New York-i támogatott lakhatási program hatékonysági vizsgálata

Kitekintés

2014. január 30. csütörtök, 14:02

Írta: Fehér Boróka

0 COMMENTS

A FUSE II támogatott lakhatási program kiinduló pontja annak a felismerése volt, hogy a bizonytalan lakhatás/hajléktalanság megnöveli a börtönbüntetés esélyét, és fordítva, a börtönbüntetések is valószínűbbé teszik a későbbi hajléktalanságot[1]. A program végrehajtásában szorosan együttműködött New York város Hajléktalanellátásért, Börtönökért, Egészségügyért és Mentálhigiénéért felelős Főosztálya, New York város Lakhatási Hatósága és 10, hajléktalan emberekkel és támogatott lakhatási programokkal foglalkozó civil szervezet. A program a klasszikus elsőként lakhatást filozófiáját követi, azaz közvetlenül lakhatáshoz segít alacsony jövedelmű, komplex szükségletű hajléktalan embereket, akiknek a lakhatási költségeinek részleges átvállalása mellett[2] intenzív szociális és egyéb támogatást biztosít.

A program három fő elemre épül:

• Adatokra támaszkodnak a probléma megoldásában: csak olyan, sokproblémás résztvevőt választottak be a támogatott lakhatási programba, akikre korábban sok költségvetési forrást fordítottak különböző ellátások formájában, ám akik számára ezek a befektetések nem térültek meg, hiszen a támogatások ellenére ki-be jártak a büntetésvégrehajtási és hajléktalanellátó rendszer intézményeiből.
• A program eredményeit beépítik a szakpolitikába és az ellátórendszerbe – a politikai döntéshozók és a célcsoporttal foglalkozó intézmények közösen tekintik át, hogy hogyan lehetne a forrásokat a célcsoport hatékonyabb segítsége érdekében felhasználni.
• Célzott támogatás – a támogatott lakhatási program célcsoportját körültekintően határozták meg, hogy valóban a legrászorulóbbak kerüljenek be. A kiválasztás feltétele szerint csak azok vehettek részt a programba, akik a bekerülést megelőző öt évben legalább 4 alkalommal voltak börtönben[3] és legalább négy időszakon át aludtak hajléktalanszállón, továbbá az elmúlt 12 hónap során részt vettek valamilyen szenvedélybetegség leküzdésével kapcsolatos programban vagy pszichiátriai, mentálhigiénés kezelésen.

A program megvalósítását átfogó vizsgálat követte, amely a résztvevők alapvető jellegzetességein, állapotán és a lakhatás megtartásán túl azt is vizsgálta, hogy a program költséghatákony-e. A kétéves vizsgálat során a program 200 résztvevője közül 60 főt követtek a bevonás pillanatától, valamint egy, a mintával addiktológiai, mentálhigiénés és egyéb szempontokból is megegyező 70 fős kontrollcsoportot is hathavonta vizsgáltak ugyanazon szempontrendszer alapján. A kontrollcsoport tagjai megfeleltek a programba kerülés feltételeinek, de mégis hajléktalanok maradtak.

A program eredményei:

• Lakhatás megtartása: A támogatott lakhatásban résztvevők 86%-a lakásban élt 24 hónap elteltével is, míg ez a kontrollcsoport csupán 42%-ra volt igaz.
• Hajléktalan szállók igénybevétele: A lakhatási program résztvevőinek 85%-a egyáltalán nem aludt hajléktalanszállón a vizsgált időszakban, míg ez a kontrollcsoportban mindenkinél előfordult. További 6.7% csupán egy időszakban aludt szállón, és akkor sem több mint 30 napig.
• Börtönben eltöltött időszak: a támogatott lakhatási program résztvevői 40%-kal kevesebb napot töltöttek börtönben, mint a kontrollcsoport tagjai, és 45%-uk egyszer sem került a vizsgálati időszakban börtönbe (míg a kontrollcsoportban nem volt ilyen személy). További 40% egy vagy két alkalommal volt börtönben, de egyszer sem aludt hajléktalan szállón.
• Szenvedélybetegség, mentálhigiéné és fizikai egészség: A támogatott lakhatási program résztvevői a vizsgálati időszak alatt fele akkora arányban használtak kemény drogokat, és egy harmaddal kevesebben voltak aktív szer- vagy alkoholfogyasztók, mint a kontrollcsoport tagjai. Sokkal alacsonyabb pszichés stresszről, viszont több családi és társas kapcsolatról számoltak be a lakásban élők.
• Sürgősségi egészségi ellátás: A lakhatásban élők körében ritkábban kellett mentőt hívni (0.67 alkalom vs. 1.2 a kontrollcsoportnál), kevesebb időt töltöttek pszichiátrián (3.6 napot vs. 8) és egyáltalán nem vettek részt bentlakásos rehabilitációs programban (szemben a kontrollcsoport 10 nap/fős átlagával).

Összességében a programról megállapítható, hogy roppant költséghatékonyan működött. Míg a támogatott lakhatási program minden egyes résztvevőjére átlagosan évi 25,157 USD-t fordítottak, a kontrollcsoporttal való összehasonlítás alapján elmondható, hogy évi 7,308 USD-ral kevesebbe került a fekvőbeteg és sürgősségi ellátásuk[4], 8,372 USD-t spórolt az állam a ritkább és rövidebb börtönbüntetések, továbbá 9,143 USD-t a hajléktalan szállók ritkább és rövidebb távú igénybevétele miatt.

Vagyis egy támogatott lakhatási program a leghátrányosabb helyzetű, komplex problémákkal küzdő hajléktalan emberek számára is tud megoldást kínálni – ha nem is olcsóbb, de többe se kerül, és az emberi méltóságot is messzemenően tiszteletben tartja. Ugyanakkor a program sikerességének egyik záloga fenntarthatóság: bár az intenzív esetmunka a program második évében fokozatosan csökken, továbbra is elérhető, és a lakhatási támogatás folyósítása is folyamatos. Az amerikai állam így legalább annyi költségvetési forrást takarít meg egy-egy volt hajléktalan ember lakhatásának támogatásával, mint amennyit veszít abban az esetben, ha a sokproblémával küzdő polgárai továbbra is ide-oda pörögnek az önmagukban számukra megoldást kínálni nem képes rendszerek között.

[1] Az USA-ban becslések szerint évi 12 millió ember fordul meg a büntetésvégrehajtási intézetekben, 80%-uk kevesebb, mint egy hónapra. Az elítéltek jelentős része mélyszegénységből érkezik, aktív szenvedély- és/vagy pszichiátriai betegséggel küzd.

[2] A résztvevők vállalják, hogy mindenkori jövedelmük egyharmadát a lakhatás költségeire fordítják, a többit a program állja.

[3] A börtönbüntetések ¾-re kábítószerrel való visszaélés miatt került sor, jellemzően kábítószer birtoklásáért. Ugyanakkor a „visszaesések” jelentős része a hajléktalansággal és pszichiátriai betegséggel összefüggő szabálysértések miatt következett be, mint az érvényes menetjegy nélkül utazás, csavargás, antiszociális viselkedés, közterületen való vizelés.

[4] Ami elsősorban a pszichiátriai fekvőbeteg ellátásbeli különbségből ered