Nyugat-Dunántúl

Másfél száz ember a 60 ezres városban sok vagy kevés? Attól függ, melyik csoportba tartozunk? A szerencsések közé, akiknek van hol lehajtani a fejüket vagy a napi betevőért, szállásért küzdők közé?

Ez a társadalom szégyene, hogy ide jutottunk - fakad ki a középkorú férfi, amikor megtudja, hogy újságíró is kíséri a Vöröskereszt teajáratával érkező két szociális munkást. A szervezet a megyeszékhelyen naponta 20-30 utcán élő ember vacsorájáról gondoskodik ily módon évek óta, a hideg idő beköszöntétől egészen kora tavaszig.

Este hét óra felé jár, amikor a Spar áruház parkolójában kisebb csoport gyűrűjében felnyitja a Renault Kangoo ajtaját Rácz Péter szociális munkás.

Tölcsért, kanalat ragad, veszi át a flakonokat, meri a forró teát a kondérból. Dobozos zsír vagy szeletelt sajt és kenyér kerül a kezekbe. Óvatosan nyúlnak érte, a fényképezőgép gyanakvóvá teszi őket.

Ne írja le a nevemet, pedig nem nekem kellene szégyenkeznem, hogy ide jutottam - folytatja a férfi. - Dolgoznék én most is, jogosítványom van, meg esztergályos szakmám, de 56 évesen leszázalékolva nem kellek senkinek. Tizennégy évet dolgoztam egy helyen, de kirúgtak.

Szavaiból a klasszikus hajléktalantörténet kerekedik ki.

Özvegység, új házasság, válások, újrakezdések az összes anyagi és érzelmi megrázkódtatással. Ez kövezte ki az utat az utcára. Miközben hallgatom, Herczegh Beatrix szociális munkás félrehívja a csoport egyetlen nőtagját, akiről senki se mondaná meg, pincében él. Nemrég került utcára, az albérletet nem tudta fizetni, munkáját elvesztette, családjával összeveszett. Még tartja magát, ki tudja meddig, a szállóra még nem akar menni a párjával, aki szintén hajléktalan.

János remeteként él június óta a Kertvárosban, egy bolt oldalában, a félig fedett teraszon találjuk. A környékbeliek eleinte rendszeresen hívták a Vöröskeresztet, míg meg nem szokták, hogy ő így él.

- Utoljára Botfán dolgoztam, állatokat gondoztam, szállást, ennivalót kaptam, de csökkentették a gazdaságot, rám már nem volt szükség - magyarázza az 58 éves férfi. - Nem fázom én itt, jó a helyem, van hálózsákom, takaróm. Napközben meg flakonokat gyűjtök, abból van kis pénzem, meg majd bemegyek a Vöröskereszthez segélyt intézni - ígéri.

 

Nem először, de nem teszi meg, csak nyugtatásul mondja, hogy ne háborgassák.

- Én kérem, alkoholista vagyok, az tette tönkre az életemet - fogad kedélyesen a plaza melletti parkolóban Kovács úr, és büszkén számol be róla, hogy diplomát szereztek gyerekei, egyik külföldön tanult, a másik már dolgozik.

Igazat mondhat, mert legutóbb még csak egyetemistákról beszélt. Az 55 éves férfi kiiratkozott családja életéből, a lakást rájuk hagyta. Úgy tervezi, ha saját lábra állnak a gyermekei, elkéri részét a közös vagyonból. Nem lehet kétség, mi lesz a pénzzel.

Utunk utolsó állomása a ruhagyár volt orvosi rendelője. Évek óta tanyája mindenféle népnek, amit a mérhetetlen mocsok is jelez. Az egyik szobában három ágybetét, kis éjjeliszekrény árulkodik arról, hogy itt élnek. Sőt, messzire se mehettek, mert friss kenyér, felvágott fekszik a földön. Vacsora vagy reggeli, nem tudni, s talán ők sem, mert létezik egy szint, ahol az idő megszűnik mint viszonyítási pont. Csak a létezés pillanatait élik meg, számukra nincs se múlt, se jövő. Jövő, amitől félni kell.

- Én már tartalékolok az adományokból, mert biztos vagyok benne, a bedőlt hitelesek közül sokan jönnek majd hozzánk, és nekik is segíteni kell - mondja búcsúzóul Bea, és autójuk visszaindul a Hock János úti hajléktalanszállóra, ahol most 130-nál is többen élnek, mert a hideg miatt az éjjeli menedék is megtelt.

Nagykanizsán 1991 óta az összes hajléktalanellátási intézményt a Vöröskereszt működteti, állami normatív támogatással. Antal Istvánnétól, a Vöröskereszt területi vezetőjétől tudjuk, hogy a 35 férőhelyes hajléktalanszállón - ahol fizetni kell némi térítési díjat - van még szabad hely, ugyanakkor a 20 férőhelyes női, illetve a 30 fős férfi éjjeli menedékhelyeken, a családok átmeneti otthonában, valamint a 40 fős nappali melegedőn napjainkban is telt ház van. Szükség esetén tudnának újabb jelentkezőket fogadni a novembertől április végéig működő, 25 fős téli krízisen is, bár a hatágyas női részleg már megtelt.

- Összesen 165 fő van az ellátási rendszerünkben, akik intézményi kereteken belül töltik napjaikat, de az utcai szociális munkások jóvoltából az utcán élőkre is jut kellő figyelem - mondta a vöröskeresztes szakember. - A téli teajáratunk naponta forró teával és élelmiszerrel, meleg ruhákkal és takarókkal keresi fel azokat hajléktalanokat, akik nem akarnak bemenni a szállóra, így próbáljuk életben tartani őket, bárhol is aludjanak. Fürdési, tisztálkodási lehetőség van számukra az átmeneti szállón, a nappali melegedőre is bemehetnének, s fontos lenne, hogy igénybe vegyék ezen lehetőségeket, mert a masszív mínuszokban nagyon könnyen kihűl az ember.



A Both Gábor vezette teajáratosok hivatalos ügyek intézését, a betegek orvoshoz juttatását, s receptre gyógyszer beszerzését is vállalják, s próbálják meggyőzni az utcán élőket, hogy legalább télen menjenek be a szállóra. Sikerként könyvelik el, ha sikerül.

- Sokan mondták, hogy a szállón lopnak, de nekem a mobilom és a pénzem is megvan, különben is mindenki kap egy kulccsal zárható szekrényt - mondta Sanyi, aki, bár kedveli a szabadságot, egy hónapja a krízisszállón éjszakázik.

- Szeretném visszafordítani az idő kerekét! - mormolta maga elé Csicsa, aki napközben bevásárlóközpontnál gyűjti az üvegeket. - Traktoros voltam a téeszben, de jöttek a nők, a pia, elvált tőlem az asszony, így kerültem az utcára. Akkor siklott ki az életem.

- Ön férjnél van? Szokta mondani a férje, hogy milyen csinos? - így indított a 62 éves Laci, aki nyolc éve él a szállón. S mielőtt elolvadtam volna a bóktól, megkérdezte: - Nem hozott pálinkát? Tudna pénzt adni egy liter borra?

Lacinak Karosban étterme, Kanizsán két kocsmája volt, gazdag embernek számított. Aztán az asszony - akit nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetett - elvált tőle, mindene odalett.

- Egy kis szoba, bárhol, ez a vágyam, de esélyem sincs rá, mert csak 27 ezer a nyugdíjam, s alkesz vagyok - mondta, hozzátéve: - Mikor jön legközelebb? Ha akarja, addigra leszokom a piáról.

- Nyolc éve vesztem össze a szüleimmel, a pesti albérletemből jöttem ide, egy kanizsai férfinek dolgoztam cukrászként, aki kéthavi béremmel tartozott - mondta a 24 éves Attila, aki nem kapta meg a járandóságát. - Elégedett vagyok a szállóval, most a Vöröskereszt segítségével motorfűrész-kezelő tanfolyamra járok, van esélyem kikerülni.

Az 53 éves Aranka kárpitosképzésen vesz részt, de úgy véli: akkor is a szállón fog megöregedni, ha munkát kap.

- Egyedülállóként nem tudtam fizetni a törlesztéseket, így elvesztettem a szegedi lakásomat - mesélte a csendes, értelmes hölgy, aki 11 éve hajléktalan, s legutóbb a GE-ben dolgozott. - A női krízisszállón hatan vagyunk egy szobában, mind sérült ember, beleértve magamat is, mert én lelkileg vagyok sérült. Fedél van a fejem felett, s itt biztonságban vagyok, nekem ennyi is elég, nincsenek céljaim.

A hajléktalanszállót vezető Barbarics Lászlótól hallottuk: az ellátottak harmada nő, ami korábban nem volt jellemző. Az intézményben élők több mint fele roma, sokan rokoni kapcsolatban állnak egymással, klikkesednek, nem akarnak beilleszkedni, elfogadni a házirendet, ami sok konfliktust eredményez. S amire régebben nem volt példa, mostanában kétszer az ügyeletesre is rátámadtak.

Szolgálat, 24 órán keresztül
A hajléktalanokat segítő 24 órás regionális diszpécser szolgálatot 2007 novembere óta működteti a Vöröskereszt a Nyugat-Dunántúlon. A vasi és zalai megyeszékhelyről indul útnak a krízisautójuk, ennivaló, ruha, takaró és némi gyógyszer a felszerelésük. Gyakran ők azok, akik akkor segítenek, amikor a mentő még nem viszi el a bajba került, de egészségügyi ellátásra nem szoruló embert, aki egyedül már nem maradhat.

Szerintem (Arany Gábor jegyzete)
Az emberek egy része azt hiszi, a hajléktalanság megszüntethető, pedig gyógyíthatatlan betegség. A társadalom nyavalyája, amit folyamatosan kezelni kell, de ennél többet várni illúzió. Legalább annyira, mint bármilyen kóros függést meggyógyítani. Ha valaki hajléktalan létbe csúszik és ott megreked hosszabb időre, onnan kikerülve is rendszeres segítségre, figyelemre szorul majd. Hajléktalan marad, hiába lesz fedél a feje felett, mert ez nem fizikai, hanem mentális állapot. Sokuk számára ez könnyebb létezés, semmint a hétköznapok küzdelmeit megvívni.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com