Nyugat-Dunántúl

Öt hónap után leállt a teajárat Kaposváron; a novembertől indított krízisellátás keretében több mint egymillió forint értékben 110 alkalommal biztosítottak ellátást a közterületeken élőknek – közölte Gulyás János, a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ vezetője.

A város több pontján megálló teajárattal forró teát, kenyeret és konzerveket vittek a hajléktalanoknak, azoknak pedig, akik nem tudtak naponta megjelenni a meghirdetett megállókban, heti rendszerességgel biztosítottak élelmiszercsomagot – tájékoztatott a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének keretében működő intézmény vezetője.

Elmondta: a teajárat nyújtotta ellátást naponta átlagosan 32-en vették igénybe – tízzel többen, mint tavaly télen –, a heti élelemcsomagért pedig 23 alkalommal 38-an mentek be a központba. Ezek mellett folyamatosan biztosítottak meleg takarókat, hálózsákokat, téli ruházatot a rászorulóknak, szükség esetén szálláslehetőséget biztosítottak a számukra – tette hozzá az intézményvezető. A hajléktalanok ellátásához a pályázati támogatás mellett több helyi élelmiszer-ipari cég adományokkal járult hozzá.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com