Közép-Magyarország

Túlzsúfoltak a fővárosi hajléktalanszállók és a nappali melegedők a hideg miatt, az utcai szociális munkások folyamatosan járják a kerületeket, és takarókat, meleg teát adnak a fedél nélküli embereknek. Megteltek a Pest megyei hajléktalanellátó intézmények is. Az Oltalom Karitatív Egyesület józsefvárosi intézményében, a nappali melegedőben és az éjszakai szálláson mintegy 600 embernek tudnak segítséget nyújtani, de mint azt Rákos András intézményvezető az MTI-nek szerdán elmondta, magasan az engedélyezett létszám fölött fogadnak be segítséget kérő embereket. Nekik teát és meleg ételt adnak. Hozzátette: az utcai szociális munkások járják az V., a X. és a XV. kerületet, meleg teát, takarókat osztogatnak a fedél nélkülieknek és megpróbálják őket rávenni arra, hogy térjenek be a hajléktalanszállókra.

A Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZK) szakmai igazgatóhelyettese, Győri Péter elmondta: a hozzájuk tartozó 13 intézmény megtelt, az éjjeli menedékhelyeken elfogytak a férőhelyek, folyamatos "pótmatracozásra" kényszerülnek. A Könyves Kálmán körúton, Budapest legnagyobb éjjeli menedékhelyén összesen 100 férőhely van, ezt a számot ideiglenesen matracozással maximum 208-ra lehet bővíteni, de jelenleg 230-238 embert kénytelenek ide bezsúfolni éjszakára. Kiemelte: ha tovább tart a rendkívüli hideg, tovább erősödik a zsúfoltság, ugyanis a fő szabályuk az, hogy férőhely hiánya miatt senkit nem lehet elküldeni.

Győri Péter azt is elmondta: bizonyos helyeken elkezdték a nappali melegedők működésének átalakítását, hogy matracokkal éjjelre is segítséget tudjanak nyújtani az embereknek. A BSZKI utcai szociális munkásai a XIII., a VI. és a XIV. kerületben nyújtanak segítséget. Több takarót, hálózsákot, gyógyszert és teát kell kiosztaniuk, hogy azok az emberek, akik az utcán maradnak, át tudják vészelni a hideget.

A Menhely Alapítvány tájékoztatása szerint Budapesten éjjel 100 százalékos, országosan 97 százalékos telítettséggel üzemeltek a menedékszállók. Kedden a nappali melegedőjüket úgy alakították át, hogy éjszakai szállást is biztosítani tudjanak, és ezt addig tartják fenn, amíg a rendkívüli hideg tart. Matlári Ferenc szóvivő tájékoztatása szerint jelenleg 100-150 férőhely áll rendelkezésükre, hogy a segítséget kérő embereket el tudják helyezni.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és a Hajléktalanokért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: ezekben a napokban, "amikor öl a hideg", kevésbé kellene szigorúnak lenni, nagyobb odafigyelést igényelnek a hajléktalanok. A szakember ezért arra kéri az embereket, hogy ahol máskor nem szívesen látják a hajléktalanokat, "nézzenek félre", hagyják túlélni ezeket a napokat a fedél nélkülieknek.

Demszky Gábor főpolgármester (SZDSZ) kedden jelentette be: a főváros rendkívüli intézkedéseket vezetett be a hajléktalan-ellátásban a hideg idő miatt. Ez azt jelenti, hogy Budapesten az eddiginél ezerrel több, összesen nyolcezer férőhely várja a fedél nélkül élőket. Közölte azt is: a főváros összesen 3,3 milliárd forintot biztosít a hajléktalan-ellátási rendszer működtetésére. A rendkívüli hideg miatt eddig 50 millió forinttal költöttek többet a tartalékkeretből, és a krízisellátásnak "nincs felső korlátja", annyi pénzt adnak, amennyi szükséges.

Pest megye legtöbb településén a családsegítő szolgálatok, a vöröskeresztes szervezetek, a Máltai Szeretetszolgálat kirendeltségei, illetve az önkormányzati tulajdonú oktatási és szociális intézmények közös erőfeszítéseinek köszönhetően egyelőre minden rászorulót meg tudnak óvni a hideg időjárás következményeitől.

Cegléden a telt ház ellenére is fogadják a hajléktalanokat - közölte Halla Ferenc, a "Gondoskodás" nevű integrált intézményrendszer vezetője. Hozzátette: a nappali melegedőből, éjjeli menedékhelyből, átmeneti szállóból és utcai gondozó szolgálatból álló szociális védőháló az ilyen hideg időjárás esetén is "fel tudja fogni" a rászorulókat, mert mindenki ismer mindenkit. Munkatársaik folyamatosan járják a kistérséget, ruhákból, cipőkből és más fontos cikkekből álló csomagokat hordanak ki, s külön odafigyelnek a tanyavilágban élőkre.

Budaörsön a Máltai Szeretetszolgálat koordinálja a fedél nélkül maradtak, illetve az egyedül élő idősek megsegítését - mondta Sófalvi Gyöngyi, a helyi családsegítő szolgálat szakmai csoportvezetője. Hozzáfűzte: mivel városukban nincs hajléktalanszálló, az érintetteket a szomszédos XI. kerület intézményében helyezik el. A környék fűtött épületeibe, például az egyik budaörsi bevásárlóközpontba is be lehet menni melegedni, senkit sem zavarnak el. A családsegítő szolgálat épületében péksüteményt osztanak, az önkormányzat tüzelőre való krízissegéllyel is igyekszik az egyedülálló időseken segíteni. A rászorulók egy iskolában ingyen ebédelhetnek, míg az idősek otthona elvitelre kínálja a meleg ételt.

Vácott egy 14 férőhelyes, 4-6 fővel bővíthető hajléktalanszálló és egy nappali melegedő is működik, de a vasútállomás fűtött várója is menedéket ad a rászorulóknak - mondta Molnár Lajos alpolgármester. Hozzátette: mivel több karitatív szervezet, a Váci Püspökség, a Baptista Szeretetszolgálat is részt vesz a speciális munkában, "extra" intézkedésekre nincs szükség. Az önkormányzat rendszeres kapcsolatot tart fenn a magányos idősekkel, akiket igény szerint meleg étellel látnak el.

Százhalombattán a leghidegebb időszakokban úgynevezett krízisszobát működtetnek, ahová egy-egy éjszakára lehet behúzódni - közölte Bércesi János, a hajléktalanokat ellátó intézmény vezetője. E mellett a Menhely Alapítvánnyal közösen az esti óráktól éjfélig munkatársaik Budapest és Pest megye területén speciális utcai szolgáltatást nyújtanak. Riasztásra a helyszínre mennek és segítenek a tragédia elkerülésében.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hozzászólások   

 
0 #2 diszpi 2016-11-10 11:34
Idézet - kokenszky mihály:
jo estét abban kérném segitséguket lakcim nélkuli vagyok szeretnék bejelentettlakcimet tudnának ebben segiteni kőszőnőm misi


Kedves Mihály

Lérem fáradjon be a 7. kerület Kürt utca 4 szám alatti ügyfélszolgálat i irodába
Idézet
 
 
0 #1 kokenszky mihály 2016-10-17 21:05
jo estét abban kérném segitséguket lakcim nélkuli vagyok szeretnék bejelentettlakc imet tudnának ebben segiteni kőszőnőm misi
Idézet
 

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Videók

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com