Közép-Dunántúl

 

Mentális és fiziológiai állapotokat javító szolgáltatásokkal próbál segíteni 35 főnek a Kríziskezelő központ. A projektben szervezett állapotfelmérések, képzések és elhelyezkedést segítő szolgáltatások lehetőséget nyújtanak arra, hogy kiépítsék és fejlesszék a hajléktalanok, kiemelten az utcán élők, munkába állását elősegítő intézményes kapcsolatokat és szolgáltatásokat. A hosszú távú cél a társadalmi kirekesztettség csökkentése.

 

A sikeres rehabilitációhoz, egymásra épülő, egymást támogató rendszerekre - mint pédául az egészségügyi ellátás, lakhatás, képzésre alkalmassá tétel, képzés, munkahely - és ezeket segítő eszközökre van szükség, melyeket a központ biztosít a résztvevőknek. Zsabka Attila, a Kríziskezelő Központ vezetője elmondta, 67 millió forintot sikerült pályázat útján, melyből albérleti támogatást, szálláshelyet kívánnak biztosítani és a céljuk az, hogy minél kevesebben éljenek az utcán. Hosszú távon azt szeretnék elérni, hogy a támogatottak munkához jussanak, amelyhez akár orvosi segítséget, akár különböző képzéseken, oktatásokon való részvételt is biztosít az intézmény.

 

 

A két éves program 27 fő utcai hajléktalan, valamint az átmeneti szálláson élő 8 fő lakhatását biztosítja, melyhez anyagi támogatást nyújtanak, de létrehoznak még egy lakókonténert is, melyben 4 fő elszállásolását tudják biztosítani. A lakhatással párhuzamosan a re-szocializációt, motivációt, önálló életvitelt segítő és támogató szolgáltatások biztosítása is zajlik majd, mellyel szeretnék a résztvevők társadalomba való ismételt beágyazódását támogatni, kirekesztettségüket csökkenteni. Ehhez egy álláskereső, lakhatási tanácsadó iroda kialakítása és működtetése valamint Kommunikációs terv létrehozása, plakát, szórólap készítése is tervben van. A programot követően hat hónapig követik a majd a résztvevőket és ellenőrzik a rehabilitáció sikerességét.

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com