Közép-Dunántúl

 

Több ellátási formában összesen 35 ággyal bővítették a hajléktalanok rendelkezésére álló férőhelyeket, ezek között támogatott albérlet és konténerlakás is szerepel – mondta el Balatoni Ágnes, az Utcai Szociális Segítők egyesületének elnöke azon a városi megbeszélésén, ahol hajléktalanok krízisellátásáról egyeztettek az önkormányzati és szakmai szervezetek.

A szakember szólt arról is, hogy az elmúlt néhány hónapban a hajléktalanügyben fontos változások előjelei mutatkoztak. Egy olyan szemléletváltás vette kezdetét, mely a hajléktalanságot már nem pusztán egy végállomásnak, a hajléktalan embereket nem pusztán ápolásra szoruló, vagy éppen elrejtendő, kitaszított embereknek tekinti, hanem egy olyan egyéni és társadalmi helyzetnek, melyből még lehetséges a visszaút a hajlékkal rendelkezők társadalmába.

Balatoni Ágnes ismertette, egy pályázatnak köszönhetően november elejétől 15 emberlakhatását támogatják albérletekben, illetve 11 utcán élő embernek már áprilistól biztosítottak albérletet, szintén pályázati támogatásból. Ők télen is a bérleményekben maradhatnak, mert többségük munkához jutott. A lakókonténerekben kialakított speciális zsilipszobák férőhelyeit kilenccel bővítették, négy új konténer beszerzésével. Ott most 23 embert tudnak elhelyezni, úgynevezett alacsonyküszöbű elvárásokat támasztva. A lakók alkoholos állapotban is igénybe vehetik a szállást, ha saját magukra és másokra nem jelentenek veszélyt. Nem kérnek tüdőszűrési leletet, megengedik a ruhában alvást. Párok vagy kisebb csoportok együttes elhelyezése is megoldható. A 23 férőhelyre az idén csaknem ötven ember jelentkezett. Az ellátási hálózathoz tartozik még a térítésmentesen elérhető éjjeli menedékhely, ott télen 38 ember töltheti el az éjszakát. Megtudtuk tőle, hogy a hajléktalanügy szempontjából az előző évekhez képest szemléletváltás vette kezdetét, amely a hajléktalanságot nem végállomásnak tekinti, hanem egy olyan egyéni és társadalmi helyzetnek, melyből még lehetséges visszaút a hajlékkal rendelkezők társadalmába. A találkozón a hajléktalan ellátás résztvevői mellett, mint az Egyesített Szociális Intézmények, Megyei Vöröskereszt jelen volt Bereznai Csaba alpolgármester, Rembeczkiné Schenk Evelin, a Népjóléti Iroda vezetője, képviseltette magát a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Szent Borbála Kórház, a síkvölgyi Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézmény és a városban működő egyházközösségek is ott voltak. A résztvevők elfogadták azt az eljárási protokollt, amely összefoglalja a kihűléses esetekben szükséges teendőket, és a krízisellátás egyes szereplőinek kompetencia-, és feladatkörét. Egyetértettek abban, hogy az intézményes feladatokon kívül az egyes állampolgároknak is nagy szerepük lehet a kihűléses halálesetek megelőzésében. Mindenki segíthet, ha több figyelmet fordít a környezetében élőkre, elsősorban a magányosan élő idős emberekre és az utcára szorult hajléktalanokra.

Az Utcai Szociális Segítők Egyesülete kéri, hogy a hidegben, magatehetetlennek - akár ittasnak- tűnő embert ne hagyjanak sorsára! Ha lehet, menjenek oda hozzá, szükség esetén pedig hívják a 34/511-028 –as diszpécserszámot, és a kollégák a helyszínre sietve, gyors segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak.

 Az eredeti cikk Tatabánya város oldalán olvasható

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com