Közép-Magyarország

Közép-Magyarország


 

A morális önfelmentés ismerős és rossz emlékű védekezése. Most ezzel a felkiáltással futna neki a budapesti rendőrség, a kerületi polgárőrök és közterületesek, ÁNTSZ-esek és sintérek a legújabb hajléktalanellenes akciónak. Valahol valakik – lehet találgatni – ráparancsoltak a rendőrségre, hogy most már aztán (így a választási kampány időszakában) tegyen rendet Budapesten, „takarítsák el az illegális kunyhókat” mindenhonnan. 

A BRFK előzetes felmérése szerint közel kétszáz helyszínen mintegy 450 kunyhólakót érintene az akció. 450 olyan embert, akik maguk tákolta viskójukban húzódnak meg a világ elől, akik valamifajta otthont eszkábáltak maguknak önerejükből, életben maradásuk érdekében. Laknának ők lakásban, ahol van villany, folyóvíz, de legyen ez az ő „magánproblémájuk”, mint annyi sok más embernek – gondolhatják a parancs végrehajtói, vagy kiagyalói.

Keserűen sóhajt Marika néni, miközben megveti ágyát a „Rezsicsökkentés” feliratú óriásplakát alatt, mert azt mondták neki a szociálisok, hogy három nap múlva jönnek a közteresek és eldózerolják a vackát. Addigra mennie kell. Mennie kell, de hova? Hisz éppen azért van itt, mert már nem volt hova mennie. Volt ő szállón is, ott állt össze Lajossal, ketten mégiscsak könnyebb, gondolták, megkockáztatják újra az önálló életet. Szereztek mindent, ami kell: derékaljat, vaskályhát, edényeket, elemes rádiót, faanyagot, mindent. Ez most mind mehet vissza a szemétbe. És ők is?!

Mondták az érdekvédők is: szociális bérlakás kellene, támogatások, emberi lakhatás, gettófelszámolás, meg minden, de hát nem hallgatott rájuk senki sem. A nagypolitika inkább kiadta a ukázt! Azt elfelejtették hozzátenni, hogy és utána mi lesz? Ezt nem értik a parancs végrehajtói sem. Hogy hát mire ez a nagy nekibuzdulás?

Tán föleszméltek az önkormányzatnál, hogy dolguk lenne emberi lakhatást biztosítani? Nem, erről nem hallottak. Vagy mégiscsak kap ez a sok-sok otthontalan ember valamilyen segítséget, támogatást a lakhatásához, így, a választási kampány finisében? Nem, erről sem hallottak. Akkor meg mivégre ez a nagy hajcihő? Mivégre a parancs? Mivégre a parancs végrehajtása?

 

Budapest, 2014. február 26.                                                                Győri Péter

 

 

 

Közép-Magyarország

Tisztelt Ügyfeleink!


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat

 ÉTELOSZTÁST

szervez.

 Ideje:

2014. február 28. péntek 14.00 és

március 1. szombat 12.00

Helye:

a Magyar Máltai Szeretetszolgálat központjának udvara,

  1. I. kerület, Bem rkp. 28.


Az ételosztáson a Mozgó Orvosi Rendelőnk is jelen lesz.



Szeretettel várjuk Önöket.

Közép-Magyarország

Kedves Kollégák!

Tisztelettel meghívjuk Önöket – a TÁMOP 5.3.2.12/1-12 – „Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása” című kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő műhelytalálkozóra.

Időpont:                     2014. február 3. (hétfő) 12.30-16.00

Helyszín:                    Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (nagyterem)

Cím:                           1134 Budapest, Dózsa György út 152.

A műhelytalálkozó programja:

12.30-14.30

Hajléktalanok a Közép-Magyarországi Régióban

Szabó Andrea (Február Harmadika Munkacsoport)

Szabályok és Szabálytalanságok

dr. Sasvári Andrea (Menhely Alapítvány, Hajléktalanok Jogvédő Fóruma)

A mellékhatás

Gurály Zoltán (Február Harmadika Munkacsoport)

„Február Harmadika” Adatfelvétel 2014. – Gyakorlati tudnivalók az adatfelvétellel kapcsolatban

Gurály Zoltán és Szabó Andrea (Február Harmadika Munkacsoport)

14.30-15.00

A Február Harmadika Adatfelvétel kérdőíveinek kiosztása (közben kávészünet)

15.00-tól

A Hajléktalanokért Közalapítvány "Vissza az utcáról 2014." című felhívásához kapcsolódó pályázati tanácsadás (igény szerint egyéni, vagy csoportos formában)

Szabó Andrea (Hajléktalanokért Közalapítvány)

A műhelytalálkozóval kapcsolatban információ kérhető:

Kemecsei Judit: 06-30-326-80-67, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ,

A felmérésben való részvétellel, illetve a korábbi felmérések eredményeivel kapcsolatban információ kérhető elsősorban a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen, vagy:

Szabó Andrea: 06-30-630-66-68, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Gurály Zoltán: 06-20-934-58-21, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A műhelytalálkozóra szeretettel várjuk a „Február Harmadika” Adatfelvételhez csatlakozó hajléktalanellátó szervezetek képviselőit, és minden érdeklődő kollégát!

A meghívó letöltése

Közép-Magyarország

Mintegy 80 millió forint támogatásból fejlesztik a budapesti hajléktalanellátást, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag jóváhagyta a Belügyminisztérium és az önkormányzat közötti támogatási megállapodást. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes indítványában jelezte: a felek a korábbi évek gyakorlata alapján az úgynevezett Fűtött utca programban bővítették az ellátási kapacitást, és kialakították a hiányzó ellátási formákat. A most elfogadott javaslatcsomagot a Menhely Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat és az Országos Mentőszolgálat bevonásával dolgozták ki. A 80 millió forintból egyebek mellett új krízishelyek megnyitását készítik elő, további lábadozót üzemeltetnek, ruhákat, tisztálkodó szereket tartalmazó úgynevezett beköltözési csomagokat adnak az érintetteknek, növelik a lakhatási és étkezési támogatásokat.

Közép-Magyarország

A Gyáli úti fertőtlenítő fürdető ünnepi nyitva tartása:

December 21. 8-tól 20 óráig

December 23. 8-tól 20 óráig

December 24-től december 29-ig ZÁRVA tart.

December 30. 8-tól 20 óráig

December 31-én és január 1-én ZÁRVA


Közép-Magyarország

A Nemzeti Színház közleménye:


Mindezt a "Jónak lenni jó" elnevezésű jótékonysági kampány keretében teszik, amellyel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ebben az évben a Katolikus Karitász munkáját támogatja.


A jótékonysági akció elsődleges célja az adománygyűjtés mellett, hogy a felhívja a figyelmet a karitatív szervezet sokrét tevékenységére, ehhez kapcsolódik december 15-én a Nemzeti Színház. Udvaros Dorottya, Söptei Andrea és Tóth László ebédet osztanak, az MTVA stúdiójában pedig Tóth Auguszta és gyermekei képviselik majd a teátrumot.


konyves


A Nemzeti a maga eszközeivel rendszeresen igyekszik segíteni az egész társdalom számára fontos ügyeken. A Budapest Maratonon részt vett futóváltónk a Bajor Gizi Színészmúzeum felújításához nyújtott támogatást, a fogyatékkal élők világnapján látás-, hallássérült valamint mozgáskorlátozott nézőket invitáltunk a színházba és biztosítottuk számukra a narrációt és a jelnyelvi tolmácsolást.


A most hétvégi ebédosztással színészeink arra hívják fel a figyelmet, hogy nem tehetünk elég sokat és sokszor azért, hogy azokat támogassuk azokat, akiknek sorsa rosszabb, kegyetlenebb, mint a többségé.


Közép-Magyarország

Aki életvitelszerűen a főváros egyes részein mer tartózkodni, pláne olyan placcon, ami világörökségi résznek minősül azt azonnal begyűjtik a rendőrök, szabálysértés okán. A „kipurgált” hajléktalanokat a Máltai Szeretetszolgálat fogadja be, de csak akkor, ha ők is akarják.

A Máltai Szeretetszolgálatnál találnak menedéket azok a hajléktalanok, akiket szabálysértés miatt előállított a rendőrség – mondta lapunknak a szolgálat budapesti vezetője. Morvai Emília emlékeztetett arra, hogy december 1-étől lépett életbe a Főváros Közgyűlés rendelete, ami megtiltja a főváros egyes területein az úgynevezett életvitelszerű tartózkodást.

Budapest szigorát december 6-án Papp Károly országos rendőrfőkapitány „fejelte meg”, aki utasításba adta: „ha fedél nélkül élő "világörökségi területnek minősülő vagy a helyi önkormányzat rendeletében kijelölt területen" életvitelszelűen tartózkodik, akkor a rendőrök felkérik a terület elhagyására. Ha az illető ennek nem tesz eleget, akkor a rendőrnek hétköznapokon, munkaidőben a hajléktalant elő kell állítania az illetékes fővárosi, megyei vagy járási kormányhivatalba, ünnepnapokon, éjszaka vagy más munkaszüneti időszakban pedig a területileg illetékes hajléktalanszállóra.” A rendőrségi törvény értelmében maximum 12 órán át tartható fogva a szabálysértő, majd szabadon kell engedni.

Morvai Emília úgy fogalmazott, ők nem ennek az intézkedésnek az egyik hatósági elemeként szeretnének működni, de fontosnak tartják, hogy a hajléktalan ne kerüljön újra az utcára. A Máltai Szeretetszolgálat befogad minden szabálysértés miatt előállított fedél nélkül élő embert, de csak akkor, ha ezt ő is akarja. A nappali melegedők mellett van egy 400 férőhelyes éjszakai szállásuk, ahol még bőven van hely. De ha megtelt, akkor az épület konyháját, dísztermét is átalakítják, fekhelyekkel töltik meg.

Morvai Emília kijelentette: nem fordulhat elő, hogy férőhely hiánya miatt egyetlen olyan ember is az utcán maradjon, aki melegben szeretne lenni. Megjegyezte azt is, a most még szabad férőhelyek mellett a következő hetekben újabb szállásokat nyitnak.


Muhari Judit


Közép-Magyarország

budaors.jpgKifejezetten az életvitelszerű közterületen tartózkodás szabálysértésének elkövetése, azaz a hajléktalanságuk miatt eljárás alá vont személyek számára alakítanak ki egy épületet a Budaörsi úton a régi Márton Áron Kollégium területén.

Az intézmény kialakítására a közigazgatási és igazságügyi miniszter 31/2013. (XII. 2.) számú rendelete adott – vélhetően jogsértő módon – felhatalmazást, mely szerint az „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése […] miatt indult szabálysértési eljárásban a […] járási hivatal az eljárást az erre kijelölt hajléktalanszállón folytatja le.” Noha a magyarországi jogszabályok nem ismerik a „hajléktalanszálló” fogalmát, feltételezhetően az éjjeli menedékhelyekről és átmeneti szállásokról van szó, és Budapesten a Budaörsi úti intézmény szolgál majd arra, hogy előállítsák azokat a hajléktalan embereket, akik ellen „életvitelszerű közterületen tartózkodás” miatt eljárást indítanak.


A Város Mindenkié tudomása szerint a volt kollégium területén álló kisebb épületben folytatják le az eljárásokat, és annak a pincéjében alakítanak ki az „elkövetők” őrzésére alkalmas helyiségeket. A kollégium fő épületének első szintjét már fűtik, noha nem világos, hogy ott kik és miért fognak tartózkodni. Az AVM feltételezése szerint az előállított embereket a kisebb épületben fogják tartani a törvény által megengedett 8+4 órán keresztül, majd az eljárás lezárásával át fogják őket kísérni a nagyobb épületbe, ahol „önkéntesen” maradhatnak valamennyi időre (a rendelkezésre álló információk szerint nem fognak kialakítani hivatalos, a szociális törvénynek megfelelő éjjeli menedékhelyet vagy átmeneti szállót, viszont a Máltai Szeretetszolgálat fog valamilyen ellátást nyújtani). Mivel az épület elég messze van a város sűrűn lakott részétől és tömegközlekedéssel sem feltétlen könnyű innen bejutni, feltehetően több „elkövető” azt fogja „választani”, hogy éjszakára az épületben marad.

A Budaörsi úti intézmény kialakításával a Fidesz régi terve valósul meg, hiszen Soltész Miklós államtitkár már 2010 végén kérte az önkormányzatokat, hogy keressenek olyan helyiséget, amely alkalmas lenne a hajléktalan emberek előállítására. 2011 őszén a VIII. kerületben alakítottak ki egy szabálysértési irodát a kerületi „közrendvédelmi program” során előállított több száz hajléktalan ember számára. Végül, 2011 őszén nyílt meg a IX. kerületi Aszódi úti szálló is, amelynek épületében egy rendőrségi iroda és előállításra alkalmas helyiség is található. Vélhetően ez utóbbi volt az első konkrét kísérlet egy börtönszálló kialakítására, azonban ezzel a tervvel felhagytak, és jelenleg az épületben a rendőrségi és szociális rész elkülönülve működik.

A Város Mindenkié szerint a Budaörsi úti intézmény szociális és emberi jogi szempontból is elfogadhatatlan, hiszen célja nemcsak az, hogy intézményi keretet biztosítson a hajléktalan emberek hatósági üldözéséhez, hanem az is, hogy lényegében bekényszerítse őket egy a minimális szociális elvárásoknak sem megfelelő szállásra. Tudomásunk szerint már az ombudsmani hivatalnál van jogvédők azon beadványa, amely a biztost a Budaörsi úti intézmény vizsgálatára kéri fel.

Fotók a Budaörsi úti intézményről itt

Közép-Magyarország

Azért írok önöknek, mert ma különös dolog történt velem, és felzaklatott. Amikor hazafelémentem az egyetemről, két tömbbel a lakásomtól, az egyik lépcsőn egy hajléktalanforma ember feküdt elég furcsa pózban, amiből úgy látszott, hogy talán elájulhatott.

Odamentem hozzá, felráztam, és megkérdeztem, hogy jól van-e. Erre össze-vissza, érthetetlenül kezdett magyarázni, sírva. Nagy nehezen megértettem, hogy epilepsziás, és nem tudja kiváltani a gyógyszerét. Megígértem neki, hogy segítek, mert mégsem hagyhattam ott a hidegben, gyógyszer nélkül.

A lényeget illetően azonban tanácstalan voltam. Végül felhívtam a mentőket, mert kit hívhattam volna. Később kiderült, hogy már vagy másfél órája feküdt ott, egy hölgy szerint beszedett egy maréknyi gyógyszert. A mentő úgy húsz perc múlva ki is jött. Az arra járó emberek között volt, aki rendőrt hívott volna, de lebeszéltem, voltak, akik csak kikerülték, de a többség odament, és megkérdezte segíthet-e. Volt, aki megmérte a pulzusát.

A kiérkező mentősökön látszott, hogy nagyon mérgesek. Tudomásomra adták, hogy igazából nem rám, hanem „a Győrfire”. Elmondták, hogy a környéken valaki infarktust kapott, és ilyenek miatt (rámutat a hajléktalanra) nem tudnak időben odamenni. Meg aztán egy súlyos sérülthöz csak Csillaghegyről tudott a központ kocsit küldeni – ők meg itt vannak. Azt is tudomásomra hozták, hogy a hajléktalanok ingyen kapnak gyógyszert, és „két percen belül kiengedik őket a kórházból, ez is hamarabb elhagyja majd azt, mint mi”.

Elgondolkoztam, mennyi igazság lehet abban, amit mondtak. Nem tudom most már, hogy kinek kell ilyenkor szólni... Mit kell ilyen helyzetben tenni? Lehet, hogy gyógyszerfüggő, és a „szervezete már hozzá van szokva”, de egyszer meg is halhat itt az utcán az az ember... Alulinformált vagyok, és a nyakamat rátenném, hogy az emberek nagy része ugyanígy van ezzel.


Tisztelettel:

Pinczés Dániel

http://nol.hu/lap/forum/20131206-mit_kell_tenni_ilyenkor_?ref=sso


Közép-Magyarország

Kedves Kollégák!

December 4-én hatályba lépett az a fővárosi rendelet, amely meghatározza az ún. "kijelölt közterületeket", ahol az életvitelszerű tartózkodás szabálysértésnek minősülhet.

A Menhely Alapítvány Jogvédő Fóruma nyert a Norvég Civil Alap pályázatán, így kapacitásaink bővülni tudnak, és munkánk jelentős részét arra szeretnénk fordítani, hogy a hajléktalan embereket a jogalkotáson és a jogalkalmazáson keresztül sújtó hátrányokat orvosoljuk. Amellett, hogy dolgozunk a hajléktalanságot büntető jogszabályok hatályon kívül helyezéséért, az egyedi ügyekben is segítenünk kell a hajléktalan embereknek. Ebben a ti segítségeteket is szeretnénk kérni, mert ti lesztek azok, akiknek a legtöbb információja lesz a jogszabályok alkalmazásáról, ti fogjátok tudni, hogy mi történik az utcán.

Készítettünk egy adatlapot, amit a letölthető formátumon túl on-line űrlapként is kitölthetővé tettünk. Arra kérünk benneteket, hogy ha olyan esettel találkoztok, ahol ügyfeleiteket életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt megbüntetik, megpróbálják megbüntetni, felszólítják a tiltott terület elhagyására, stb., az adatlap kitöltésével dokumentáljátok az esetet, és azt juttassátok el hozzánk. Ha az érintettek nem is kérnek jogi segítséget, akkor is fontos, hogy megismerjük az egyes esetek körülményeit és ezen keresztül a jogalkalmazás gyakorlatát. Akik pedig szeretnének tovább lépni (fellebbezni, jogi segítséget, stb.), keressék a Jogvédő Fórumot akár rajtatok keresztül is.

Segítségeteket előre is köszönjük, és igyekszünk a továbbiakban is naprakészen tájékoztatni titeket.

Üdvözlettel:

Gurály Zoltán

Mehnely Alapítvány

Jogvédő Fórum

77/2013. (XII. 3.) Főv. Kgy. rendelet "Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül"

Adatlap a közterület életvitelszerű használatával kapcsolatos esetek rögzítéséhez

A budapesti tiltott területek egy részét tartalmazó térkép (kisméretű JPG formátumban is)

Az elektronikus űrlap ezen a linken érhető el: https://docs.google.com/forms/d/1byEZSlHfDctcZ6DDj32VvVBnDFctpJgWjLmyFT8mdBE/viewform

A Fővárosi Közgyűlés 77/2013. (XII. 3.) rendelete ezen a linken kereshető ki: http://pmkh.jogtar.hu

A MENHELY ALAPÍTVÁNY HAJLÉKTALANOK JOGVÉDŐ FÓRUMÁNAK ELÉRHETŐSÉGEI:

www.menhely.hu - 3E, www.facebook.com/3e.menhely

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Skype név: menhely3e

Telefon: +36 20 418 4516, +36 1 789 6277

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com