Közép-Dunántúl

Bereznai Csaba alpolgármester a téli krízisellátás indulása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy idén télen is tucatnyi közösség fog össze a Tatabányán fedél nélkül élő emberek megsegítésére. A hajléktalan-ellátásban évtizedek óta tevékenykedő karitatív szervezetek, szociális szakemberek munkája mellett jelentős segítséget nyújtanak a különböző felekezetek is. Az önkormányzat intézményein keresztül és pénzügyi források biztosításával segíti a hajléktalanokat.


Az Utcai Szociális Segítők Egyesületének elnöke idén télen is üzemelteti teajáratát- mondta Balatoni Ágnes, a szervezet elnöke. A szociális szakemberek és az önkéntesek minden nap 17 órakor indulnak körjáratukra, átlagosan 100 adagnyi szendvicset és 50 liter forró teát osztanak szét a város 10 helyszínen, többek között a TESCO parkolóban, Shell-kút mögött, Dózsakertben és a régi autóbusz-állomás környékén. Szintén életveszélyt hárít el az Egyesület krízisautója. A két szociális munkással üzemelő gépkocsi a nap 24 órájában, lakossági bejelentés alapján siet a helyszínre.

Kérik az állampolgárokat, hogy ha valaki bajba jutott, hajléktalan embert lát, hívja az 511-028 telefonszámot, illetve téli ruházat, (sapka, sál, kesztyű) takaró, és tartós élelmiszer (cukor, citromlé, konzerv) adományozásával is segíti a szervezet munkáját. A felajánlásokat a Gál. Ltp. 405. alatti irodában csütörtök délelőttönként várják.

A városban három nappali melegedő várja reggeltől estig a rászorulókat: Maklári Éva, a Komárom-Esztergom Megyei Vöröskereszt munkatársa felhívta a figyelmet, hogy a Posta utcai intézményükben reggelente konzervet osztanak. Az Egyesített Szociális Intézmények Hegy utcai telephelyén 100 adagnyi meleg ebédet főznek, míg az USZSE a Táncsics úti konténerében forró teát és vajas kenyeret kaphatnak a hajléktalan emberek.

A kistérségi társulás által fenntartott Szent Erzsébet Központ éjjeli menedékhelye 38 főt tud befogadni, míg az Utcai Szociális Segítők Egyesületének zsilipszobájában tizennégyen találhatnak szállást éjszakánként.

Szmrtyka Imréné, az ESZI Szent Márton Központjának vezetője ismertette, hogy a fenti szálláshelyeken túl a Füzes utcai telephelyükön további 130 ember átmeneti lakhatásáról tudnak gondoskodni: Gyermekek Átmeneti Otthona 12 fő, Családok Átmeneti Otthona 30 fő, Hajléktalanok Otthona 40 fő, Hajléktalanok Átmeneti Otthona 48 fő.

Az összefogás eredményeként bíznak az együttműködők abban, hogy Tatabányán egyetlen egy ember sem marad ellátatlan a tél folyamán.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Videók

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com