilyen eset az idei őszi-téli időszakban. Meghalt október 29-én egy 45 éves miskolci férfi, az elsődleges orvosi vélemény szerint kihűlés miatt. A miskolci Népkertben, a délelőtti órákban találtak rá a középkorú emberre, akit azonnal kórházba szállítottak. A folyamatos orvosi beavatkozás ellenére az életét nem lehetett megmenteni. Az ügyben idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, a Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt év téli időszakában 16-an veszítették életüket kihűlés miatt. A különböző egyedi esetek vizsgálata során a rendőrség azt tapasztalta, hogy míg korábban és jellemzően közterületen fordultak elő ilyen jellegű elhalálozások, addig az elmúlt év téli hónapjaiban saját tulajdonú ingatlanokban történt kihűlések is előfordultak.

A megelőző téli időszak összegzett adataiból kitűnik, hogy nemcsak közterületen, hanem különböző ingatlanokban is számolni lehet ilyen jellegű halálesetekkel. A rendőrség ezért azt kéri az állampolgároktól, hogy amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés veszélyeztethet valakit, akkor értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, 112-es telefonszámokon. "A hűvösebb, csapadékosabb napok közeledtével elsősorban a hajléktalan, idős, egyedülálló, vagy más okból gondoskodásra szoruló személyekre kell odafigyelni" - figyelmeztet a police.hu.

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com