Nyugat-Dunántúl

A kukázók naponta többször is feltűnnek az edényeknél, kipakolják belőlük a szemetet, amit vagy visszaraknak, vagy nem. Hajnalban szinte versenyeznek, ki ér oda előbb a konténerhez.

A nagykanizsai Városkapu körút egyik lakója nem túlzott szavaival, a minapi reggelen mi magunk is láthattuk, micsoda guberáló-turizmus zajlik a keleti városrészben. Nem kellett soká várnunk a 4-es számú ház előtt: először egy alacsony, piros kabátos asszony érkezett, s elhúzva az edény tetejét, vetett egy pillantást annak tartalmára. Aztán ment tovább, a másodikhoz, a harmadikhoz, akkurátusan megvizsgálta valamennyit.

Kukázók Nagykanizsán: egyre több a szemétben turkáló ember; van, aki havi 60-70 ezer forintnyi értéket is összegyűjt a konténerekből Fotó: Gergely Szilárd

Kukázók Nagykanizsán: egyre több a szemétben turkáló ember; van, aki havi 60-70 ezer forintnyi értéket is összegyűjt a konténerekből Fotó: Gergely Szilárd

- Sajnálom, nem nyilatkozom, köszönöm szépen - hárította el udvariasan az érdeklődést, amikor odaléptünk hozzá. Aztán gyorsan hátat fordított és már indult is tovább a következő lelőhelyhez . Tíz perc sem telt el, s érkezett a következő vadász , egy ötvenes éveiben járó roma nő, oldalán óriási, tömött sporttáskával. Szája sarkában égő cigaretta fityegett, két slukk között kisbaba-ruhákat bányászott elő a konténerből, majd szakértő mozdulatokkal méregette őket, akár egy boltban. Amelyik tetszett, azt az edény szélére rakta, a többit visszadobta. Ő sem volt bőbeszédű, de elmondta: a szomszédos Somogyból, Inkéről érkezett.

- Itt lakik a lányom, hozzá szoktam jönni látogatóba - vetette oda, majd sietett hozzátenni: - De én nem vagyok ám hajléktalan! Csak hétvégén csinálom ezt, mert egyébként dolgozom...

Rövid, enyhén szólva is egyoldalú kérdezz-felelek után kiderült, neki sem a többi kukázóval, sem a lakókkal nincs problémája. Másképp látja azonban a helyzetet sorstársa, egy ötvenes férfi, aki biciklije után kötött kis utánfutójával rója a város utcáit.

- A kukázó hajléktalanok minden reggel megagyalják egymást. Leginkább velük van gond, mert nemcsak a csövesek kukáznak ám, hanem mások is - magyarázta a férfi, aki büszkén mondta: 5 gyermeket nevelt fel. Habár nyugdíjat kap, jól jön az a kis kiegészítés, amit a kukából begyűjtött, hasznosítható dolgok után kap. Ami olyan, azt megreparálja, kipofozza és eladja a bolhán, a többit elviszi a MÉH-telepre, a zöldség- és ételmaradványokat pedig megeteti a tyúkjaival. - Hát a múltkor egy csaptelepen összeverekedtek! Ha éppen nem jár arra egy rendőr, és nem állítja le őket, még talán a bicska is előkerül. De ennél kevesebb miatt is belevágják egymást a kukába. Mert a kukázás pénz. Amúgy szerintem ez még mindig jobb, mintha elmennék a polgármesteri hivatalba és ott tartanám a markomat. Inkább megkeresem én a pénzt magamnak, havonta 60-70 ezret szedek ki a szemétből.


Vadicsku Mariann, a Rózsa utca 15. szám alatti társasház házmestere is úgy tapasztalta, növekszik a kukázók száma, s nem egyszer neki kell visszapakolnia az edény közvetlen környezetében ebek harmincadjára hagyott szemetet.- Próbáltuk már lánccal lezárni a tárolót, de valaki leverte a lakatot - mutatta az egyik edény elhúzható tetején magában himbálódzó vaskos láncot. A ház melletti parkolóban álló konténerek népszerűségére jellemző, hogy egy, a közeli padnál ácsorgó hajléktalan láthatóan csak a távozásunkra várt. Másik, hátitáskás társa pedig nagy elánnal, kezében turkálóbottal tartott ugyanazon kuka felé, ám mikor észrevette fotóriporter kollégám fényképezőgépét, egy fordulattal irányt váltott, mintha csak nem is ahhoz akart volna jönni.

Vadicsku Mariann házmesternek rendszeresen bosszúságot okoznak a szemetet szétszóró kukázók Fotó: Gergely Szilárd

Vadicsku Mariann házmesternek rendszeresen bosszúságot okoznak a szemetet szétszóró kukázók Fotó: Gergely Szilárd



Gyalókai Zoltán önkormányzati képviselő figyelmét nemcsak körzete lakói hívták fel a növekvő problémára, hanem ő maga is látja, érzékeli azt.


- Sokakat nem is a kukázás ténye, a szemét szétszórása háborít fel, hanem hogy némelyek a 2-3 éves kisgyermekeket teszik be a konténerekbe, s velük turkáltatnak a hulladékban - magyarázta. Hozzátette: jó lenne, ha akár helyileg, akár központilag születne valamiféle szabályozás az ügyben. Az országban vannak települések, ahol ezt már meglépték, például Budapesten, a VIII. kerületben, azaz a Józsefvárosban. Megyénkben még sem Zalaegerszegen, sem Keszthelyen nem születetett kifejezetten kukázást tiltó rendelet.


A megyeszékhely jegyzője, dr. Kovács Gábor kérdésünkre elmondta, az adott lakókörnyezetben élőket nyilván, zavarja a kukázás, de azt mégsem lehet mondani, hogy ez általános jelenség lenne a városban. Hozzátette: ha a kukázók szétszórják a hulladékot, az akár még a köztisztasági rendelet alapján is szankcionálható lehet, de nem tud arról, hogy indult volna ilyen ügyben eljárás. Hasonló véleményt fogalmazott meg Bakonyi Tamás, a nagykanizsai közterület-felügyelet vezetője. Elárulta, a lakosság részéről eddig nem érkezett hozzájuk hivatalos panasz a jelenség kapcsán, ám kollégái is tapasztalják: sok a szemétben kutakodó szegény sorsú ember.


Az esetleges helyi tiltó rendelet megalkotása a végső eszköz, melynek igénye nálunk még nem merült fel - ezt már Cseresnyés Pétertől, Nagykanizsa polgármesterétől tudtuk meg. Álláspontja szerint először fel kell térképezni, hogy mi a valós helyzet, s meg kell vizsgálni, hogy a jelenség más eszközökkel - például a közterület-felügyelet határozottabb fellépésével, szociális tájékoztató munkával, hogy az érintettek megismerjék, milyen segítő, támogató szolgáltatások állnak rendelkezésükre - kezelhető-e. Kijelentette: ezzel együtt, természetesen, határozott céljuk, hogy továbbra is rend legyen a város utcáin és terein.


Horváth Balázs, a dél-zalai városban hulladékszállítást végző Saubermacher-Pannonia Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: a kukázók nemcsak a kommunális hulladékokat dézsmálják meg, hanem a szelektív gyűjtőedényeket is.


- Kiszedik belőlük az üvegeket, a pet-palackokat, fém italos dobozokat, s elviszik leadni - magyarázta. - Ha valamiért mégsem veszik át tőlük, akkor pedig itt-ott szétszórják a város területén. Én úgy érzékelem, ez egyre nagyobb probléma Nagykanizsán, amire talán a készülő új hulladékgazdálkodási törvény adhat megoldást, mely kimondhatja: az edényben lévő hulladék a szolgáltató tulajdona.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Időjárás Budapest




Int.ker.TESZT

intker.terk.TESZT

Komment

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Videók

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2018)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2018 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com