Közép-Dunántúl

A Szociális Munka Napján azoknak az elesettekért, kirekesztettekért, támogatásra és segítségre szorulókért dolgozó szakembereknek mondunk köszönetet, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat.  Ebből az alkalomból köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester Székesfehérvár Önkormányzata nevében a városi szociális ellátásban dolgozókat és adott át Polgármesteri Elismerő Emlékérmet Zsabka Attilának, a Krízisközpont vezetőjének.

 

Hagyomány, hogy a Szociális Munka Napját megünneplik Székesfehérváron azért, hogy felhívják a figyelmet a szakterületen dolgozók áldozatos és társadalom számára fontos munkájára. A gyermekműsorral egybekötött összejövetelt a november 12-i magyarországi jeles naphoz kapcsolódóan rendezték meg a Hiemer-ház házasságkötő termében, ahol dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a szakemberek munkájáért, kitartásáért. dr. Cser-Palkovics András polgármester a Szociális Munka Napján Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adott át Zsabka Attilának, a Krízisközpont vezetőjének a szociális munka területén végzett áldozatos tevékenységéért. „Amikor Zsabka Attilát köszöntöm ezzel a díjjal, akkor rajta keresztül az általa vezetett intézmény munkatársának erőfeszítéseit is szeretném elismerni és valamennyi emberét, aki a szociális területen nap mint nap felvállalja a küzdelmet. ” - mondta Székesfehérvár polgármestere.
„Úgy képzelem el az Önök munkáját, hogy csak ésszel és szívvel együtt lehet végezni és folytatni. Ésszel, hiszen kell hozzá szakmai tudás, szakmai alázat, de szívvel mert ezt a munkát nem lehet végezni érzelem, lélek nélkül. Önöknek nap mint nap nehéz élethelyzetekkel, sorsokkal kell szembesülni, vígasztalást nyújtani nekik. Öszintén csodálom azt, aki nap mint nap képes úgy felkelni, hogy ezzel a feladattal szembesül és teszi a dolgát.” - mondta Székesfehérvár polgármestere a városi szociális ellátásban dolgozóknak.
 
A Polgármesteri Emlékéremmel kitüntetett Zsabka Attila kezdetben szociális munkásként, 1998-tól pedig intézményvezetőként tevékenykedik. Hitoktatóként végzett, egyházmegyei karitatív tevékenységek tapasztalataival a háta mögött választotta a hajléktalanok sorsának segítését. Szakmailag magasan képzett, lelkiismeretes, a hajléktalanok érdekében elkötelezett. A Kríziskezelő Központ nemcsak egy munkahely számára, amit választott, hanem élethivatás. Aktívan részt vesz a székesfehérvári hajléktalan személyek életkörülményeinek javítását célzó programokon, pályázatokon. Kitartásának köszönhető, hogy Székesfehérváron van női hajléktalan szálló is, valamint, hogy a város sikeres uniós pályázatot valósított meg és létrejött a Nappali Szolgáltató Központ. Ez az az intézmény, ahol Zsabka Attila és kollégái tréningeket szervezhetnek, könyvtárat tarthatnak fenn a hajléktalanoknak, segítve a társadalomba való visszailleszkedését. Emellett albérletprogramot is működtetnek, amellyel a munkahellyel rendelkező hajléktalanok kaphatnak segítséget önálló életükhöz.

 

You have no rights to post comments




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Műhelyek

No current events.

ÁLLÍTSUK MEG A BÁNTALMAZÁST!

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2017)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2017 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com