Nyugat-Dunántúl

Elmondása szerint azért kell télenmegkezdeni a munkát, mert a decemberi kezdési időpontot írja elő az a támogatási szerződés, amelynek értelmében 120 millió forintos pályázati támogatást nyertek el a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében. Nincs jelentősége annak, hogy télen kezdődik a munka, így is nagyon örülünk, hogy elnyertük a támogatást, amelynek köszönhetően újabb szobákat és közösségi helyiségeket alakíthatunk ki az épület felső szintjén, megújulhatnak a vizesblokkok, komfortosabbá válik az egész épület - mondta. Hozzátette: jelenleg hetven férőhelyes a szálló, ennek számát nem kívánják növelni, de a bővítés miatt kétágyas szobákat alakíthatnak ki, és lesz néhány egyágyas szoba is. Horváth Olga hangsúlyozta: az átépítés, felújítás idejére minden bentlakót el tudnak helyezni, a pályázati pénzből fedezhetik ugyanis az átmeneti albérletek díját. Az intézményben a nappali melegedő továbbra is működik majd, illetve biztosítják a hozzájuk forduló hajléktalanok számára a tisztálkodási lehetőségeket is. A munkákkal várhatóan május végére készül el a közbeszerzés útján kiválasztott kivitelező cég. A Savaria Rehab Team Kht. egyébként építési munkákkal, kivitelezéssel is foglalkozik, munkát adva több, tartósan állás nélkül maradt embernek, de a szigorú közbeszerzési szabályok miatt ezúttal a kiemelten közhasznú társaság nem vehet részt a munkában - mondta el Horváth Olga.