Nyugat-Dunántúl

Nyugat-Dunántúl

A kormányzat készül megtisztítani a közterületeket a hajléktalanoktól. Az elképzeléssel szemben a legfőbb ellenérv, hogy nem megoldani, csak a szőnyeg alá söpörni akarja a problémát.

Zalaegerszegen egy ideje napirenden van a nagytemplom előtti koldusok ügye. A társaság a környéken élők, a misékre járók és a templomban szolgálók szerint mindent elkövet, hogy kivívja az emberek haragját. Egy dolog, hogy jelenlétükkel rontják a belváros képét, de hangoskodnak, a környező padok és bokrok alatt ittlétük anyagcsere-maradványai éktelenkednek, zaklatják a járókelőket, zavarják a misét, s lopásokat is tulajdonítanak nekik. Az új örvény megszabadítaná tőlük a Mindszenty teret.

De helyben, az önkormányzat maga is próbálkozik a megoldással. Az ügyben a körzet fideszes képviselője, Balaicz Zoltán interpellált még a nyár elején, a csütörtöki közgyűlésen pedig nem fogadta el dr. Gyimesi Endre párttárs-polgármester erre adott válaszát, mely nagyjából olyan értelemben született: a probléma élő, ám a jelenlegi szabályokkal és hatósági eszközökkel kezelhető.

- Azt szeretném, ha több hazai város példáját követve kitiltanánk a hajléktalanokat a belvárosból - fogalmazott Balaicz Zoltán. - Nem azért, mert nem vagyok érzékeny a szociális problémák iránt, de ebben a helyzetben a többség érdekét kell védeni. Már nem lehet vendégeket hozni a nagytemplomhoz, mert a teret elfoglalják a koldusok; nem lehet nyugodtan sétálni a főutcán, mert lépten-nyomon beléjük botlik az ember; a szemét, az ürülék elborítja a város szívét. Üdvözlöm a hajléktalanokat a közterületekről kitiltani igyekvők törekvését, de ettől függetlenül szerintem az ügyben az önkormányzatunknak is lépnie kell.

Gtafika: Urbanics Pál

Nagykanizsán is vannak hajléktalanok közterületeken, hisz nem minden rászoruló veszi igénybe a vöröskeresztes szálló szolgáltatásait. A lakók amúgy döbbenten hallgatják a közterületes híreket.-

Úgy járunk, mint Senki Alfonz, akit a Föld minden országából kitiltottak, tehát legálisan csak a Holdon tartózkodhatott - csóválta a fejét Szigethy László egykori egyetemi tanár. - Embertelen intézkedés lenne, mely ráadásul megoldást sem kínál a problémákra, miközben a szabad élet esélyét elveszi tőlünk. 

A hajléktalanok kitiltása a közterületekről nem más, mint a bajok szőnyeg alá söprése.Az általunk megkérdezett hajléktalanok egyhangúlag kijelentették: a tiltás nyomában járó esetleges bírságot egyikük sem tudná kifizetni. Stromhayer Attila szerint a javaslat egyértelmű diszkriminációt eredményezne, korlátozná emberi jogaikat.- Köztünk sem mindenki iszik, trágárkodik és botránkoztatja meg a járókelőket - fakadt ki Dévényi József. - És hová tiltanának ki bennünket? Honnan ne menjünk többé az utcákra? Nekünk nincs magánterületünk, ahová visszahúzódhatnánk!A nagykanizsai hajléktalanszálló vezetője, Barbarics László szerint megoldandó problémát feszeget a javaslat, ám azt finomítani kellene.

 

Koldus a zalaegerszegi nagytemplom lépcsőjén – Fotó: Pezzetta Umberto

Koldus a zalaegerszegi nagytemplom lépcsőjén – Fotó: Pezzetta Umberto

- A köztér nem arra való, hogy ott hajléktalanokat kerülgessünk - szögezte le. - Ezt a kérdést rendezni kell, ám elsősorban nem bírsággal, erre az ügyre bizony költeni kell. Kanizsán is létezik olyan hajléktalancsoport, amely a többieknél agresszívebb fellépése miatt ellenérzéseket kelt, ám a gond megoldásához pénz kellene: a többi hajléktalantól külön elhelyezni őket, speciális helyiségben, s felvenni legalább három embert, akik ügyelnének rájuk.

Cseresnyés Péter, Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője, alpolgármestere elárulta: hozzá még nem érkezett jelzés hajléktalanok megbotránkoztató viselkedése miatt - pedig információi szerint mintegy 130 hajléktalan él a városban.

- Nem hiszem, hogy a hajléktalanokra jellemzőbb lenne a agresszív megnyilvánulás, mint általában - szögezte le. - A kormányzat szociális területén dolgozó szakemberek már foglalkoznak a kérdéskörrel, s biztos, hogy a szociális védőhálót fejleszteni kell. Ami a közterületekre vonatkozó javaslatot illeti: szerintem jogos elvárást fogalmaz meg, ám a tervezet nem azt jelenti, hogy bántani kell a hajléktalanokat, hanem megfelelő ellátóhálózatot kell biztosítani. Ez Nagykanizsán már kiépült, a Vöröskereszttel együttműködve mindenkit el tudunk látni.

Dévényi József és Szigethy László beszélget a nagykanizsai hajléktalanszállón a közterületes javaslatról. – Fotó. Szakony Attila

Dévényi József és Szigethy László beszélget a nagykanizsai hajléktalanszállón a közterületes javaslatról. – Fotó. Szakony Attila


A hajléktalanokra vigyázó nagykanizsai intézményhálózat keretében 35 fős hajléktalanszálló és két éjjeli menedék is működik: a férfiaké 30, a női 20 fő befogadására alkalmas. A fenntartó vöröskereszt 40 férőhelyes nappali melegedőt is üzemeltet, népkonyhájáról pedig hétköznaponként 100 adag ételt osztanak ki. Az intézményektől távol maradó hajléktalanokkal pedig utcai szociális munkások foglalkoznak.



Télen-nyáron telt ház van

A Vöröskereszt zalaegerszegi hajléktalanszállójának munkatársa, Kardos Ádám azt mondja, mélységesen egyetért a probléma felvetésével, de több szempontból is teljesen rossznak véli a mostani megközelítést.  – Azért az elég ijesztô, ha a a megválasztásra leginkább esélyes fôpolgármester-jelölt olyan kijelentést tesz, hogy meg kell tisztítani a köztereket az ország hangulatát rontó hajléktalanoktól – hallottuk tôle. – Ha egy ilyen magas és fontos pozícióba törekvô ember így viszonyul az elesettséghez, akkor ott furcsa világ következik. Szakmai szempontból úgy gondolom, a törvénytervezet legalábbis aggályos: azt írja, a közterület nem rendeltetésszerû használata miatt lehetne majd a hajlékta- lanokat „elvinni”, s ez a meghatározás elég tág. Alkalmas arra is, hogy akár emberi alapjogokat korlátozzanak vele, mert mi lesz, ha valakinek mondjuk ad abszurdum eszébe jut, hogy egy demonstráció az nem rendeltetésszerû megnyilvánulás a téren?


Kardos Ádám a tervezet mögül nagyon hiányolja a megvalósításhoz szükséges pénzt is. Mert addig rendben van, hogy a hajléktalanokat – akik közül sokan és sokszor viselkednek szerinte is megbotránkoztató módon – elzavarják az utcáról, de hová menjenek onnan? Pár utcával arrébb újra baj lesz velük, a megyeszékhelyi szállóra pedig újabbak már nem nagyon férnek, az intézmény télennyáron telt házzal üzemel. – Ha a szabályt sértô hajléktalan a 30 ezer forintos bírságot nem fizeti meg, akkor gondolom elzárják. Egy ilyen nap az államnak 8 ezer forintjába kerül, míg mi a szállón egy nap egy emberre 1300 forintot költhetünk. Talán ez sincs rendben – tette hozzá Kardos Ádám.



Szerintem (Varga Andor jegyzete)

Polgári világ bontakozik nálunk, ha minden igaz. Olyan szavak röpködnek, hogy nemzet, összetartozás, együttmûködés, szeretet, értékalapúság. De akkor a magyar hajléktalanokkal miért nem érez együtt senki? Persze, a koldus nyomorultul fest, rossz ránézni, s miután mosdatlan, a közelében lenni se élmény. Vele találkozni keserûség, mert arra emlékeztet, hogy nincs rendben minden – egy szépen kövezett fôtéren, langyos ôszi napsütésben egyenesen üvölti az arcunkba, hogy ember, bajok vannak a világban! A múltnak abban a részében, melyben manapság trendi visszarévedni, szintén voltak szép terek, azokon templomok, azok ajtajában koldusok. És voltak, akik a misék végén az ajtókon kijövet kötelességüknek érezték, hogy alamizsnát osszanak. Lehet mondani, hogy a koldus kocsmába hordja a jövedelmét – de melyikünk ne piálna ilyen helyzetben? Lehet takarózni azzal, hogy magának kereste a bajt – de ilyen dolgokat megítélni nem lehet egy pillantással. Lehet hivatkozni rá, hogy halat osztani kár, halászni kell tanítani a koldust. És ha megleltük a megfelelô kifogást, lehet nem csinálni semmit. Az is jobb, mint ha valaki árt.


2010. szeptember. 20. hétfő | Szerző: Szalabán Attila, Varga Andor


forrás: Zalai Hírlap


Az eredeti cikk itt olvasható

Nyugat-Dunántúl

A társadalmi szerepvállalás két példájával is szolgál a Second Hand Kft. A szombathelyi székhelyű cég hajléktalanokat segít és sportrendezvényt szervez.

Eőry Csaba, a Second Hand Kft. menedzsere és Stankovics Erika, a hajléktalan-ellátással megbízott szombathelyi, önkormányzati tulajdonú vállalkozás, a Savaria Rehab-Team Kft. ügyvezetője ma, a sajtó jelenlétében írta alá azt a megállapodást, amelyben a Second Hand vállalta, hogy egy éven keresztül tíz hajléktalan embernek biztosít igényeik szerint öltözetet.

Eőry Csaba elmondta, hogy azért választották a hajléktalanok segítését, mert ez az a terület – a szóba jöhető támogatási lehetőségek és igények közül – amelyik a legmostohább helyzetben van. Szerettek volna úgy segíteni, hogy az látható, követhető legyen. Reményei szerint azzal, hogy megfelelő öltözetet biztosítanak hajléktalanoknak, hozzájárulnak ahhoz, hogy pártfogoltjaik vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba.

- Megfelelő ruha nélkül munkát keresni vagy tanfolyamra járni nem lehet – mondta Stankovics Erika, a Savaria Rehab-Team vezetője. Olyan emberekhez jut el a ruha-adomány, akik részt vesznek egy most induló, társadalomba való visszailleszkedést szolgáló programban. Az igazgató hangsúlyozta azt is, hogy a látszat ellenére azok a hajléktalanok vannak kevesebben, akiket az utcán látunk, – Szombathelyen legalább is – az otthon nélkül maradt emberek túlnyomó többsége nem marad fedél nélkül.

A kezdeményezést üdvözölte, és a város nevében megköszönte dr. Prugberger Emil, Szombathely egészségügyi bizottságának elnöke. Úgy gondolja, ez a támogatás azt is szolgálja, hogy a legnehezebb sorsú emberek tudják, nem maradtak magukra a bajban, ez motiválhatja őket abban, hogy saját sorsukon változtassanak.

A Prugberger Emil a Second Hand másik kezdeményezését is a város polgárainak figyelmébe ajánlotta. Ez egy egész napos rendezvény, melynek középpontjában a sport és az egészségmegőrzés áll. A képviselőtől megtudtuk, ő triatlonista szenvedélyét köszönheti egy hajdani tömegsportrendezvénynek, mozgalomnak, az olimpiai ötpróbának. A szombati rendezvényen kerékpározni és futni fog.

A II. Sport és Egészségnapot Ilyés Krisztina szervező nem csak az örökmozgóknak, hanem az alkalmanként sportolóknak is ajánlotta. Ők a hobbi kategóriában indulhatnak, az egyébként minden korosztálynak meghirdetett futamokon. A testmozgás mellett az egészségpark is nagy érdeklődésre számíthat. Itt szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők, sor kerül véradásra, és különböző egészségmegőrzést szolgáló tanácsadásra is.

Nyugat-Dunántúl

A Zanati úton lévő, a hajléktalanok éjjeli menedékhelyéül és átmeneti szállásul szolgáló épület felújítása régóta időszerű volt.  A 2000-es évek eleje óta a szociális intézmény vezetése visszatérő problémákkal küszködött: az éjjeli menedékhely csak a férfiak számára kínált elhelyezési lehetőséget, az alig húsz négyzetméteres szobák mindig  túlzsúfoltak voltak, a téli időszakban a nappali melegedő kinyitása sem volt elégséges arra, hogy minden hajléktalan fedél alatt legyen éjszakára. 

Az átmeneti szállás szobáiban méltatlan körülmények között voltak az emberek, a lakószobákhoz a fürdőszoba kivételével nem kapcsolódtak kiszolgáló helyiségek, kevés volt a mosó-főzőhely.  2003-ban kezdődött el az épület akadálymentesítési és rekonstrukciós programja, ami pénz hiányában megtorpant: a tetőtér beépítésére már nem került sor.

Az avató együtt ünnepelt hajléktalan és politikus.  Emberhez méltó körűlmények között élhetnek Fotó: Kiss Teodóra

Az avató együtt ünnepelt hajléktalan és politikus. Emberhez méltó körűlmények között élhetnek Fotó: Kiss Teodóra

Az avató ünnepségen Stankovics Erika, a kft. ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, beszélt a rekonstrukció előzményeiről, s arról, hogy a beruházás célja az volt, hogy az itt lakók emberhez méltó körülmények között lakhassanak, főzhessenek-moshassanak, éljék mindennapi életüket. 

Dr. Ipkovich György polgármester avatóbeszédében  visszaemlékezett a kezdetekre. - A rendszerváltás után az újonnan megalakult önkormányzat szociális bizottságának elnökeként én is itt voltam, a Zanati úton, amikor  egy munkásszállóból hajléktalan szállót alakított ki a város. Kiterebélyesedett  a szociális ellátó rendszer, fejlődött, olyannyira, hogy nem egy kezdeményezésüket később átvették más megyék is. Itt kell megemlíteni az intézmény korábbi vezetőjét, Horváth Olgát, akinek áldozatkész munkája nélkül nem lennénk most itt. -

Ezután  Macoun Andrea szociális munkás olvasott fel egy rövid novellát, amelyet egy hajléktalan egy napját mutatta be. Az ünneplők ezt követően a bejárathoz vonultak, ahol a kifeszített nemzeti színű szalag átvágásával felavatták a megújult épületet.  Az ünnepség pezsgős koccintással zárult, itt dr. Puskás Tivadar szombathelyi országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt.

Később a vendégek bejárták az épület mindkét szintjét, beszélgettek a lakókkal. Megtudhattuk, hogy  a 65 férőhelyes  átmeneti szálláson minden hely foglalt. Itt egy plusz egy évig  lehet lakni, ezidő alatt próbálnak a lakásproblémára megoldást találni a segítők. Az éjjeli menedékhely 25 fős.

 Befejeződött az átmeneti szállás felújítása

- Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 3.4.2. Otthont az otthontalanoknak című pályázata keretében a Savaria Rehab-Team Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. 105 millió 704 ezer forintos támogatást nyert el

- A korszerűsítést követően 21, megfelelő kiszolgálóhelyiséggel ellátott lakószoba, négy közösségi helyiség, két terápiás szoba, négy konyha, valamint négy mosó-szárító helyiség várja a hajléktalan embereket

- A Zanati úti épületben 1 440 négyzetméternyi területet korszerűsítettek, a tavaly júliusban kezdődő beruházás összes költsége 112 millió 450 ezer forint volt

Nyugat-Dunántúl

A likócsi Segítőház hajléktalan otthonának lakói harmadik alkalommal vettek részt azon a városnézésen, amelyet a részleg munkatársai több mint harminc gondozott részvételével szerveztek.

A kisvonat háztól-házig vitte a hajléktalanokat. A zömében rokkant, segédeszközzel közlekedő gondozottak közül többen évek óta nem látták a belvárost, így a városnéző kisvonat kocsijaiból örömmel fedezték fel az új épületeket és csomópontokat.

Szemenyei Beáta, az idősotthon részlegvezetője elmondta, az előzetes tájékozódás szerint több lakó – tartós betegség, végtaghiány miatt – évek óta nem jutott el a kórházon, vagy az orvoson kívül jóformán sehova, így nekik mindenképpen nagy kalandot jelentett a vonatozás. Több mint harmincan csatlakoztak a városnézéshez, amelynek kellemes hangulatát, a látottakat várhatóan napokig emlegetik majd az otthonlakók. Nem ez az egyetlen program egyébként a hajléktalanszálló lakóinak életében, mert a hársfavirág fesztivál, a focikupa mellett a közeljövőben például az idősotthon lakóinak bográcsozást szerveznek.
 

Élményvonatás hajléktalanokkal Győrben - Fotó: Harcsás Judit

Nyugat-Dunántúl

Napok óta sátorban lakik egy házaspár egy győri lakótelepen. Nem tudták fizetni az albérletüket, ezért tették őket az utcára. A környéken élők amiben tudnak segítenek a párnak: főznek nekik, mosnak rájuk és még egy nagyobb sátrat is adtak nekik. Győrben nem ők az egyedüliek, akik segítségre szorulnak. Több mint félezer hajléktalan él a szállókon és az utcán.
A ruhát és az ágyneműt a sátrak tetején szárítják. Az egyikben alszanak, a másikban pedig a holmijukat tartják. A lakótelep mellett verte fel szállását a fiatal pár. Szabó Krisztián és felesége három napja került az utcára, mert nem tudták fizetni az albérletüket. A környéken élők amiben tudnak, segítenek nekik.

„Kaját hoznak, adományt adnak. Sátrat is kaptunk tegnap, mert eddig egy nagyon kicsiben laktunk” – mondta a sátorban lakó férfi.

Betti egy ideje már csak alkalmi munkákat kap, férje pedig mentális betegsége miatt szinte semmilyet. Anyagi nehézségeik miatt két éves kislányukat Krisztián szülei nevelik. Azt mondják, gyermekük tartja bennünk a lelket.

„A kislányunk, a kislányunk. Az tartja teljes mértékben a lelkesedést bennünk, hogy igenis vissza akarjuk kapni. Dolgozni akarunk, lakást akarunk teremteni” - mondta Szabó Krisztiánné.

A házaspár egyelőre nem tudja, hogy meddig kell sátorban élniük. Most abban bíznak, hogy az asszony két héten belül munkába állhat egy elektronikai cégnél és akkor az első fizetéséből már ismét ki tudnak venni egy albérletet.

Győrben jelenleg több mint félezer hajléktalan él. Számuk évről-évre nő. Itt az átmeneti szálláson csak jó időben nincs teltház.

„A hajléktalanok száma elsősorban inkább az utcán növekszik, tehát ez figyelhető meg, illetve a benti létszámuk függ az évszaktól is. Nyáron általában kevesebben vannak az átmeneti szállón” - nyilatkozta Kálé Rita, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat intézményvezető-helyettese.

A hajléktalanokat segítő szolgálat intézményeiben összesen 270-en férnek el. Mintegy 300 hajléktalan pedig nap mint nap az utcán éjszakázik.

Nyugat-Dunántúl

Nemrégiben felállt székéből Horváth Olga, a szombathelyi Savaria Rehab-Team Kft. igazgatója, aki közel két évtizedig állt a hajléktalanság kezelésével, halmozottan hátrányos helyzetű emberek integrációjával, közfoglalkoztatással megbízott intézmény, később önkormányzati cég élén. Ezt a közel két évtizedet tekintette át az Alon.hu kérésére, beszélt távozásának okáról is, meg arról, mit gondol ő a hajléktalanságról, közfoglalkoztatásról, szociális gazdaságról és lojalitásról.

(Régi munkakapcsolatunk okán tegeződünk, és ezzel az interjú kedvéért sem hagytunk fel.)

Azt olvastam rólad, hogy színésznőnek készültél középiskola után.

Nagyon szerettem a verseket, nagyon szeretem ma is. Előadóművész akartam lenni, volt egy Berek Kati-s stílusom, nagyon szerettem volna hozzá hasonlóvá válni. A színművészetire nem sikerült bejutnom, így aztán eldöntöttem, hogy nem én leszek ennek a korszaknak a nagy színésznője. Már akkor nagyon érdekelt a pedagógia, pszichológia, és jelentkeztem a szombathelyi főiskolára, ahol tanító szakon végeztem. Elmentem nevelőtanárnak Kőszegre, aztán a Gyermek és Ifjúságvédelemi Intézetbe, aztán a kőszegi Állami Beszédjavító Intézetbe igazgatóhelyettesnek, voltam a szociális terület szakfelügyelője, dolgoztam a megyei tanácson ugyancsak ebben a szférában, egészen a rendszerváltás környékéig, amikor Szombathelyen a létrejött a családsegítő központ. A családsegítés módszerének kidolgozásában részem volt, akárcsak Gyermekvédő Ligának, amely kezdeményezője volt az intézmény megalapításának. Ide kerültem intézményvezetőnek 1991-ben. Közben a Gyógypedagógiai Főiskolán elvégeztem a pszichopedagógia szakot, majd később szociális menedzser végzettséget szereztem egy másik főiskolán.

Hogyan lett a családsegítőből hajléktalan-segítő?

A Sorok utcában volt akkor az intézmény, egy nagyon szűkös helyen. Reggel megjöttek a környékről az ügyfelek, és ott ültek addig, amíg az igényeiket ki nem elégítettük, vagy rájuk nem került a sor. Borzalmasan sokan voltak, rengeteget kellett velük foglalkozni. Ez a rendszerváltás első éveiben volt, amikor sokkolta az embereket a munkanélküliség, a korábbi ellátások megszűntek, nagyon nagy volt a szegénység. És akkor jelent meg először a hajléktalanság Szombathelyen tömegesen, mert egy-két hajléktalan azért addig is akadt a városban.

Horváth Olga

 

Mit jelentett az, hogy tömegesen?

Ahogy a munkásszállások megszűntek Budapesten, visszajöttek az emberek, és megpróbálták ott megtalálni a helyüket, ahonnét származtak. Ma is él az egyik hajléktalan ember, aki elmesélte nekem, hogy Budapesten a kezébe kapott egy újságot, amelyben az állt, hogy Horváth Olgánál kell jelentkezni és akkor biztos van szállás. Jöttek az emberek az újsággal és a hajléktalanigazolvánnyal a kezükben.

Mit tudtatok itt Szombathelyen kezdeni az utcára került emberekkel?

A kolléganőmmel azt érzékeltük, hogy nem igazán jutnak el a Sorok utcáig a hajléktalanok, vagy ha eljutnak, akkor már olyan állapotban, hogy nem biztos, hogy lehet velük beszélni. Eldöntöttük, hogy mi megyünk hozzájuk. Nagy merészség volt: éjszaka két nő… Pályaudvaron, vagonokban, pincékben próbáltuk megtalálni őket. Pár hónapig tartott, ez alatt nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki velük, már egymásnak adták a címet. Ekkor elkezdtünk arról álmodozni, milyen jó lenne, létrehozni egy hajléktalanszállót, mert a korábban a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) által fenntartott két lakást kinőttük. Akkor az osztályvezető Hajnal Ágota volt, és rettenetesen nagy akarás és támogatás jellemezte a politikai döntéshozókat is. A jelenlegi polgármester, Ipkovich György volt akkor a szociális bizottság elnöke, aki nagyon lelkesen állt ki a dolog mellett.

Egy közgyűlésen a Csónakázó-tó illemhelyének létesítéséről szóló napirenden szóba került a hajléktalanszálló ügye, onnét kezdve nem az illemhelyről beszéltek, hanem úgy döntöttek, hogy a város megveszi a Zanati úti volt Tanép-munkásszállót. Áprilisban bementem Harangozó Bertalanhoz, az akkori alpolgármesterhez, és megkérdeztem, mikor költözhetünk. Kezembe adta a kulcsokat, és azt mondta, most. Nem tréfált, csak az volt a kérése, hogy április 13-án adjuk is át az intézményt. Nem volt pénz, nem volt gyakorlatilag semmi, a jóakaraton és a lelkesedésen kívül, de beköltöztünk, ott főztünk közösen, ott éltünk a hajléktalan emberekkel, takarítottunk, festettünk, bútorokat újítottunk fel, és 1992. április 13-án Lakner Zoltán, minisztériumi államtitkár megnyitotta a Segítőházat, hivatalosan is.

Gyerekcipőben járt akkor még a hajléktalan-ellátás Magyarországon, egy nagyon új dologba vágtál bele…

Fogalmam nem volt, mit kell a hajléktalanügyben csinálni. De három nagyon jelentős tanítómesterem volt: az egyik a hajléktalan ember, akit megkérdeztem, hogy kell egy házirendnek kinézni, hogyan lehet azokkal bánni, akik agresszív viselkedést tanúsítanak. Had’ mondjam el, az első házirend annyira szigorúra sikeredett az ő részükről, hogy ember nem volt, aki azt be tudta volna azt tartani.

Segített két országos hírű szakember. Egyikük Mezei György volt, aki eldöntötte, hogy eljön Szombathelyre és segít nekünk a rendszer beindításában. Nagyon kemény kiképzést kaptam Gyuritól, aki folyamatosan konfrontálódott annak érdekében, hogy minél tökéletesebb rendszerek jöjjenek létre. Napokig szinte a kínzás szintjén próbálta velem megértetni és beláttatni, hogy mit, miért és hogyan kellene csinálni. A másik mesterem a hajléktalanügy szintén jelentős figurája, Gyuris Tamás volt, aki abban segített, hogy milyen kimenetekben érdemes gondolkodni. Emellett a napi munkát nekünk el kellett végezni. Az első időszakban a hajléktalanszállóba integrálódott a családsegítő szolgálat és az idősellátás, egy komplex szociális intézményt vezettem, a hajléktalanügyet pedig egymagam vittem. Mivel pénz nem volt, státusz nem volt, folyamatosan próbáltam közcélú foglalkoztatásba bevonni embereket. Akkor nagyon-nagyon lelkes kis csapatot sikerült összehozni, akik korántsem ezen a területen dolgoztak, de megismerkedtek a hajléktalanüggyel, és elkötelezettjeivé váltak. Sajnos már nyugdíjban vannak. Erdélyiné Marika, Kincses Kati, ők voltak az első csapat, és megjelentek az Egészségügyi Főiskoláról is az első fecskék. Oda ugyanis meghívtak utcai szociális munkát tanítani és a gyakorlatot vezetni. A hallgatóim közül többen jöttek hozzám, a Segítőházba dolgozni, köztük volt Stankovics Erika is, aki ma Savaria Rehab- Team ügyvezető igazgatója.

Szép volt az elmélet, amit a kollégák akkor tanítottak, de a valóság ehhez képest zord volt.

Mik voltak a buktatók?

Ha hiszed, ha nem, előfordult, hogy a szálló lakóinak a kilencven százaléka olyan részeg volt, hogy a nevét sem tudta megmondani, ezzel még párosult az agresszivitás, veszekedtek, nagyon nehéz volt ez az időszak. Az új kollégák úgy gondolták, hogy választanom kellene köztük és hajléktalanok között, mert ezt ők már nem tudják kezelni. Nem tudtam választani, akkor úgy éreztem, nem is biztos, hogy nekem vezetőnek kellene lennem.

És akkor mit csináltál?

Földhöz vágtam egy borosüveget. Egyszer egy este azt láttam, hogy a ház kilencven százaléka megint tökrészeg, és még hordják be a piákat. Már nagyon untam azt a hajléktalanok és a szociális munkások közötti játszmát, hogy a kollégáim elveszik az egyik palackot, a hajléktalanok meg beadnak az ablakon egy másikat. Az egyik lakó szatyrából kivettem egy borosüveget, földhöz vágtam, és elmondtam, hogy én ezt nem bírom elviselni, nem ezért jöttem ide, ez nem alkohológiai intézet, én így nem tudok segíteni, a sorsuk az lesz, hogy az árokparton fognak meghalni. Ez megdöbbentette az embereket…

Dühös voltál? Vagy pedagógiai célzattal vágtad földhöz az üveget?

Nem, nem pedagógiai célzattal, hanem dühből, üvöltve… Egyik oldalon ott voltak a hajléktalanok, akikről tudom, hogyha kirakom őket, megfagynak, a másik oldalon pedig a kollégák, akik azt mondták, hogyha nem zavarom el a szállóról az ittas embereket, akkor ők mennek el. Borzalmasan dühös voltam, és a dühöm, ami tulajdonképpen mind két oldalnak szólt az a hajléktalanokon csapódott le… Pillanatok alatt hozta az egyik lakó a söprűt. Azt mondtam, hogy ha valaki valami mást akar, akkor szívesen látom az irodámban. Másnap reggel sorban álltak az ajtóm előtt. Elmondtam nekik, hogy tudok segíteni, de csak akkor, ha ők is akarják. Elkezdődött a tömeges alkoholelvonás. Nyuli főorvos, talán még emlékszik rá, közölte - akkor még itatásos módszerrel kezeltek, rá kellett inni a gyógyszerre - hogy szerezzük be a bort, ahonnét akarjuk, ő többet nem ad. Úgyhogy a szomszédos lerakatból vittem a legpocsékabb borokat a kezelésekhez. Amikor kijöttek az ügyfelek, egy darabig nem ittak, aztán visszaestek. Meg kellett tanulnunk, hogy az alkoholbetegekkel hogyan kell bánni.

Ez egy külön szakma.

Valóban az. Amihez nem csak egy rettenetes nagy kitartás kell, hanem empátia is. Aki undorodik az alkoholbeteg emberektől, az nem tud ezen a területen dolgozni. És tudni kell tartani a határt, nem lehet bevonódni az ő játszmáikba.

 

Horváth Olga

Volt olyan, aki csőbe húzott?

Persze, nem is egy. Lassan rá kellett jönnöm, hogy nem lehet úgy segíteni, hogy én olyan nagyon segítő akarok lenni. Egyetlen út vezetheti ki az embert nehéz helyzetéből, hogyha maga jut el oda, hogy nincs már tovább. És nekem akkor kell ott lennem. Mert ha akkor kéri a segítséget, és akkor adom, akkor tovább lendíthető a kivezető úton. Voltak ebben nagyon nagy sikerek, olyan hajléktalan ember, aki nagyon komoly alkoholbeteg volt, ma csoportvezetőként dolgozik, van olyan, aki biztonsági őr lett, más kórházi ápoló. Komoly eredmények születtek, és lassan szinte elfogytak az alkoholbeteg emberek ezen a területen. Ma már a hajléktalanok társadalmában nem az alkohol a jellemző probléma.

Rólad az a hír járta, hogy elég keménykezű voltál.

Nem éppen keménykezűségnek mondanám, bár ez kívülről biztos annak tűnhetett. Volt olyan hajléktalan ember, aki rendszeresen annyit ivott, hogy a saját piszkában fetrengett. Az én filozófiám az volt, hogy mindent lehet, ami a másikat nem zavarja. A házirendben nem tiltott az alkoholfogyasztás – legalább is remélem, hogy azóta, se mióta elmentem. Mert addig, amíg én otthon megiszom a saját pohár boromat, legyen joga ehhez a hajléktalannak is. Egyet viszont nem tehet, hogy a másik nyugalmát zavarja.

De keménység volt abban az értelemben, hogy szigorúan meghúztam a határokat, mit lehet, és mit nem. Az egyik lakónk azt mondta a pszichológusnak, hogy az utca az a Hilton szálló a Segítőházhoz képest, mert az olyan, mint egy börtön. Miután folyamatosan piált, lehetetlen volt vele kommunikálni, és miután a pszichológussal megbeszéltük az állapotát, eldöntöttem, hogy most van az a pillanat, hogy lehet menni a Hiltonba. Próbáltam mindig felnőttként kezelni az embereket, elmondani, hogy felelősségük van döntéseikért, és nem lehet mindig azt mondani, hogy a társadalom a felelős. Számos dologért a társadalom a felelős, de ha ő éppen tökrészegre issza magát, azért nem. Ez az ember kiment az utcára, aggódtak is a kollégák, mert nagyon kemény tél volt. Két hónap múlva megjelent teljesen kimosakodva, józanul, mert – ahogy elmesélte - az utcán az életbemaradáshoz józannak kellett lenni. Volt olyan, akit viszont nem raktam ki, mert tudtam, hogy nem élné túl.

Hamar túlléptél azon, hogy pusztán túlélést ajánlj az ügyfeleknek.

Ezt megint a hajléktalan embereknek köszönhetem. Nagyon sokat tanultam tőlük, túlélést emberi tisztességet, ami furcsának tűnhet, de tényleg így van. Éppen azon törtem a fejem, hogy mit csináljak, mert mindig újra termelődik az alkoholprobléma. Akkor egy hajléktalan ember a rádióban azt nyilatkozta, hogy azért iszik, mert unatkozik. Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy valamit kellene csinálniuk, jobbat pedig még nem találtak ki a munkánál. Kezdetben az intézményen belül dolgoztak. Ez megint egy csapdahelyzet volt, mert segítő is voltam, meg főnök is. A munkaügyi központ sietett a segítségemre, akkori vezetője, Éder Géza, húsz fő közcélú foglalkoztatásra adott pénzt: itt van, csináld.

Akkor még nem volt annyira „trendi” a közfoglalkoztatás, mint most.

Egyáltalán nem volt. Szálka voltam a hajléktalanüggyel foglalkozók szemében, mert nem azt az utat jártam, ami akkor szokásos volt. Nem fogadtam el, hogy a hajléktalan lét azt jelenti, hogy utcán kell élni, hogy ott remegő kézzel lötyögtetni a forró teát, amit a szociális munkások kivisznek. Nekem az volt az elképzelésem, hogy foglalkoztatni, foglalkoztatni, foglalkoztatni kell. Húsz emberrel indultunk, akik egy fél év alatt mind kikerültek a nyílt munkaerőpiacra.

Akkor gondoltunk kollégáimmal arra, hogy azokat az embereket is be kellene vonni a közcélú foglalkoztatásba, akik vagy soha nem dolgoztak, nem voltak munkára szocializálva, vagy rég kikerültek a munkaerőpiacról. A családsegítő ügyfelei közül negyven embert hívtam meg a házba, remegett a térdem, hogy miképp fogadják, hogy munkát ajánlok nekik. Nem kellett volna aggódnom, mindenki dolgozni akart.

A hajléktalan emberek mellett megjelentek a foglalkoztatásban a nem hajléktalanok is. Munkákat vállaltunk, bevételekre tettünk szert, ennek is szerepe volt a Segítőház gazdasági társasággá alakulásában, 2002-ben létrehozta a város a Savaria Rehab-Team Kht.-t.

Ezek szerint lehetséges, hogy nem igaz az a mostanában közkeletű nézet, hogy az emberek bizonyos, jelentős csoportja szívesebben él segélyből, mint munkából?

Ezek sztereotípiák, amelyek ahhoz kellenek, hogy különbnek tűnjön a többség egy kisebbséggel szemben. Ideológiát kell gyártani ahhoz, hogy miért vonom meg a segélyt, miért szorítok kordába embereket. Az emberek többsége dolgozni akar, természetesen van, aki nem, de a többségi társadalomban is van ilyen is, olyan is. Az Út a munkába program több szempontból továbbvitte azt a szemléletet, hogy hogyan teremtsünk nagyon sok pénzből kapun belüli munkanélküliséget. Ahhoz, hogy a munkában ki tudjanak teljesedni az emberek, értelmes munkát kell végezniük, értéket kell teremteniük, pozitív visszajelzést kell kapniuk.

Tudomásul kell venni, hogy azoknak az embereknek, akik évek óta nem dolgoztak, a munkaképessége egyrészt leépül, másrészt pedig a raportképessége tűnik el, tehát az, hogy időre megjelenjek, olyan állapotban, hogy dolgozni tudjanak. Azt szoktam mondani, hogy a munkareleváns viselkedése szűnik meg az embernek. Amikor valaki elveszíti a munkahelyét, arra gondol, hogy ideiglenes állapot munkátlanság, de amikor tartóssá válik ez a helyzet, akkor már feladja azokat a magatartásmintákat is, amelyek a munkához, munkaerőpiachoz fűzték.

Abból kellene kiindulni, hogy az emberek zöme dolgozni akar, hozzáteszem, hogy a munkaképességet is figyelembe kell venni. Van, aki csak egy cérnát tud befűzni egy tűbe, más meg ennél sokkal többre képes. De aki csak befűzni tud, az lehet, hogy ezt tökéletesen tudja, mindenkinél jobban.

Ezek az emberek azért sem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mert nem volt olyan tudásuk, amit a piac igényelt volna. Két dolgot kell egyidejűleg megoldani: a munkareleváns viselkedést javítani vagy kialakítani, és piacképes tudáshoz, készségekhez juttatni az embert. A kettő együtt jelenti a foglalkoztathatóságot. Sok uniós projektnek is hibája volt, hogy nem a foglalkoztathatóságot akarták javítani, csak kimondottan munkaerőpiacra integrálni. A többszörös hátrány mindegyikét ki kell küszöbölni, és csak ez után lehet azt mondani, hogy menj ki a nyílt munkaerőpiacra, és teljesítsél.

Mennyire voltak ezek a projektek hatékonyak, egyáltalán lehet-e a hatékonyságukat abban mérni, ami persze a végső céljuk volt, hogy hány ember került vissza az elsődleges munkaerőpiacra?

Valóban az volt elvárás, hogy minél többen kikerüljenek a programok végén a nyílt munkaerőpiacra. Pedig nagyon sokszor ezek a programok nem biztos, hogy azzal hoznak eredményt, hogy Józsi kimegy, és a nyílt munkaerőpiacon három hónapig eltötyörög. Hanem az az eredményük, hogy a Józsiban kialakul a munkához való pozitív viszony, a Józsi megtanul egy szakmát, Józsi a családjáról felelősen kezd el gondolkodni, és majd ha munkaerőpiac igényli, akkor a Józsi abban a pillanatban megszólítható. Magyarországon létezik egy nagyon torz szemlélet: csak az az értékteremtő tevékenység, amit a nyílt munkaerőpiacon végeznek. A kilencvenes évek Európájában, amikor a gazdasági problémák megjelentek, Európa megfogalmazta, hogy a képzetlen, tartósan munkanélküli embereknek nem biztos, hogy a nyílt munkaerőpiacon kell kínálni lehetőségeket. Az EU Fehér könyve, ami a foglalkoztatással, versenyképességgel foglalkozik, megteremtette a harmadik gazdaság kereteit.

Az elsődleges gazdaság a versenyszféráé és az államé, önkormányzaté – nem támogatott módon -, a második a támogatott munkaerőpiac, de mi ez a harmadik gazdaság vagy szociális gazdaság?

Magyarországon az elsődleges és a másodlagos munkaerőpiac működött eddig, a harmadik gazdaság munkahelyteremtő lehetőségeit nem ismertük. Az ebben tevékenykedő vállalkozásoknak ugyanúgy célja, hogy nyereséget termeljenek, hogy versenyképesek legyenek, olyan terméket vagy szolgáltatást állítsanak elő, amire valóban szükség van, mint a versenyszférában működő vállalkozásoknak. De nagyon fontos különbség, hogy nem általában a gazdaságban akar megjelenni, hanem a helyi gazdaságban, ott kívánja a szükségleteket kielégíteni. Azokba a résekbe akar behatolni, ahol a versenyszféra nem tud teljesíteni, mert például nem éri meg neki.

Szombathelyen például alig találsz valakit, aki felhajtja a szoknyádat, vagy kifordít egy ingnyakat. Ebből jött a varroda gondolata, ami végül létre is jött a Rehab-Team keretében, amely más, nyereséges tevékenységei mellett elbírta ezt a kevésbé rentábilist is. A másik tulajdonsága a szociális gazdaságnak, hogy szolidáris a tagjaival szemben, tehát tudomásul veszi, hogy nem mindenki képes ugyanarra a teljesítményre. Nagyon lényeges, hogy Európában ezek a vállalkozások magánvállalkozások. Olyan emberek hozzák létre, akik eléggé őrültek ahhoz, hogy a köz javát akarják szolgálni. Ezekben a vállalkozásokban egy pici kis demokráciát hoznak létre, tulajdonossá teszik a munkavállalókat.

Érdekeltté teszik?

Érdekeltté teszik, megtanítják a saját tulajdonával bánni, ez egy komoly szocializációs terep is.

Ez nálunk miért nincs? Mert az Út a munkába program ettől nagyon messze esik. Talán Szombathely országosan is kivétel, mert itt nem arról szólt eddig, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, fogjon kapát, kaszát és menjen ki az árokpartra, hogy utána érdemessé váljon a köztől kapott alamizsnára.

Végig részt vettem az Út a munkába program előkészítésében. Való igaz, hogy egy büntetőprogramnak indult, arról kellett volna szólnia, hogy a lusta, köz javát nem szolgáló, semmihez hozzá nem járuló embert megbünteti az állam. Aztán ez szépen finomodott a szociális lobbi hatására. Ezer sebből vérzik egyébként most is, mert például egy kistelepülés, ahol egyetlen közintézmény nincsen, gyakorlatilag kaszáláson és temetőgondozáson kívül nem tud mást ajánlani. Ráadásul a tartósan munka nélküli embert meg kellene tanítani dolgozni, felügyelni, értékelni kellene, hogy felzárkózzon és képes legyen kimenni a munkaerőpiacra, amely az Út a munkába programnak is deklarált célja. De ehhez szakemberre lenne szükség. Az is fontos, hogyha a korábbi tudás nem a kaszáláshoz kötődik, hanem valami máshoz, és azt fel lehetne újítani, akkor ennek a feltételeit kellene megteremteni, de erre nem képes egy kistelepülés. Valaki leírta egy tanulmányban, hogyha én valakinek biciklit adok a kezébe, attól még nem fog tudni biciklizni. Mintegy pótcselekvésként eltötyörögtek a közfoglalkoztatásban az emberek. És az is előfordult néhány helyen, hogy közfoglalkoztatásban nem ugyanolyan bánásmódban részesültek a dolgozók, mint a hasonló munkát végző alkalmazottak. Gondolok például munkaruhára, védőfelszerelésre, vagy a munkaidejükre.

Mindezt sok pénzért. Már nem az volt sok, amit ők kaptak, hanem az, amit erre kiadtunk, kiadunk.

Nagyon-nagyon sok pénzért. A közfoglalkoztatásnak egy másik szerepet kellene adni, itt a Savaria Rehab-Teamben megpróbáltuk közfoglalkoztatás gondolatát továbbfejleszteni: indul az ügyfél közfoglalkoztatásban és a végén alkalmazott lesz, akkor, amikor már erre képes. Egy kvázi szociális gazdaságba való átnövés, átlépés lett volna, ami az én gondolataimban megjelent, és amit nagyon szerettem volna megvalósítani.

És aminek itt a városban érdekes fogadtatása lett. Finoman szólva, nem mindenki állt az ügy mellé.

Utólag végiggondolva lehet, hogy ez a fogadtatás természetes is. Számtalan érdek jelenik meg, amellyel egy ilyen foglalkoztatási forma szembe megy. Magyarországon nem igazán mondjuk el, és nem is nagyon érdekel senkit az a szakmai háttér, amibe beágyazódott ez az elképzelés. Nekem nem volt módom elmesélni azt a közgyűlés előtt, hogy Európában ezt milyen természetességgel csinálják, és senkinek nem jut eszébe a piaci konkurenciaként tekinteni rá. Nem volt módom elmondani azt, hogy ma Magyarországon nem csak ez a foglalkoztatási forma részesül támogatásban, hanem a versenyszféra is kaphat és kap munkahelyteremtő és megtartó támogatást. Ezért úgy vonult be az emberek tudatába, hogy a támogatott munkaerőpiac mások lehetőségét szűkíti.

Európában ez a rendszer úgy működik, hogy a köz szolgálatért felelős rendszer létrehoz egy támogatott piacot, belső piacnak is nevezik. Ennek ma már Magyarországon is látszik csírája, mert bizonyos közbeszerzésekben versenyelőnyt évez az, aki közfoglalkoztatásban működő, vagy védett foglalkoztatást végző céget von be. De Frankfurtban például az ottani hajléktalansegítő a bankoknak szállítja az általa gyártott almalevet, mert az állam azt mondja, hogy aki ettől a cégtől vásárol, annak kevesebb rehabilitációs támogatást kell fizetnie. A kör azért lassan bezárul, mert ha ezek a segítő szervezetek és az embereik bevételre tesznek szert, akkor kevesebb támogatást kell nekik adni előbb-utóbb. Elég divatos szó ma a társadalmi felelősségvállalás, a közszférának kellene ebben élenjárni, és nem csak a piacon lévő cégektől elvárni ezt. Azokat a munkákat, amelyekre a köznek szüksége van, azokat a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő emberekkel kellene elvégeztetni, hogy ne kelljen nekik segélyt adni.

 

 

Horváth Olga és Kupi Györgyi

 

Úgy tűnik, mi viszont még nem tartunk itt, és visszakanyarodnék arra, hogy amit a Rehab-Team csinált, vagy próbált csinálni, az nem talált egyértelműen pozitív fogadtatásra közgyűlésben, te pedig tizennyolc év után felálltál. Mi volt az oka, szakmai, emberi, vagy más?

Sok ok együtt. Két hónapomba került, amíg a döntést meghoztam, és azóta is eltelt már egy kis idő, átgondoltam a történetet. Számos tanulsága van. Ha az ügy szereplői fogadókészek lennének rá, és meghallgatnák ezeket a tanulságokat, akkor minden szereplő tudná ezt hasznosítani. De attól félek, hogy ez nem fog bekövetkezni.

A sajtóban úgy jelent meg, hogy közgyűlésben megfogalmazott vélemény volt a közvetlen ok. Igen ez volt a közvetlen oka, hogy felmentésemet kértem, de más is szerepet játszott ebben. Kezdetben a teljes képviselőtestület támogatta ezeket a tevékenységet, ezek áldott idők voltak. Ami aztán később – nem szívesen minősítem, hogy miért – megváltozott, és én már nem tudtam a teljes képviselőtestület iránt lojális lenni. Nem tudtam kezelni, hogy a tulajdonos a tulajdonát támadja és a „tulajdonát” soha nem kérdezi meg arról, hogy mik a szakmai érvei. Úgy éreztem, hogy széllel szembe nem megy. Ezt még felerősítette, hogy egy ilyen rendszer, amiben én is dolgoztam, kizsigereli önmagát, és akik benne tevékenykednek. Nem kettő, hanem sok ember helyett dolgoztam, ahogy néhány kollégám is. Ezt nem mindenki tudta vállalni, de ettől volt szolidáris a rendszer. Ahhoz, hogy a cég nyereséges legyen, és mindig meg tudja valósítani a holnap gondolatait, ahhoz forrás kell. Nappal irányítottam a kft-t, este meg hétvégén pályázatot írtam, vagy éppen olyan külső munkákat végeztem, amiből a cégnek lett bevétele. Elfáradtam. Sokan tudják rólam, mert ezt se titkolom, hogy volt egy tüdődaganatom, annak sem csak az volt az oka, hogy láncdohányos voltam. Végiggondoltam, hogy kell-e megfeszülni valamiért, és mindent odadobni akkor, amikor itt nem megy, viszont lehet, hogy máshol menne. És az is szerepet játszott döntésemben, hogy én nem tudok úgy működni, hogy a politikai erők nem támogató attitűddel közelednek, hanem van, aki nagyon támogat, más meg nagyon nem.

Ez kényes is.

Nagyon kényes, és nem igazán szerencsés. Sokáig arra voltam büszke, hogyha beterjesztettem bármit a közgyűlés elé, akkor azt a közgyűlés nagy többséggel megszavazta. Most azt láttam, hogy a képviselőtestület erősen megosztott.

És pártvonalak mentén volt megosztott.

Én nem vagyok képes pártosodni. Barátaim vannak jobboldalon és baloldalon, és maradnak is, mert nem a politika köt össze bennünket. Évekkel ezelőtt, egyszer, amikor a politika nem akart engem elfogadni, azt nyilatkoztam egy újságcikkben, hogy nyugodjanak meg, hogyha én már nem tudok lojális lenni, akkor nem kell engem elküldeni, felállok és elmegyek. És ez a pillanat jött most el. Hozzáteszem a belső feltételrendszer is változott, a közvetlen vezető társaim sem akartak már ezen az úton menni, sok volt ez nekik, másra vágytak. Meggyőződésem, hogy ez másképp lenne, ha nem állami, önkormányzati kereteken belül működne a rendszer, hanem magánkézben.

Mert most nem annyira racionális, viszont sokkal inkább ki van szolgáltatva a politikának?

Igen, de ez nekem ez sokáig nem volt gond, mert elfogadtak, és elfogadták az elképzeléseimet. Ez megváltozott, ezért úgy döntöttem, hogy befejezem. Borzasztóan nehezen hoztam meg ezt a döntést, be is „zárkóztam” arra az időre, amíg gondolkodtam, de ez csak azért volt, mert nem akartam, hogy az ismerőseim, barátaim, kollégáim befolyásoljanak. Mert erre is volt már korábban példa, ez a harmadik eset volt, hogy úgy éreztem, mennem kell. Az elsőnek szerencsésebb vége lett: megalakult a Rehab-Team…

Befejezed, vagy máshol folytatod?

Azt gondolom, hogy az ember az ideáitól, azoktól az értékektől, amelyeket képvisel, nem tud megszabadulni. Változatlanul azon a területen szeretnék dolgozni, amelyhez értek, és úgy látszik, erre lesz is lehetőségem.

Nyugat-Dunántúl

- A lakhatással, munkával, képzéssel az integrációért programba legalább másfélszáz hajléktalant szeretnénk bevonni a régióban - kezdte Kardos T. Ádám, a Vöröskereszt zalaegerszegi szociális munkása. - Zalában eddig 90 fő jelentkezett nálunk, a megyeszékhelyen, illetve a nagykanizsai hajléktalanszállón. Ugyanis azokra számítunk, akik ezekben az intézményekben élnek, illetve fedél nélkül az utcán vagy nem lakásnak való helyeken húzzák meg magukat - magyarázta.

Az uniós támogatású, 210 millió forintos költségvetésű, 2012. március végéig tartó program keretében hatféle szakmában indítanak 300- 700 órás képzést a munkaügyi központtal együttműködő intézmények. A zalai szervezetnél például motorfűrész kezelői és bútorkárpitos szakmát lehet majd megszerezni, ezekre 15-15 főt iskoláznak be. Feltétel a nyolc általános, de ha kell, ennek elvégzésében is segítenek, tudtuk meg.

Az első tanfolyamok szeptemberben indulnak, és ezek idejére a résztvevők a minimálbérnek megfelelő összegű megélhetési támogatást kapnak, az eredményes vizsgát követően pedig segítik az elhelyezkedésüket.

A program segítséget kínál azoknak is, akik rendelkeznek már szakmával, de lakhatásuk megoldatlan, ami gyakran akadálya a munkavállalásnak. Ők albérleti támogatást kaphatnak, hogy idővel saját lábukra állhassanak. Emellett azzal is segítenek, hogy a munkabér, illetve a járulék egy részét átvállalják a foglalkoztatóktól, hogy megőrizhesse kenyérkeresetét a hajléktalan, foglalta össze Kardos T. Ádám.

Amennyiben teljesül az új Magyarország fejlesztési terv keretében életre hívott TÁMOP integrációs program célkitűzése, akkor a régióban legalább 90 hajléktalan kap piackonform képzést és 75 szerezhet OKJ-s szakmát, 60 kaphat önálló lakhatásához támogatást, ami alkalmassá teszi, hogy képezhető legyen és elhelyezkedhessen, 30 sorstársuk pedig segítséget kap munkahelye megőrzéséhez a bére, járuléka támogatásával.Támogatással teszik őket képezhetővé

Nyugat-Dunántúl

Az utóbbi hónapokban száznál több bejelentés érkezett a szombathelyi rendőrségre a járókelőket zaklató koldusok miatt. Panaszkodnak a bevásárlóközpontok előtti parkolókba érkezők, hogy leszólítják, esetenként fenyegetik őket, agresszívan lépnek fel velük szemben. – Csak azt a koldulást büntetik a jogszabályok, amely mások zaklatásával jár – fogalmaz Knob Ernő alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője. – A szabálysértésért 30 ezer forintra is meg lehet büntetni a vétkeseket.

– Ember, hát normális dolog ez? – ezt már egy koldus kérdezi tőlem a Tesco parkolója előtt.

– Azért koldulok, mert nincs pénzem, erre fel pénzbüntetésre ítélnek. Nem tudok mást csinálni, mint leülöm.

Bemutatkozom, nyújtom a kezemet, de elhárítja.

– Velem akar kezet fogni? Nem vagyok én ember, hanem a város szégyene. A markom is csak kéregetésre való! – jellemzi önmagát a környezet által ráhányt szavakkal. Belépőjegyemet az élettörténetéhez azzal váltottam meg, hogy megvettem tőle egy újságból kivágott szentképet.

– Mi lökte ki az utcára? – kérdezem tőle.

– Az utcára az ital. Az italhoz a nők – summázza az életét.

– Elváltam, a házrészemet elkótyavetyéltem, italba fektettem a jövőmet. Munka nincs, már nem is vagyok való a munkára. Elbukdácsolok a halálig. Kéregetek, de ha nem adnak, azt is megköszönöm. Ez zaklatás?

A rendőrség bűnmegelőzési főhadnagya szórólapokat osztogat. Kiderül belőle, hogy a hajléktalan létformának három szervezett állomáshelye van. A nappali melegedőt – ez ősszel és télen fontos – mindenki szabadon látogathatja. Az átmeneti szállás „átmenet a hajléktalan- és a polgári lét között”. A hajléktalanok otthonába azok kerülhetnek, akik egészségi állapotuk miatt tartós gondozást igényelnek.

– Este kimosom a zoknimat az átmeneti szálláson, reggelre ellopják a szárítóról – mondja a megyeháza előtti téren kolduló Molnár Róbert.

– Naponta kell vennem a kínai boltban. A rongyos koldust jobban szeretik, elhiszik a nyomorúságát.

Molnár Róbert 1999-ig dolgozott az építőiparban. Élettársával Torony községben laktak. A kapcsolat szétment, az építőipar is összeomlott.

– A vállalkozó nem jelentett be, még tízéves munkaviszonyom sincs – mondja. – Kinek kellenék a hét osztályommal? Állandó szociális járulékként 25 600 forintot kapok havonta. Hatvanhét százalékos rokkantnak nyilvánítottak a tüdőm miatt, meg hát iszom is.

– Hogyan kéreget?

– Tisztelettel, udvariasan. Az viszont nem elég, ha kiteszem a kalapomat a templom elé. Ha nem szólítom meg az embereket, akkor esélyem sincs.

– Mennyit szoktak adni?

– Egy húszast, egy százast. A Tescónál egyszer kaptam egyben kétezer forintot. A gazdagok nemigen adnak, a szegényekből élünk.

– Mennyi jön össze naponta?

– Ha megvan a napi kétezerötszáz, az nagyon jó.

– Megbüntették már a koldulás miatt?

– Ha megbüntetnek, leülöm.

– Hogyan fogadják a börtönben a koldusokat?

– Megértéssel. Egy hétig gyógyszert kapunk, mert valamennyien szenvedünk az alkoholmegvonástól. A börtönlakók nem gyűlölik a kéregetőket. A szabad emberek nem annyira megértőek.

Szavait igazolni látszik egy belvárosi üzlettulajdonos kifakadása.

– Ha a rendőrség nem lép, eltakarítom őket a boltom elől, mint a kutyaszart – erősködik.

A megyeháza előtti téren található a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kara. A bejárat előtt is gyakran felbukkannak a koldusok.

– Előfordult, hogy sorfalat álltak, és nem akartak beengedni az épületbe – mondja Pólay Veronika dékánhelyettes, majd hozzáteszi: ittasak, büdösek, mosdatlanok a koldusok. – Már a padokat is elvitettük a térről, hogy ne itt töltsék az idejüket, de még ők voltak felháborodva. Az egyik hajléktalan sértetten elsomfordál.

– A rendőröket még csak feljelenthetem a katonai ügyészségen zaklatásért, de az ilyenekkel

– mutat a tanárnőre – mit tehet az ember?

Molnár Róbertet kérdezem:

– Mi lesz magával?

– Mi lenne? Megyek a börtönbe. Kijövök, bemegyek. Ha már nem bírom, összeszabdalom magam, és beszállítanak a pszichiátriára. Nem hiszem, hogy elvonóra küldenének, már kilencszer próbálkoztam vele, egyszer sem jött be.

– A rendőrségnek sajnos sok lehetősége nincs – állapítja meg az alezredes. – Ami van, azzal próbálunk meg élni.

Szegeden 2007-ben önkormányzati rendeletben tiltották meg a belvárosi koldulást. Az erőszakos, zaklató koldulók általában Romániából érkeztek, őket ez a jogszabály visszaszorította. Jelenleg Szegeden is a hajléktalanok kéregetnek a külső területeken, s általában nem lépnek fel fenyegetően. A pécsi közgyűlés az idén márciusban döntött arról, hogy a centrumból kitiltják a koldulókat, Győrött főként a kórház parkolójában koldulnak. Miskolcon korábban próbálkoztak a bírságokkal, de a pénz nem volt behajtható. Ha erőszakos, zaklató kéregetést tapasztalnak – ami egyébként nem gyakran fordul elő – akkor azonnal rendőri intézkedés keretében megoldják a konfliktust. Gyakori, hogy a Flaszter című újság árusításával jutnak pénzhez, ez a tevékenység nem minősül koldulásnak.

Nyugat-Dunántúl

A szombathelyi rendőrség akciót tartott szerdán a városban koldulók ellen. A megyeszékhelyen az utóbbi időben egyre több problémát jelent, hogy a járókelőket leszólítva pénzt „követeltek". Az utóbbi időben egyre több koldulót látni Szombathely belvárosában.

Önmagában a koldulás nem büntetendő, de ha ez nyilvános helyen másokat zaklató módon történik, akkor igen. Ez azt jelenti, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása miatt leszólítják, vagy pedig házról házra, lakásról lakásra járva kéregetnek.

A jelenséget önmagában a rendőrség megoldani nem tudja, de a napokban a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya elkészített egy olyan szórólapot, amely egyebek mellett a koldulás szabályait is tartalmazza. Emellett felsorolják azokat az intézményeket, ahol segítséget kérhetnek a fedél nélküli emberek.

A szerdai felvilágosító, bűnmegelőző akcióban a rendőröket a sajtó képviselői is elkísérhették.
 

Önmagában a koldulás nem büntetendő, de 
ha ez nyilvános helyen másokat zaklató módon történik, akkor igen. Fotó:
 illusztráció
Önmagában a koldulás nem büntetendő, de ha ez nyilvános helyen másokat zaklató módon történik, akkor igen. Fotó: illusztráció



A jogszabály 30 ezer terjedő pénzbírsággal büntetni, aki közterületen vagy nyilvános helyen másokat zaklató módon koldul. Ez azt jelenti, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása miatt leszólítja, vagy pedig házról házra, lakásról lakásra járva kéreget. Sőt, 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki gyermekkorú személy társaságában teszi mindezeket.

Aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ezzel a magatartással egyébként garázdaságot is elkövet. 

Amennyiben cselekményét erőszakosan követi el, az elkövetőt a törvény - bűncselekmény miatt - két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetheti.

Nyugat-Dunántúl

Rendőrség, mentő, közterület felügyelet és a szociális ágazat képviselőjei dugták össze a fejüket a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. Nappali központjában, hogy megvitassák a hajléktalan emberek problémáit.

A Támop 5.3.2 -es FogLak projekt szakmai napját tartották pénteken délelőtt a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. Nappali Központjában. A  fórumon a rendőrség, mentő, közterület felügyelet és a szociális ágazat képviselői vettek részt, hogy a téli időszak lezárta után vitassák meg az utcán élő hajléktalan emberekkel kapcsolatos problémákat.

Először a Savaria Rehab-Team ügyvezetője összegezte az elmúlt év tapasztalatit. A tájékoztató után a szakemberek a legfőbb problémákat vitatták meg. Körülbelül 10-15 hajléktalan miatt akadt munkája a belvárosi rendőröknek, akik kisebb nagyobb szabálysértések, például koldulás miatt kerültek a látóterükbe. A fórumon elhangzott az is, hogy jelenlegi törvények miatt a rendőrségnek nincs megfelelő eszköze a problémák orvoslásához.

Rendőrség, mentő, közterület felügyelet és a szociális ágazat 
képviselői vitatták meg a problémákat Fotó: Szendi Péter

Rendőrség, mentő, közterület felügyelet és a szociális ágazat képviselői vitatták meg a problémákat Fotó: Szendi Péter

Sőt vannak olyan hajléktalan emberek, akik a börtönre szocializálódtak, tehát a büntetések, bírságok sem jelentenek megoldást bizonyos esetekben. Ami a mentőszolgálat munkatársait illeti, mindent elkövettek a krízisidőszakban, ám a kórház együttműködése is szükséges lenne. Télen volt például olyan eset, hogy háromszor kellett riasztani egy éjszaka alatt a mentőket egy alkoholos állapotban lévő hajléktalanhoz, mivel a kórházban nem tudták elhelyezni. 

A kórházi, legfőképpen a pszichiátriai ágyak csökkentésével, adódnak ezek a problémák. Horváth Olga szerint egyre több a beteg, kezelésre szoruló ember, ezért az ÁNTSZ együttműködése is szükséges lenne. Egy újabb addiktológiai probléma is felütötte a fejét a hajléktalanságban is. Már nemcsak alkohol-problémákkal küzdenek az elesett emberek, hanem gyógyszerfüggőséggel is, s ezzel a gyógyszer-kereskedelem is megjelent. Nagyon aggasztó jelenség, hogy egyre több bűncselekményt követnek el a hajléktalan emberek sérelmére, mint például a bérkoldultatást, vagyonuktól való megfosztást, bántalmazást.

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com